 |
Utasi Zoltán tanársegéd |
1974-ben, Egerben láttam meg a napvilágot, de pár naposan már haza is vittek Istenmezejére, ami az általános iskola végéig a világot jelentette. 1988-ban Egerbe, a Gárdonyi Géza Gimnáziumba vettek fel, ahonnan 1992-ben még messzebb, Debrecenbe, leánykori nevén a Kossuth Lajos Tudományegyetemre kerültem, s öt év múlva kezemben volt egy biológia-földrajz szakos diploma. Professzorom invitálására a Természetföldrajzi Tanszéken maradtam 10 évig, majd 2007-ben átigazoltam Egerbe, az Eszterházy Károly Főiskola Földrajz tanszékére, ahol jelenleg is próbálom a földrajz rejtelmeibe beavatni a hallgatókat. Kutatásaim során visszatértem szülőföldemre, Heves és Nógrád, valamint a határ túloldalán fekvő felvidéki területek felszínfejlődésének titkait próbálom megfejteni. A klasszikus természetföldrajz mellett műkedvelő szinten társadalomföldrajzi kérdésekkel is foglalkozom (pl. infrastruktúrával). A nagy szerelmem viszont a térinformatika, mely szélesebb körű elterjedése egybeesett pályám kezdetével, s a mai napig szívesen (sőt egyre szívesebben) küzdök meg az elektronikával azért, hogy a végén valami hasznos eredményt csiholjak ki.
Szeretek túrázni és kirándulni, de inkább „alulnézetből”, azaz nem drága szállodákból fedezem fel a világot. Magyarország számos pontját bejártam, de külföldön is jól érzem magam. A fő csapásirányok kelet és dél (Románia a nagy kedvenc), arrafelé még él a felfedezés élménye. Ott még a valóságot kapja az ember, s nem egy turistáknak szánt művilágot. Kedvenc helyeim, ahová, ha ezerszer mennék vissza, akkor sem tudnám megunni: Magyarországon a Tihanyi-félsziget, külföldön Segesvár és a Bihar-hegység, Dalmácia, s hogy a Nyugat se maradjon ki: Straßburg. Sok hobbit kinőttem, de egy szenvedély gyerekkorom óta megmaradt: rajongok a térképekért, s minden lehetséges formában gyűjtöm is őket. Egyre terjedelmesebb gyűjteményem mára kinőtt pár szekrényt, de ez a bővülés reményeim szerint soha nem fog abbamaradni. Mottóm: Földrajz az élet.
