Tudományos Szieszta

Földrajz és Környezettudományi Intézet

Varázstorony

(Természettudományi Pályaorientációs és Módszertani Központ)

Külső kapcsolatok

FutureRFID - Az RFID/NFC technológia továbbfejlesztési lehetőségei az "Internet of Things" koncepciói mentén - TÁMOP pályázat
Alkalmazható természettudományok oktatása a Tudásalapú Társadalomban - TÁMOP pályázat
EKF TTK Mesterképzés a Tudásalapú Társadalom szolgálatában - TÁMOP pályázat

Díjazottak

2010-ben a díjat kapta: Dr. Marschall Marianna

Dr. Marschall Marianna

1991-ben végeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetem biológus szakán. Még az egyetemi évek alatt bekapcsolódtam a debreceni Növénytani és az Ökológiai Tanszéken folyó tudományos kutatásokba, melyek a hazai kocsánytalan tölgy pusztulásának okait, az ipari zónák természetes növénytakaró fajaira gyakorolt hatásait, valamint homokpusztagyepek növényfajainak niche és forrás használatát, kompetíciós viszonyait voltak hivatottak feltárni. A tudományos diákköri dolgozataim (OTDK-1991: III. helyezés, OKTDK-1992: II. helyezés) témái (Mohák elemtartalmának és termőhely-indikációjának összefüggései; Moha és talaj kölcsönhatások erdő- és gyeptársulásokban), mintavételi területei részben a debreceni Növénytani Tanszék, részben az egri Növénytani Tanszék kutatási potenciáljához tartoztak. A diplomaszerzés után közvetlenül a debreceni Növénytani Tanszékre kerültem tudományos segédmunkatársként. Később a Tudományos Minősítő Bizottságnál tett vizsgám alapján a KLTE belső doktori ösztöndíjasa, majd (a PhD rendszerre való áttérés okán), PhD ösztöndíjasa lettem. Az első OTKA pályázatomat (4 éves időtartamra) Mohák bioindikátor szerepének ökofiziológiai vonatkozásai címmel 1993-ban nyertem el. Ezzel párhuzamosan több más OTKA pályázat keretében résztvevőként dolgoztam homokpusztagyepekben folyó niche és resource vizsgálatokban, a Síkfőkút Projektben a hazai kocsánytalan tölgy állomány pusztulásának vizsgálatában, Debrecen város biomonitoring jellegű szennyezés vizsgálatában, erdőszegélyzónák fotoszintézis-ökológiai vizsgálatában, magasabbrendű növények vízhiányra adott fiziológiai válaszainak kutatásában. A kutatási feladatok mellett növényszervezettani és növényélettani gyakorlatok vezetését kezdtem meg 1991-ben.

1994 szeptemberében, prof. Pócs Tamás tanszékvezető meghívására tanársegédként helyezkedtem el az egri Növénytani Tanszéken. A fő oktatási feladatom továbbra is a növényszervezettani és növényélettani gyakorlatok vezetése volt. 1994-1996 között négy nemzetközi pályázat témavezetője voltam (két PHARE, egy OTKA-Világbanki, utazási OTKA-OMFB), melynek keretében különböző szénhidrátféleségek és anyagcseréjük jellegzetességeit vizsgáltam kriptogám növényekben az Exeteri Egyetem (UK) Növénybiokémiai és Molekuláris Biológiai Laboratóriumában. 1998-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen távoktatási tutor képesítést szereztem általános és környezetvédelmi menedzsment szakirányon. PhD-disszertációmat Mohafajok bioindikátor szerepe és kiszáradás-toleranciájuk fiziológiai háttere címmel, summa cum laude minősítéssel megvédtem 1999-ben.

1998-tól az újonnan megalakult Növényélettani Tanszék adjunktusa, majd 2001-től docense lettem. 1998-tól a Növényélettani főkollégium előadását, stresszfiziológiai kurzusok tartását kezdhettem meg a gyakorlati kurzusok vezetése mellett. 1998 és 2004 között 2 nemzetközi pályázat témavezetője voltam. Az Állami Eötvös Ösztöndíj keretében a C-vitamin növényekbeli bioszintézisútját kutató csoport munkájába kapcsolódtam be az Exeteri Egyetemen nyitvatermők, harasztok, mohák és fotoszintetikus egysejtűek vizsgálatai révén. A Békésy György posztdoktori ösztöndíjat 2001-ben nyertem el. 2002-2004 között a Dél-Afrikai-Magyar kormányközi együttműködés keretében a kiszáradástűrés konstitutív és indukálható mechanizmusait vizsgáló kutatási pályázat magyar témavezetője voltam.

2002-ben és 2006-ban születtek a fiúgyermekeim.

Kutatási szakterületem: Növénybiológia/Növényélettan/Ökofiziológia/Mohaélettan. A legfontosabb kutatási témáim és eredményeim elsősorban a vízhiány alatti növényi válaszok és a kiszáradástűrés fiziológiai mechanizmusainak kutatásán belül a poikilohidrikus növények kiszáradástűrésének, fotoszintézis-ökológiai jellemzőinek, abiotikus stressz válaszainak vizsgálatához kapcsolódnak, különös tekintettel a fotoszintézis, a szénhidrát- és a nitrogénanyagcsere folyamatainak tanulmányozására.

Nem témavezető kutatóként részt veszek (MTA Martonvásári Kutatóintézet-EKF Növényélettani Tanszék együttműködése) az Aegilops, Triticum nemzetség különböző genetikai vonalainak stressztűrő képességét, jelentősebb fiziológiai paramétereit leíró kutatásokban. Az egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet munkatársaival, szőlőnövénnyel kapcsolatos eddigi közös vizsgálataink a vízhiány és az évjárat hőmérsékleti viszonyainak hatása a Kékfrankos szőlőfajta fotoszintézisének hőtoleranciájára, Kékfrankos termőhelyek karakterizálása a sztómakonduktancia és a hajnali vízpotenciál paraméterek segítségével, valamint a táplálóöntözött Chardonnay szőlőfajta nitrogén-anyagcseréjének kutatására fókuszáltak.

A növénybiológiai tárgyak oktatásában 20 éves felsőoktatási gyakorlattal rendelkezem. Előadás és gyakorlat keretében oktatom a Növényszervezettan, Növényélettan II, Növényi biokémia és molekuláris biológia, Növényi biotechnológia kötelező, valamint a Növényi stresszfiziológia és Ökofiziológia és vizsgáló módszerei szabadon választható tantárgyakat.

A SZIE Biológiatudományi Doktori Iskolájában 2000-től növénybiológiai PhD-kurzus előadó, 2009-től témavezető vagyok, rendszeres bírálóbizottsági, opponensi tevékenységet látok el. 2010-ig opponensként 3 PhD (1 angol nyelvű, 2 magyar nyelvű) disszertációt bíráltam, 8 fokozatszerzési eljárásban vettem részt bíráló bizottsági tagként. Eddig 9 esetben kértek fel nemzetközi szakértői feladat ellátására a kutatási szakterületemhez kapcsolódóan.

A dr habil címet 2009-ben szereztem biológia tudományban. 2010. szeptember 1-től az EKF TTK Növényélettani Tanszékének főiskolai tanára vagyok. Rendszeres tagja vagyok a szigorlati és záróvizsgabizottságoknak. Irányításommal 2010-ig 17 kísérletes szakdolgozat, diplomamunka, 3 TDK-dolgozat született. Ez utóbbiak közül 2 díjazott (1 országos II., 1 intézményi I. helyezés).

Oktatásfejlesztési tevékenységem folyamatos, mely egyrészt alapképzési és mester szintű szakindítási anyagok kidolgozását, valamint a tantárgyfelelősi teendőkből adódó, állandó tananyagfejlesztési, tananyag korszerűsítési tevékenységet jelenti. 2010-ig több tárgyamból elektronikus formájú oktatási segédletet, és 1 kiadott felsőoktatási jegyzetet hoztam létre.

Kutatómunkám eredményeit folyamatosan publikálom nemzetközi folyóiratokban. Tudományos közleményeim kumulatív impakt faktora: 25.951 (IF/SCI rövid folyóiratcikkek nélkül: 16.349).

Az összes publikációmra történt hivatkozások száma (önhivatkozás nélkül): 130 (120 SCI által nyilvántartott). A különböző kutatási témákhoz kapcsolódó tudományos tevékenységeim összes száma 60. Aktívan részt veszek a kutatási témáimhoz tartozó nemzetközi és hazai konferenciákon. Eddig 15 nemzetközi és 14 hazai tudományos konferencián tartottam előadást.

2008-tól vagyok az EKF TTK Minőségbiztosítási Bizottság tagja.

1991-től a Magyar Növénybiológiai (korábban Növényélettani) Társaság és a FESPB (Fed. Eur. Soc. Plant Biology), 1992-től az IAB (International Association of Bryologists) tagja vagyok. 1993-1994 között az MTA DAB Környezettudományi Szakbizottság Szárazföldi Ökológiai Munkabizottságának a titkára voltam. 1998-tól az MTA MAB Biológiai Szakbizottság tagja, titkára 1999-2003 között, valamint 2010-től újra a titkára vagyok.

2010-től az Acta Biologica Plantarum Agriensis tudományos folyóirat szerkesztőbizottsági tagja (Biochemistry, Stress and Ecophysiology) lettem.

2 kutatói (Leidenfrost Gyula Kutatói Ösztöndíj-1992, MTA MAB kutatói díja-2000) és 2 intézményi díj birtokosa vagyok (Eszterházy Károly-Emlékérem-2009, Tengercsepp díj-2010 EKF TTK).


2011-ben a díjat kapta: Dr. Bíró Melinda

Dr. Bíró Melinda

Végzettség és szakképzettség

  • földrajz-testnevelés szakos általános iskolai tanár, EKF (1996).
  • középiskolai testnevelés szakos tanár TF - EKF (1998.)
  • nemzetközi szinkronúszó bíró (FINA, 1993).
  • középfokú úszóedző EKF (1996).

Tudományos fokozat:

PhD (nevelés- és sporttudomány) 2008. Az értekezés címe: Tanítási - tanulási stratégiák az általános iskolai úszásoktatásban, különös hangsúllyal, az interakciós helyzetekre.

Az eddigi oktatói tevékenység:

  • Oktatott tantárgyak: úszás és vízi sportok, relaxáció, vízitábor, olimpiai nevelés, sporttörténet, sportpedagógia.
  • Oktatásban töltött idő: 1998-tól

Az eddigi szakmai (tudományos, kutatás-fejlesztési, alkotói, művészeti) gyakorlat és eredményei:

Tudományos oktatói tevékenység:

A Gyakornoki Minősítő Vizsgák és a Pedagógus jelöltek felkészítése pilot projektek és a minősítési rendszer kidolgozása, és a kidolgozott szempontrendszer alapján vizsgatematikák, eljárásrend, értékelési szempontok kidolgozása és gyakorlati tesztelésetárgyban a TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 azonosító számú projekt keretében szakértő. A testnevelés új stratégiájának és a fizikai állapot új mérési rendszerének kialakítása és az önkéntes részvétel ösztönzése a komplex iskolai testmozgásprogramok szervezésében TÁMOP-3.1.13-2013-0001 azonosítószámú kiemelt projektben szakmai elemző
  1. Tudományos diákköri témavezetés:

    TDK helyezések:
    2007. 1. db 2. hely
    2008. 2. db. I. hely.; 2 db 2 hely; 1 db 3. hely
    2009. 3 db 1 hely; 2 db 2 hely, 2 db 3. hely
    2010. 1 db 1. hely, 1 db 3. hely
    2011. 1 db 1. hely, 2 db különdíj
    2012. 1 db 1. hely, 1 db 2. hely, 1 db különdíj

    OTDK-ra továbbjutó dolgozatok száma:
    2007. 1 db, 2009. 6 db, 2011. 10 db, 2012. 7 db

    OTDK helyezések:

    2007. Eger
    Kőrösi Fruzsina Gyógytestnevelés, mozgásterápia, egészségfejlesztés, életmód alszekcióban 2. helyezét ért el
    2009. Sopron
    Szabó Rácz Petra A sportágválasztás indítékainak vizsgálata versenyúszóknál c. dolgozata Versenysport tagozatban OTDK 1. helyezést szerzett.
    Pécsi Hajnalka Az olimpiai értékek nevelő hatásának vizsgálata, főiskolai hallgatók körében c. dolgozata OTDK 3. helyezést ért el
    Vincze Gitta A vízilabda sport szponzorálása az olimpiák tükrében c. dolgozata a versenysport alszekcióban elnyerte az OTDK Különdíját;
    2011. Budapest
    Láng Petra Fanni A leendő testkulturális szakember dohányzási szokásainak, dohányzással kapcsolatos nézeteinek feltárása c. dolgozatával az OTDK életmód és az egészség-magatartás vizsgálata alszekcióban 1. helyezést ért el
    Szabó-Rácz Petra Az úszásnemek sorrendjének megválasztása az óvodai úszásoktatásban c. dolgozatával a mozgásoktatás módszertani vizsgálatai alszekcióban 2. helyezést szerzett
    Patkó Katalin Az egri versenyúszók táplálkozásának, testalkatának és teljesítményének összefüggése c. dolgozatával a Fittségi és antropometriai vizsgálatok alszekció különdíját nyerte el.
    Kovács Anita A tanári értékelés interakciós vizsgálata óvodáskorú gyermekeknél c. dolgozatával az OTDK Szocializáció a sportban alszekcióban a Magyar Sporttudományi Társaság különdíját kapta.
    2013. Szeged
    Csörgő Tamás Hajlékonyság vizsgálata hatvan év feletti nőknél 3. helyezés
    Pesák Tamás A romák integrációja a sporton keresztül különdíj

    Nemzetközi TDK:
    2008. Budapest Czabai Veronika a The Eszterházy Károly College’s students’ habits of physical activities c. dolgozatával szerepelt

  2. Semmelweis Egyetem Doktori Iskola doktori szigorlatán vizsgabizottsági tagság: 1 alkalommal
  3. Doktori (PhD) értekezés opponálása: 2 db.

Tudománymetriai adatok:
a publikációs lista linkje: https://vm.mtmt.hu;

Szakmai elismerés

  • Tengercsepp díj 2011
  • az Eszterházy Károly Főiskoláért díj ezüst fokozata

Kutatási terület:

  • Sportági kiválasztás, beválás, tehetséggondozás pedagógiai aspektusainak elemzése az úszás sportágban.
  • Az interakció sajátosságainak vizsgálata mozgástanításnál.
  • Az iskolai testnevelés és sport aktuális kérdései.
  • Az olimpizmus - olimpiai eszme nevelő értékeinek tanulmányozása.
  • Az IKT alkalmazása a testnevelés tanításában.

2012-ben a díjat kapta: Prokajné Dr. Szilágyi Ibolya

Prokajné Dr. Szilágyi Ibolya

Tanulmányok

  • 2001-2005 PhD, Természettudományok doktora
    Johannes Kepler Egyetem Research Institute for Symbolic Computation (RISC), Linz, Ausztria
    komputeralgebra, algebrai geometria
  • 1995-2000 Matematika- ábrázoló geometria tanári diploma
    Debreceni Egyetem
    matematika, ábrázoló geometria, tanár
  • 1990-1995 Gimnáziumi érettségi
    Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma

Jelenleg egy 5 emberből álló csapatért felelek, mint megbízott osztályvetető, projektmenedzserként egyszerre 20-40 ember munkáját koordinálom.

Az elmúlt években számos tábor, konferencia, workshop, rendezvény szervezési munkájában vettem részt.


2013-ben a díjat kapta: Dr. Dobos Anna

Dr. Dobos Anna

1992-ben, mint történelem-földrajz szakos középiskolai tanár végeztem Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Egyetemi tanulmányaim alatt, mint demonstrátor vettem részt az Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszék kutatói és oktatói munkájában, ahol Prof. Dr. Pinczés Zoltán vezetésével tájökológiai kutatásokba és az egyes kontinensek és Magyarország természetföldrajzi oktatásába tekinthettem be. Kutató munkámat alluviális üledékek szedimentológiai vizsgálatával kezdtem, s 1991-ben a XX. OTDK-án, Pécsett Alluviális üledékek vizsgálata a Hór-völgyében című előadásommal és dolgozatommal a Geomorfológiai Szekcióban I. helyezést értem el. Egyetemi tanulmányaim befejezését követően a Tudományos Minősítő Bizottságnál tett vizsgám alapján először belső egyetemi ösztöndíjas (1992-1994), majd PhD-ösztöndíjas (1994-1996) lettem. Érdeklődésem középpontjába a Hór-völgy negyedidőszaki üledékeinek vizsgálata és a völgy kialakulásának felszínfejlődési rekonstrukciója állt. Mivel kutatásaim során a Bükk hegység felszínfejlődésével és különböző természetföldrajzi folyamatok értelmezésével (periglaciális, glaciális, karsztos, fluviális, eolikus, abráziós, tömegmozgásos formaképződések) foglalkoztam számos külföldi országba látogattam el, hogy az ott zajló aktív felszínformáló folyamatokat és a kialakult formakincset tanulmányozhassam a KLTE CSAVAR-GO Klub és a Kék Bolygó Egyesület vezetőjeként (pl.: európai országok, Törökország, Szíria, Jordánia, Izrael, India). 1993-1994-ben Angliában a Nottingham Trent University-n, mint posztgraduális hallgató folytattam tanulmányaimat, ahol földrajzi és környezetvédelmi kurzusokon vettem részt. PhD-ösztöndíjam során kutatási eredményeimről az Universitas Alapítvány, a Leidenfrost Alapítvány és a Pro Regione Alapítvány kutatói pályázataiban számoltam be. 1994-1998 között OTKA pályázatom témája A Hór-völgy fejlődéstörténete és tájértékelése volt. 1995-ben vezetője voltam annak az expedíciónak, amely a Kék Bolygó Egyesület és a TV Picon közreműködésével 10 részes dokumentumfilmet készített India természeti és kultúrtörténeti értékeiről. Az elkészített filmeket 1998-ban a Nyíregyházi TV és a Duna Televízió is műsorára tűzte.

PhD-ösztöndíjam lezárultával közvetlenül az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Környezettudományi Tanszékére kerültem főiskolai adjunktusként. 1996-tól, mint a FALCO-csoport vezetője és TDK-tanára vettem részt a hallgatók tudományos felkészítésében, s 1996-1998 között tanszékvezető-helyettesi megbízást kaptam. 1996-1998 között elvégeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetem (TTK) angol-magyar geográfus szakfordító szakát, s tanulmányaimat summa cum laude minősítéssel zártam.

PhD-disszertációmat A Hór-völgy fejlődéstörténete és természetvédelmi szempontú tájanalízise címmel, summa cum laude minősítéssel védtem meg 2001. márciusában a Debreceni Egyetemen. 2001-ben főiskolai docensi kinevezést kaptam. PhD. disszertációm védését követően kutatási érdeklődésem tovább gazdagodott. Egyrészt geomorfológiai és természetvédelmi alapkutatásokkal foglalkoztam (geológiai, geomorfológiai és kultúrtörténeti értékek magyarországi és külföldi kataszterezése), másrészt alkalmazott tájtörténeti, tájhasználat-változási kutatásokat végeztem Cserépfalun és a Nagy-Eged hegy környezetében. 2002 és 2005 között Az átmeneti (puffer)-zóna geológiai értékvédelemben játszott szerepének bemutatása az Egri-Bükkalja mintaterülete alapján című OTKA pályázatomban a Bükkalja geológiai és geomorfológiai értékeinek felmérésével, jelenlegi helyzetével foglalkoztam. 2003-2006 között, a MTA Bolyai János kutatói ösztöndíjam középpontjában a Bükkalja felszínfejlődésének és természetvédelmi szempontú értékfelmérésének kutatása állt. Elért eredményeimet a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai Emlék Plakettel díjazta (2007). Hallgatóimmal folyamatosan tárjuk fel a Bükkalja és a Bükk hegység helyi és országos védelem alatt álló területeit, tájértékeit.

Nemzetközi együttműködés keretében 3 hallgatóm vett részt az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) finnországi, spanyol és belgiumi szakmai képzéseiben, munkáiban. 2006-2012 között az EKF TDK Bizottságában bizottsági tagként tevékenykedtem. 2010-től rektori megbízás révén a Tájkutatások – Természetvédelem Tehetséggondozó Műhely vezetője lettem. 2013-tól a Földrajz- és Környezettudományi Intézet TÁMOP kutatásai keretében a Bükkalja talajainak adottságaival, a negyedidőszaki üledékek szemcseanalízisével foglalkozom. 2013 óta tereptanárként koordinálom a nyári gyakorlatokon a talajszelvények feltárását és a laboratóriumi munkákat a földrajz és környezettan szakos hallgatók számára. Kutatómunkám eredményeit folyamatosan publikálom hazai és nemzetközi folyóiratokban, konferencia kiadványokban. Aktívan veszek részt kutatási témáimhoz kapcsolódóan nemzetközi (26) és hazai konferenciákon (46). Geomorfológiai és természetvédelmi tanulmányútjaimról 16 ismeretterjesztő előadást tartottam.

Az Intézményi Környezettudományi Szekció Házi TDK keretében 49 hallgatóm vett részt tudományos konferencián (I. helyezés: 10 fő, II. helyezés: 9 fő, III. helyezés: 8 fő, 1 különdíj). Az OTDK-n 13 hallgatóm (III. helyezés: 4 fő, 2 különdíj), az OFKD-n 8 hallgatóm (II. helyezés: 1 fő, III. helyezés: 1 fő, IV. helyezés: 2 fő, 3 különdíj) indult el, míg egyéb hazai vagy nemzetközi konferencián 22 hallgatóm vett részt önálló kutatási témákkal. 2010-ben és 2011-ben a Tájkutatások - Természetvédelem Tehetséggondozó Műhely megalakulásakor az Oktatásért Közalapítvány támogatásával 6 illetve 7 hallgató tudományos vezetését vállaltam, kutatási eredményeinkből 3 szerkesztett könyvet adtunk ki. Aktívan veszek részt szakdolgozatok témavezetésében is (Nappali tagozat: 32 fő, Levelező tagozat: 21 fő, egyéb felsőoktatási intézményben: 3 fő).

Oktatói tevékenységem sokrétű. A Kossuth Lajos Tudományegyetemen (1992-1996), a geográfus szakképzésben PhD-ösztöndíjasként az alábbi tantárgyakat oktattam: Regionális természeti földrajz szeminárium: Ázsia, Ausztrália, Európa; Magyarország tájai.

Főiskolai oktató tevékenységem az alábbi tantárgyakra terjed ki (1996-2014): A környezetvédelem földtudományi alapjai (ea., gyak.), Klímatológia (ea.), Környezetvédelem és társadalom (ea.), Magyarország tájai (speciál kollégium), Földtudományi gyakorlatok, Földtudományi ismeretek (ea.), Ember és környezete (ea.), Természetjárás és túravezetés (ea., gyak.), Környezeti földtudomány (ea., gyak.), Éghajlattan (ea.), Kőzetek és ásványok (gyak.), Környezetvizsgáló módszerek I. (ea., gyak.), Táj- és településföldrajz (ea.), Táj- és Településértékelés (gyak.), Terepgyakorlatok, Geomorphology ea. (angol nyelvű kurzus ERASMUS-hallgatók számára, 2013/2014 I. félév).

A Debreceni Egyetemen a Habilitációs eljárás keretében (2007-2008) oktatott tantárgyaim az alábbiak voltak: Magyarország tájai, Tájdegradáció és Tájfejlődés (PhD-kurzus), Ökofilozófia.

1995-1998 között a debreceni Kék Bolygó Egyesület elnöke voltam. 1996-tól a Magyar Földrajzi Társaság és az IAG – International Association of Geomorphologists tagja vagyok. 1997-2007 között az Életfa Környezetvédelmi Szövetség tagjaként a FALCO-Csoport érdekeit képviseltem a szervezeten belül. 1997-ben a Magyar Természetbarát Szövetség tagja voltam. 2003 óta – megkeresésre - a Hübners Who is Who (Magyarország) és 2010 óta a Marquis Who is Who (USA) tagja vagyok. 1996-tól, mint a FALCO-Csoport vezetője, majd 2010-től az EKF Tájkutatások – Természetvédelem Tehetséggondozó és Kutató Műhely vezetőjeként segítem a hallgatók tudományos diákköri felkészülését az Eszterházy Károly Főiskolán. 2012-től az International Danubian Research Centre (IDRC) alapító tagja vagyok.

Oktatói és kutatói munkám elismeréseként vehettem át a Magyar Földrajzi Társaság Pro Geographia Kitüntetését (2005, Miskolc), a MTA Bolyai Emlék Plakettjét (2007, Budapest) és az EKF Tengercsepp Díját (2013, Eger). E díjak csak a közös munka eredményeként születhettek meg, így ezeket valamennyi hallgatómnak, kollégámnak és kutatótársamnak is köszönök.

Languages

Belépés

nEtSZKÖZKÉSZLET

TTK logo

Regionális Tudásközpont

International Conference on Applied Informatics