1952 óta eddig minden évben megrendezték a Sportszakos Hallgatók Sporttalálkozóját (SHS). Az idei volt a sorban az 59., ez az esemény Nyíregyházán került lebonyolításra október 2-3-án. A sportszakember képzésben résztvevő intézmények kis „olimpiája” ez, mintegy 400 fő részvételével, öt sportágban.
Az Európai Bizottság szeptember 15-én indította el a Mozgásban az ifjúság (Youth on the Move) elnevezésű új, kiemelt kezdeményezését azzal a céllal, hogy minél több fiatal megszerezhesse azokat a képességeket, ismereteket, amelyekkel az EU-ban sikeresen vállalhat munkát.
Az európai kampány legelső rendezvénye október 8-9-én Budapesten, a Millenáris Parkban lesz.
Az Eszterházy Károly Főiskola a 2010/2011-es tanévben is lehetőséget
biztosít hallgatói számára, hogy tanulmányaik egy részét külföldi
partnerintézményekben végezhessék.
A programban részt vevő hallgatók pályázat útján kerülnek kiválasztásra.