Az Európai Bizottság szeptember 15-én indította el a Mozgásban az ifjúság (Youth on the Move) elnevezésű új, kiemelt kezdeményezését azzal a céllal, hogy minél több fiatal megszerezhesse azokat a képességeket, ismereteket, amelyekkel az EU-ban sikeresen vállalhat munkát.
Az európai kampány legelső rendezvénye október 8-9-én Budapesten, a Millenáris Parkban lesz.
A rendezvény különleges hangulatát az adja, hogy több mint 100 szervezet képviselteti magát. Azonban senki se gondoljon kiállítás-hangulatú, prospektusgyűjtő hétvégre. A Teátrum a rendezvény tematikája szerint négy nagy egységre tagolódik. Fókuszban az oktatás-képzés, a közösség-önkéntesség, a kultúra és a munka világa áll. Beszélgetések, műhelymunkák, művészeti előadások során gyűjthetik össze azokat az információkat a látogatók, amelyekkel valóban lehet tenni azért, hogy értékes életpályák épüljenek fel. A sok más program mellett Magyarországon tanuló külföldi hallgatók is jelen lesznek, akiktől első kézből tudhatjuk meg, hogy hol mérik a legjobb kávét Párizsban, vagy melyik most a legtrendibb hely Berlinben. Az eseményt minden nap ingyenes koncert zárja. A rendezvény nagykövete Gryllus Dorka, aki péntek este családi zenekarával, a Gryllus Quartettel lép föl, majd Magashegyi Underground koncert következik. Szombaton Takács Eszter és zenekara zárja rendezvényt.
További információk és részletes program: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=1051