Tudományos Szieszta

Földrajz és Környezettudományi Intézet

Varázstorony

(Természettudományi Pályaorientációs és Módszertani Központ)

Külső kapcsolatok

FutureRFID - Az RFID/NFC technológia továbbfejlesztési lehetőségei az "Internet of Things" koncepciói mentén - TÁMOP pályázat
Alkalmazható természettudományok oktatása a Tudásalapú Társadalomban - TÁMOP pályázat
EKF TTK Mesterképzés a Tudásalapú Társadalom szolgálatában - TÁMOP pályázat

Nemzetközi Konferencia a Földrajz Tanszék rendezésében

Változó Föld, változó társadalom, változó ismeretszerzés - 2013 címmel a Líceum adott otthont október 10-12-én a tanszék-alapítás 65. évfordulóját köszöntő rendezvénynek, ami egyben a TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0016 (energetikai modell-régió) projekt első eredményeit is közzétette.

A Kasseli Egyetem hét fős küldöttsége, valamint néhány társszerző által nemzetközivé lényegült konferencia A megújuló erőforrások szerepe a regionális fejlesztésben alcímet viselte. Az első napon délelőtt került sor a Földrajz Tanszék első tanszékvezetőjének Dr. Udvarhelyi Kendoff Károlynak emléket állító könyv bemutatójára, amit a Tudós tanárok, tanár tudósok sorozat legújabb műveként Dr. Szecskó Károly állított össze. A 65 évvel ezelőtti tanszékalapító elődünk máig ható, országos szakmai jelentőségét Ütőné dr. Visi Judit a Főiskola Tanárképző Központjának a vezetője méltatta.

A délutáni plenáris ülés résztvevőit elsőként dr. Liptai Kálmán Főiskolánk rektora köszöntötte. Ezután V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár (VM) szólt a tudomány és a szaktudás fontosságáról a területfejlesztés megannyi feladatában. A címben jelzett projekt első évének főbb eredményeit dr. Pajtókné dr. Tari Ilona oktatási rektorhelyettes, alapító projektmenedzser mutatta be. A plenáris ülés három németországi és négy hazai előadója mintegy átfogta a másnapi négy szekció témáját. De addig még részünk lehetett Dr. Gábos Judit és dr. Réz Lóránt drámai zongora- és virtuóz orgonajátékának kivételes élményében.

Másnap, a mindkét részében angol nyelvű Global and regional environmental challenges szekció 12 előadást vonultatott fel. A délelőtt angol nyelvű, délután magyarra váltó Megújuló energiaforrások és területfejlesztés szekció előadásainak száma 13 volt. Az A földtudományok kihívásai a köz- és felsőoktatásban és a Regionális tanulmányok szekciók fél-fél napja 7-7 előadás meghallgatására nyújtott időkeretet. A plenáris előadásokat és további két posztert is beleértve, így 48 kutatással ismerkedhettünk meg. A konferencia kezdetére megjelent kötet mindebből 37 opuszt tartalmaz, dr. Pajtókné dr. Tari Ilona és dr. Tóth Antal szerkesztésében.

Az előző két nap elméleti komolyságát bükkaljai terepbejárás oldotta fel, Dr. Dávid Árpád főiskolai docens vezetésével. A kitartó résztvevők ellátogattak a szomolyai barlanglakásokhoz és kaptárkövekhez, az egerszalóki és a demjéni hőforrásokhoz, menet közben rácsodálkozva a kerecsendi fosszilis tundra-talajokra is. Legvégül, Demjénben a föld kincsei rajzoltak jókedvet mindnyájunk arcára…

A hírt küldte: Prof. Dr. Mika János

Languages

Belépés

nEtSZKÖZKÉSZLET

TTK logo

Regionális Tudásközpont

International Conference on Applied Informatics