Földrajz tanár szak

Képzési forma, munkarend:

Mesterképzés, nappali és levelező munkarend

Képzési idő:

Előképzettségtől függően 2-5 félév

Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:

- magyar nyelvű megjelölése: okleveles földrajztanár;
- angol nyelvű megjelölése: teacher of geography.

A képzés célja:

Az alapfokozaton vagy más felsőfokú végzettség keretében szerzett szakképzettségre, ille-tőleg ismeretekre alapozva a közoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben az oktatá-si, pedagógiai kutatási, tervezési és fejlesztési feladatokra, továbbá a tanulmányok doktori képzésben történő folytatására való felkészítés.

A képzés további sajátosságai:

  1. Maximálisan kihasználja a virtuális világ új lehetőségeit, mint az ismeretek kimeríthetet-len forrását (szakmódszertan) és azok együttes térbeli értékelését (térinformatika).
  2. A hallgatók tudását és készségeit valós terepen végzett nagyszámú foglalkozással fej-leszti, amihez a Mátraalja és Bükkalja változatos terepi és településviszonyai kiváló lehetőséget nyújtanak.
  3. A geográfia tárgykörén belül kiemelt figyelmet fordít a természeti és társadalmi tenden-ciákra, illetve a nem ritkuló, esetenként fokozódó kockázatok társadalmi kezelésére.

A szakterületi ismeretek tantárgyai:

A légkör, mint erőforrás és kockázat, A víz, mint erőforrás és kockázat, Térinformatika II, Környe-zetminősítés és tájértékelés, A mezőgazdaság és az ipar a globalizáció korában, Ázsia tájainak földraj-za, Ázsia, a jövő kontinense, Tengerentúli földrészek természetföldrajza (Amerika, Afrika, Ausztrália és a Sarkvidékek), Tengerentúli földrészek regionális társadalomföldrajza (Amerika, Afrika, Ausztrá-lia és a Sarkvidékek)

Szakmódszertani ismeretek tantárgyai:

Földrajztanítás a 21. században, Kompetencia alapú földrajztanítás – alkalmazható tudás, Korszerű mérés- és értékelés a földrajzoktatásban, Az IKT kompetencia alkalmazása az oktatásban

Szabadon választható ismeretek tantárgyai:

A GIS alkalmazása az oktatásban, A tudásbázisok alkalmazása a földrajztanításban, Földrajzi szemlélet és gondolkodtatás, Geomorfológia, Vulkanológia, Paleoökológia, Éghajlatváltozás, hatások, válaszadás, Szedimentológia, A természeti erőforrások gazdaságtana, Lokális terület- és településfej-lesztés, Egészségföldrajz, A bűnözés földrajza, Vallás és etnikai földrajz, Paleontology (angol nyel-ven), Mineralogy and Petrology (angol nyelven)

Nyelvi követelmények:

A mesterfokozat megszerzéséhez államilag elismert legalább középfokú „C” típusú, illetve azzal egyenértékű nyelvvizsga letétele szükséges.

Továbbtanulási lehetőségek, doktori képzés:

Tehetséges hallgatóink számára igénybe kívánjuk venni az EKF TTK által biztosított gyakornoki programot, melynek során a képzések befejezése után is lehetőségük marad hallgatóként elkezdett kutatásaik kiteljesítésére. Ezen kívül legtehetségesebb hallgatóink számára a külföldi tanulásra is meg van a lehetőség. Működő ERASMUS együttműködéseinken ke-resztül elsősorban Svédország és Portugália felé van kiépített kapcsolatunk nemzetközi hall-gatói mobilitásban való részvételre.

Jelenleg az ELTE és a Debreceni Egyetem geográfus tanszékeivel meglevő kapcsolatok keretében az MA diplomásainkat tovább segítjük az érdeklődésüknek megfelelő, produk-tív témavezetőkhöz illetve Doktori Iskolákba.

Elhelyezkedési esélyek és lehetőségek:

Hazánk Európai Unióhoz való csatlakozásával az egyes személyek és közösségek működé-si területe kitágult. A megváltozó közegben való eligazodás megnöveli a földrajzi kompeten-ciák iránti igényt, ugyanakkor a geográfia az új európai identitás megteremtésében is jelentős szerepet játszik. A közoktatásban dolgozó földrajztanárok kulcsszerepet játszanak az európai identitás generációkon átívelő kialakításában.

Az információs társadalom korában a térinformatika egyre jelentősebb szerepet tölt be (pld. GPS és GIS alkalmazások), ezek azt igénylik, hogy már a közoktatásban megalapozzuk alkalmazásukat.

A globalizáció – pld. globális gazdaság, globális turizmus, globális környezeti problémák – megjelenésével olyan új jelenségekkel szembesülünk nap, mint nap, amelyek nem értelmezhetők és reagálhatók le megfelelően.

A hazánkban folyó társadalmi reform során olyan új területi képződmények és fogalmak jelennek meg (régió, kistérség) melyek a lakosság szélesebb rétegei számára jelentik majd a közeljövőben a tevékenység mindennapi színtereit. Az ezek között való eligazodás csak földrajzi ismeretanyagok elsajátításával képzelhető el.

A földrajz, mint közismereti tárgy évszázadok óta integráns része a közoktatásnak, a folyamatosan megújuló ismeretanyagok következtében ugyanakkor a közoktatásban dolgozó földrajztanárok képzése/átképzése is elengedhetetlen.

Részletes információk:

Eszterházy Károly Főiskola, Tanulmányi és Információs Központ Felvételi Csoport
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Tel.: 36/520–424, Fax: 36/520-425
Interneten: http://www.tik.ektf.hu
E-mail: felvi@ektf.hu

Belépés