Kaposváron, a Kaposvári Egyetem Pedagógia Karán rendezték meg a Tanulás- és Tanítás-módszertani – Tudástechnológiai Szekcióban versengő hallgatók összejövetelét, 2013. április 3–5. között.
A Földrajz tanszéket Darnyik Eszter képviselte. Ő a Természettudományok tanításának pedagógiája tagozatban mutatta be kutatási eredményeit „A földrajztanárok módszertani kultúrájának vizsgálata” címmel.
Témavezetője Ütőné Dr. Visi Judit főiskolai docens volt
A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia központi felhívása alapján az
OTDT Fizika, Földtudományok és Matematika Szakmai Bizottsága, valamint a Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kara, valamint Építőmérnöki
Kara közösen meghirdették a XXXI. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika (FiFöMa) Szekcióját és felhívták az e tudományterületen tevékenykedő tudományos diákkörösöket a részvételre.
Az eseményre 2013. április 18-20 között került sor.
Az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Karának Földrajz tanszékét nyolc hallgató képviselte, akik öt tagozatban számoltak be kutatásaikról.
Sz
Név
Tagozat
Az előadás címe
Témavezető
1
Apró Anna
Őslénytan
Tafonómiai megfigyelések Danitz pusztai gerinces maradványokon
Dr. Dávid Árpád
főiskolai docens
2
Balaska Piroska
Őslénytan
Késő Oligocén (Egri) korú ősmaradványok tafonómiája
Dr. Dávid Árpád
főiskolai docens
3
Böszörményi Sándor
Tájföldrajz
A hadviselés antropogén geomorfológiája a Doberdói-fennsíkon
Dr. Dávid Árpád
főiskolai docens
4
Fejes Richárd
Társadalomföldrajz
A helyi erőforrásokon alapuló önellátásra való törekvés a LEADER programban
Ruszkai Csaba
főiskolai adjunktus
5
Krámos Dániel
Népességföldrajz és szociálgeográfia
Az Eszterházy Károly Főiskola végzett földrajz szakos hallgatóinak pályakövetése és munkaerő-piaci helyzete
Dr. Kajati György
főiskolai docens
6
Rescsánszki Bettina
Alkalmazott
földtudomány
Sárospatak belvárosának műemlék épületeit alkotó építő-és díszítőkőzetek földtana
Dr. Dávid Árpád
főiskolai docens
7
Tari Georgina
Őslénytan
Bioeróziós nyomok kovásodott fák maradványain a magyarországi miocénből
Dr. Dávid Árpád
főiskolai docens
8
Torba Klaudia
Őslénytan
Bioeróziós nyomok kora oligocén levélmaradványokon
Dr. Dávid Árpád
főiskolai docens
A bíráló bizottságok öt hallgató teljesítményét ismerték el különböző díjakkal.
Ők a következők:
Tari Georgina, 2. helyezés;
Balaska Piroska „ A zsűri dicsérete „ különdíj;
Torba Klaudia a zsűri különdíja;
Böszörményi Sándor, kiemelt különdíj;
Krámos Dániel, különdíj.