Magamról

Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona PhD

Dr. Pajtókné dr. Tari Ilona PhD tanszékvezető, főiskolai docens

Tovább a szakmai életrajzra

 

Áldás az életem. Csodálatos, szeretettel teli gyermekkorom volt egy bükkaljai kis faluban. A Teremtő kiváló férjjel, két remek fiúgyermekkel és sok baráttal ajándékozott meg. Ajándék számomra a hivatásom is, hiszen földrajzot taníthatok, nagyszerű kollégák társaságában. Szerencsém volt az informatikával is, mert amikor megjelent az életemben, már nem játékra, szórakozásra csábított, hanem arra, hogy érdekesebbé tegyem általa a tanulást és a tanítást.

2008. közepén új kihívás ért: vezetője lettem a Földrajz Tanszéknek, ennek az éppen hatvan éves múltra visszatekintő közösségnek. Mindennapjaim, gyakran a hétvégéim is átalakultak, hiszen sok olyan feladat szakadt a nyakamba, ami eddig kiváló elődeim Pozder Péter, Bodnár László, Futó József, Udvarhelyi Károly vállát nyomta. Meggyőződésem, hogy nem az ügyeket, nem az elvont szervezeti egységet kell vezetni, hanem a kollégákat jó célok felé irányítani, az ő tudományos emelkedésüket, oktatói kvalitásaik továbbfejlődését kell segítenem. S, ahogy sikerült felvenni a ritmust, elkezdett hiányozni az ismeretszerzés, a kutatás eközben háttérbe szorult izgalma. A jövőben a tanítás, az adminisztráció és a csapatépítés mellett, erről sem szeretnék lemondani.

S amit még a szabadidőmben szívesen művelek, az a sport: a tenisz, az úszás, nyáron a vitorlázás, télen a síelés. Nem utolsó sorban, utazás a világ különböző tájaira, nyitott szemmel és szívvel. Ilyenkor a magam és a családom kikapcsolódása és épülése mellett, mohón figyelem a tájban, városban élők életmódját, egymáshoz és a kegyes, vagy éppen zord környezethez való viszonyulását, szokásait. Egyszer talán valami rendet is felfedezek bennük, de addig marad az egyetlen biztos fogódzó, a más ember és népcsoport tisztelete és szeretete. Ezt az elvet itthon a család, a munkahely, a barátok körében is követem. Jelmondatom:

„A Szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.”
Erőt ad ahhoz, hogy családanyaként, tanszékvezetőként és évtizedes barátságok, kötődések motorjaként mindegyik közösség úgy örüljön nekem, amint én magam élvezem a Velük töltött perceket és éveket.

Belépés