Dr. Kárász Imre
ÖKOLÓGIAI ÉS KÖRNYEZETELEMZÉSI KOMPLEX TEREPGYAKORLAT
ELŐSZÓ
Az utóbbi években
felgyorsult társadalmi, gazdasági és politikai változások mélyreható
változásokat eredményeztek a magyar közoktatási és felsőoktatási rendszerben. A
közoktatási és felsőoktatási törvények, a Nemzeti Alaptanterv elfogadása és a
közoktatási fejlesztési koncepciójában megfogalmazott célok és elvárások
egyaránt szükségessé teszik a környezettani szakképzés tartalmi és formai
követelményeinek újragondolását is. E változások eredményeként 2006-tól a
környezettani képzés több lépcsőben folyik.
A törvényi keretek
számottevő változása és a társadalom oktatással és a pedagógusokkal szembeni
új elvárásai a jelenleginél többoldalúbban felkészült, szélesebb körben
innoválható tudással rendelkező környezeti szakemberek képzését teszi
szükségessé.
Intézményünk és annak
Környezettudományi Tanszéke fenti kihívásra különböző környezeti képzési
formák és kurzusok kidolgozásával, szervezésével és lebonyolításával válaszol.
Olyan alap- és továbbképzési programokat dolgoztunk ki, amelyek lehetővé teszik
a munka melletti tanulást, biztosítják a korszerű és praktikus ismeretek
szervezett, iskolarendszerű formában történő elsajátítását.
A környezeti képzés első
szintje a környezettan BSc szak, amely Egerben az akadémiai
(szakirány nélküli) formában és két szakirányon (terepi környész, technika)
folyik. A későbbiekben tanári pályára készülő hallgatók választhatnak tanári
felkészítő szakirányt is, amely a környezettan BSc szakosok mellett más
természettudományi szakosoknál (kémia, fizika, földrajz, biológia) is
választható.
A képzés gyakorlatorientált,
az ismeretek jelentős részének megszerzése és gyakorlása ún. terepgyakorlatokon
történik. Az egyik legösszetettebb terepgyakorlat a Tiszafüredi oktatóbázison
lebonyolódó Ökológiai és
környezetelemzési komplex terepgyakorlat. Ennek sikerességét szolgálja e
terepgyakorlati praktikum, amelynek első része az elvégzendő gyakorlatok rövid
elméleti hátterét és a megvalósítás leírását tartalmazza. A második rész az
elvégzett mérések, gyakorlatok eredményeinek rögzítésére és az értékelések
elkészítésére szolgáló jegyzőkönyv.
Bízunk abban, hogy
oktatóprogramunk jelentősen segíti a továbbképzések résztvevőinek eredményes
munkáját.
Eger, 2006. június
Dr.
Kárász Imre
szerző
TARTALOM
TOC \t
"Cím-1;1;Cím-2;2;Cím-3;3" I. BEVEZETÉS 5
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000340035000000
II. A TEREPGYAKORLATOK
CÉLJA ÉS SAJÁTOSSÁGAI 7
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000340036000000
1. A komplex
terepgyakorlat célja PAGEREF _Toc122834047 \h 7
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000340037000000
2. A terepmunka
sajátosságai PAGEREF _Toc122834048 \h 8
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000340038000000
III. A TEREPGYAKORLAT
SZÍNTEREI PAGEREF _Toc122834049 \h 9
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000340039000000
1. A Tisza-tó térségének
tájföldrajzi és ökológiai jellemzése PAGEREF _Toc122834050 \h 9
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350030000000
2. A terepgyakorlati
vizsgálati helyek kiválasztása PAGEREF _Toc122834051 \h 12
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350031000000
3. A terepgyakorlat
munkarendje PAGEREF _Toc122834052 \h 14
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350032000000
IV. A TEREPGYAKORLATOK
ESZKÖZEI PAGEREF _Toc122834053 \h 16
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350033000000
Környezetvizsgáló táska PAGEREF _Toc122834054 \h 17
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350034000000
Környezet analizáló
készlet PAGEREF _Toc122834055 \h 19
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350035000000
VISOCOLOR talajvizsgáló
készlet PAGEREF _Toc122834056 \h 19
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350036000000
Mikroklíma mérés és
levegő vizsgálat eszközei PAGEREF _Toc122834057 \h 21
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350037000000
V. KÖRNYEZETELEMZÉSI
MÓDSZEREK PAGEREF _Toc122834058 \h 22
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350038000000
1. Az élővilág
tanulmányozása PAGEREF _Toc122834059 \h 22
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000350039000000
1.1. A növényzet
vizsgálata PAGEREF _Toc122834060 \h 23
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360030000000
1.2. Az állatvilág
vizsgálata PAGEREF _Toc122834061 \h 32
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360031000000
2. Az élőhely
tanulmányozása PAGEREF _Toc122834062 \h 37
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360032000000
2.1. Talajtani
vizsgálatok PAGEREF _Toc122834063 \h 37
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360033000000
2.2. Vízvizsgálatok PAGEREF _Toc122834064 \h 49
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360034000000
2.3. Mikroklíma és
levegőállapot mérések PAGEREF _Toc122834065 \h 60
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360035000000
3. A TELEPÜLÉS
TANULMÁNYOZÁSA PAGEREF _Toc122834066 \h 67
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360036000000
3.1. Tiszafüred és
környékének védett természeti értékei PAGEREF _Toc122834067 \h 67
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360037000000
VI. FELHASZNÁLT IRODALOM PAGEREF _Toc122834068 \h 74
08D0C9EA79F9BACE118C8200AA004BA90B02000000080000000E0000005F0054006F0063003100320032003800330034003000360038000000
Az iskola csupán egyik igen fontos, de nem
kizárólagos színtere a környezeti képzésnek. Sőt úgy is fogalmazhatunk, hogy
teljes értékű képzés csak a tantermekben talán nem is folytatható. Ha
elfogadjuk a Palmer-Neal - féle modellt, amely szerint a környezeti képzés és nevelés
3 összekapcsolódó részeleme a „környezetről"
a „környezetért" a „környezetben" kulcsszavakkal
rövidíthető, akkor be kell látnunk, hogy a harmadik (a környezetben) elem csak igen korlátozottan érvényesülhet az iskola
falain belül és különösen a tanórán. Éppen ezért az iskolai színtérrel
egyenértékűnek, azt szervesen kiegészítő formának kell tekintenünk az iskolához
kapcsolódó, de nem tanórai és az iskolával csupán közvetetten vagy egyáltalán nem
kapcsolatos iskolán kívüli környezeti képzési formákat is. Ez utóbbiak
ugyanazon cél érdekében, de más helyszínen, más közegben, más módszerekkel
folynak.
A tantermi és
laboratóriumi foglalkozásokkal egyenrangú, sőt talán azoknál hatékonyabb a
természet közvetlen megismerése, azaz a terepmunka. Számos formája lehet (terepgyakorlat,
tanulmányi kirándulás, üzemlátogatás stb.). Valamennyi közös jellemzője, hogy
az élőlényeket valós élőhelyükön, az evolúció során kialakult rendszerekben
engedi tanulmányozni. Lehetővé teszi, hogy e rendszerek egyes elemeit
külön-külön is vizsgáljuk úgy, hogy közben a rendszerek egészét,
bonyolultságát, s benne az alkotók rendezettségét is megláthatjuk!
E formák közös
sajátsága, hogy részben vagy egészben helyszínként magát a természetet
választják. A természeten nem feltétlenül erdőt, vízpartot, rétet stb kell
értenünk, hanem valami „külső"-t, ami kínálja önmagát az oktatási folyamat
számára (pl. iskolakert, városi tér stb.). Az ilyen terephelyszíneken folyó
tevékenység más szabályok szerint történik, mint bármilyen zárttéri
foglalkozás.
Az iskolán kívüli
környezeti képzés egyik leghatékonyabb formája a terepgyakorlat. Az élőhelyek, élőlényközösségek és a köztük
érvényesülő kapcsola-tok, az élettelen környezeti tényezők vizsgálatának és
megismertetésének leghatékonyabb módszere. A környezet rendszer-szemléletű
megközelítését az élményszerű, tevékenységközpontú, komplex ismeretszerzést
teszi lehetővé úgy, hogy közben a résztvevők értékrendjét, viselkedés
kultúráját, együttműködési készségét és társas kommunikációját is fejleszti.
Jelen segédanyag a Környezettan BSc szakos hallgatók
komplex ökológiai és környezetelemzési terepgyakorlatához készült. Annak
programját, munkaformáit és módszereit foglalja össze, helyet adva a kapott
vizsgálati eredmények jegyzőkönyvszerű rögzítéséhez is. Mivel e terepgyakorlat
helyszíne Tiszafüred, - azaz olyan hely, ahol víz és vízpart, kaszálórét, ártéri erdő és a település egyaránt
tanulmányozható - szinte változtatás nélkül használható az ország sok-sok
hasonló adottságú területén. A kb. 40 órás (5 nap) program lehetővé teszi, hogy
minden résztvevő megismerkedjen a növényzet és állatvilág feltérképezéséhez, a
víz- és talajviszonyok állapotának megismeréséhez ill. a mikroklíma és levegő
szennyezettség elemzéséhez szükséges módszerekkel, eszközökkel és képet kapjon
az adott terület pillanatnyi környezeti állapotáról, esetleg annak változási
irányáról.
Bízom abban, hogy e
jegyzet nemcsak a főiskolai tanulmányi időszakában, hanem azon túl is hasznos
segédanyagul szolgál a természetben végzendő kör-nyezeti oktatáshoz neveléshez.
Mérések a
Tiszaparton
II. A TEREPGYAKORLATOK CÉLJA ÉS
SAJÁTOSSÁGAI
1. A komplex terepgyakorlat célja
A természetben az élőlények nem véletlenszerűen
fordulnak elő, hanem mindig sajátos szerkezetű és viselkedésű egyed feletti
(szupraindividuális) organizációjú rendszereket alkotnak. A szünbiológia és
annak résztudományaként az ökológia vizsgálódásának tárgyát éppen e rendszerek
egzisztenciális rendezettségének mértéke, illetve a rendezettséget előidéző
környezeti tényezők (kényszerfel-tételek) képezik. E rendszereket egy
terepgyakorlat során a populációk és a belőlük szerveződött életközösségek
szintjén tudjuk elfogadható mértékben tanulmányozni. A populációk és közösségeik
tér- és időbeni mennyiségi eloszlását és viselkedését különböző, elsősorban
limitálással irányított jelenségek és folyamatok (pl. sokféleség, mintázat,
anyagforgalom, energiaáramlás, produktivitás, szukcesszió) határozzák meg. Ezen
jelenségeken és folyamatokon keresztül az élőlények jelzik (indikálják) a
környezet minőségét és annak változását. A mi feladatunk, hogy ezeket a
jelzéseket észleljük, azokból következtessünk a környezet minőségére. Bár az
élőlények nagyon jó indikátorai a környezet minőségének, meg kell tanulni a
jelzések észrevételének és értékelésének módjait, módszereit. Éppen ez a terepgyakorlat
fő célja. A tudományterület szintetizáló jellegéből adódóan azonban más célokat
is kitűztünk, nevezetesen:
-
A
résztvevők ismerjék meg a táj legfontosabb életközösségeinek fiziognómiai jellemzőit,
kapjanak áttekintést a zonáció sajátos megnyilvánulásának okairól és a
település környezeti állapotáról.
-
Ismerjék
meg azokat a legfontosabb terepen alkalmazható eszközöket és módszereket, amelyek
az életközösségek szerkezetének és ökológiai igényeinek megállapítását
lehetővé teszik (cönológiai felvételezés, talaj- és vízvizsgálatok, mikroklíma
és levegőszennyezettség mérések stb.).
-
Tanulják
meg egy adott terület, táj és település természetvédelmi értékelésének
módszereit.
-
Szerezzenek
információkat és jártasságot a későbbi munkájuk során megvalósítandó
terepmunkák, tanulmányi kirándulások, táborok szervezésére és lebonyolítására vonatkozóan.
1.
A
terepmunka más kötetlenebb, sokoldalúbb, változatosabb, látványosabb, mint a
tantermi foglalkozás, ezért fokozottabb figyelmet, körültekintőbb viselkedést
igényel.
2.
A
terepmunka veszélyesebb is a tanterminél! A mérő- és mintavételi helyek
kiválasztásánál törekedjünk arra, hogy a célnak megfelelő, de a legkevésbé
balesetveszélyes helyeken legyenek!
3.
Öltözzünk
mindig az időjárásnak, a terep sajátosságainak és az elvégzendő feladatnak
megfelelően!
4.
A
nylonszatyor nem való terepre. Hátizsákot vagy oldaltáskát viszont mindig vigyünk
magunkkal! A fényképezőgép és a látcső a leghasznosabb segítőtársunk!
5.
Tevékenységünkkel
ne zavarjunk vagy akadályozzunk másokat!
6.
Eredményes
csak a jól megtervezett, meghatározott módon és pontosan végzett munka lehet.
Minden feladatra előre készüljünk fel!
7.
A
siker egyik legfontosabb feltétele a napi munkaterv szerinti mintavételekhez,
kísérletekhez szükséges eszközök és anyagok célszerű összeválogatása,
csomagolása és szállítása. Indulás előtt mindig ellenőrizzük a felszerelést!
8.
Az eredményekről,
megfigyelésekről készítsünk jegyzőkönyvet, amelyben a dátumot, a helyszínt és
a vizsgálandó objektum legfontosabb adatait is feltétlenül jegyezzük fel!
9.
A
terepgyakorlat nem fejeződik be a megfigyelések és a mérési eredmények felírásával.
Mindig értékeljük ki azokat, készítsünk szemléletes grafikonokat, táblázatokat
és ha lehet, fényképekkel is dokumentáljuk!
10.
A
terepmunka során tartsuk be a természetben való viselkedés írott és íratlan
szabályait, azaz ne hangoskodjunk, csak a legszükségesebb mértékben
avatkozzunk be a vizsgált terület életébe, ne vigyünk bele és ne is hozzunk ki
belőle semmit az élményeken és tapasztalatokon kívül!
III. A TEREPGYAKORLAT SZÍNTEREI
1. A Tisza-tó térségének tájföldrajzi és
ökológiai jellemzése
A Tisza-tó egy mesterséges, a Tisza középső
szakaszán duzzasztással létrehozott hatalmas vízfelület. Az 1950-ben kezdődött
Tisza-csatornázás egyik létesítménye, amelyet eredendően a Kiskörei Vízlépcső
és öntözőrendszerei részeként alakítottak ki és helyeztek üzembe 1973-ban. Erre
utalnak korábbi nevei (Tisza II. víztározó, Kiskörei víztározó), a Tisza-tó
elnevezés 1992-től használatos. Szigetekkel tarkított, mintegy 90 km2-es
nyílt vízfelületével jelenleg a Balaton után hazánk második legnagyobb „tava".
Feltöltését eredetileg
három lépcsőben tervezték, amelynek végén (1981-ben) 127 km2-nyi
vízfelületű, átlagosan 2,5 m mélységű mintegy 400 millió m3 víztömeg
hullámzott volna a töltéseken belül. A gazdasági helyzet változása azonban e
tervet elsodorta, s ma már nem is gondolkodnak jelentős mérvű víztömeg
változtatásban. Így egy nagyobb részben sekélyvizű, rendkívül sokféle életteret
biztosító vadvízország alakult ki. Vízutánpótlását a Tisza és az északról
érkező Eger- és Laskó-patak biztosítja. Vizének jelentős része a Jászsági- és a
Nagykunsági- főcsatornákon távozik.
A Tisza-tó térségében a
napsütéses órák száma évente meghaladja a kétezret. Eredményeként a sekélyebb
és mélyvizű tórészek között nagy a hőmérséklet különbség. A vízben oldott és a
növények számára hasznosítható tápanyagtartalom is lényegesen változhat az
egyes tórészekben. Az évi átlagos középhőmérséklet és csapadékösszeg az
országos átlagot közelíti.
A Tisza-tó szerkezeti
tagolódását szemlélteti a 1. ábra. A tónak az északi, a 33. sz. közúttól
északra eső része már 1972-ben Tiszafüredi madárrezervátum
elnevezéssel országos védelmet kapott. 1993-ban a Hortobágyi NP törzsterületévé
nyilvánították. Védetté nyilvánítására tehát még a víztározó építésének idő-szakában
került sor, számítva arra, hogy az elárasztásra kerülő terület igen gyorsan a
Hortobágy európai jelentőségű madárvonulási és gyülekező helyek szerves
részévé válik. A várakozások beigazolódtak. Mind a fészkelő, mint az átvonuló
madárfajok száma jelentősen gyarapodott. A víz által körülvett erdőfoltok, a
magasabban fekvő megmaradt nedves rétek, a morotvák, a vízből kiálló elszáradt
botoló fűzek kedvező táplálkozási, fészkelési lehetőségeket biztosítanak. A
viszonylagos zavartalanság nemcsak a madarak, hanem számos növény és más
állatcsoport fajainak újbóli megjelenését is lehetővé tette. A Tiszavalki-medencében
újra él már pl. a hód. A Tisza-tó ad otthont Európa talán legnagyobb (mintegy
40 hektáros) tündérrózsa populációjának és a még nagyobb kiterjedésű
tündérfátyol társulásnak.
1. ábra: A Tisza-tó
szerkezeti tagolódása
A tó középső, legnagyobb
kiterjedésű sekélyvizű területe a Poroszló-Tiszafüred hídtól a tiszaderzsi
szűkületig tart. Tájképileg és az élővilág gazdagságát tekintve ma már vetekszik
az északi területtel, ezért 1997-ben jelentős részét védetté nyilvánították és
a HNP-hez csatolták. A nem védett részen azonban megengedett a horgászás,
csónakázás, fürdőzés és az ökoturizmus
A tó legdélebbi részét a
Kiskörei Erőmű és a mintegy 18 km2 kiterjedésű Abádszalóki-öböl
alkotja. Vízmélysége többé-kevésbé egyenletesen 2-2,5 m, ami kiválóan
alkalmassá teszi a vizisportokra. Az öböl Tisza-menti északi részén több,
összesen kb. 1 km2-nyi kiterjedésű szigetsor látható. Ezek, és az
öböl két sekélyebb (50-100 cm mély) része (a helyiek Bere-partnak és Érfűnek
hív-ják) a „strandoló" turisták által nem kedvelt területek, így kiváló
ökoturisztikai célhelyek lehetnek. A tó déli részéhez Tiszaszőllős és
Tiszaderzs között kapcsolódik a szabályozás után egyetlenként természetközeli
állapotban megmaradt és védetté nyilvánított Cserő-közi holtág.
A Tisza-tó 30 km-es
körzetében nincs olyan ipari létesítmény, amely a tó környékének levegőjét
szennyezné. Hasonlóan kedvező a tó zajterheltsége, ugyanis a 33-as út és a
helyi motorcsónakok jelentenek csak zajforrást.
A tó vízminősége
általában jó. Elsődlegesen a Tiszán érkező víz minősége határozza meg. Az
idegenforgalom által különösen igénybe vett Tiszafüredi- Poroszlói- Sarudi- és
Abádszalóki-medence folyamatos vízcseréjét az öblítőcsatornák biztosítják.
Mivel a tó szigetekkel és szárazulatokkal szabdalt, vízminősége sem
egyenletes. A tavon belül általában öt - vízminőségi és ökológiai értékeiben
többé-kevésbé elkülöníthető - tórészt különböztetnek meg. Közülük négy a
nagyobb parti települések térségében (Abádszalók, Tiszafüred, Poroszló, Sarud)
kialakított öböl, az ötödik pedig az un. Tiszavalki-medence. Ez utóbbi a
legkevésbé tiszta, mivel az ide torkolló Eger-patak szinte rendszeresen hoz
szennyező anyagokat. A rendkívüli mozaikosság miatt havi mérésekkel 31 mintavételi
helyen ellenőrzik a vízminőséget.
Kialakítása óta rendkívüli vízszennyezés a tóban
nem történt. Az 1994 óta érvényes felszíni vizekre vonatkozó minősítési
szabvány (MSZ 12749) öt vízminőségi osztályt különböztet meg: kiváló (I.), jó
(II.), tűrhető (III.), szennyezett (IV.) és erősen szennyezett (V. osztályú))
vizet. A minősítésnél az oxigénház-tartás komponenseit, a növényi tápanyagok
mennyiségét, a szervesanyag és olajszennyezést és a radioaktivitást veszik
figyelembe. Legkedvezőtlenebb a Tisza-tó foszfáttartalma (IV.) és az
oxigénháztartása (III.). Összességében a tó vize jó minősítésű.
Ökológiai szempontból a
Tisza-tó mai értéke jóval meghaladja a tervezéskorit. Kialakításával az
Alföldön egy, a Tisza szabályozását megelőző időkre emlékeztető, sokféle
életteret tartalmazó vizivilág visszatérése vált lehetővé. A hatalmas öblök,
holtágak és szigetek a vízi, a vízparti és ártéri életközösségek garmadájának
biztosítanak életfeltételeket. A tó területének növényzete erdőkre, mocsárrétekre,
mocsarasokra és hínártársulásokra osztható. A társulások sokféleségét bővítik
a gátrézsükön kialakuló szárazabb gyeptársulás fragmentumok és a gátakon
kívüli, többségükben telepített- de fokozatosan természethez közeli állapotba
kerülő erdőfoltok. Mindez a Tisza-tavat a nemzetközi ökológiai folyosórendszer
igen fontos állomásává teszi. Több, az IUCN vörös listáján szereplő növényfaj
itt tömegesen él (pl. sulyom, fehér tündérrózsa, tündérfátyol). Közülük a
sulyom éppen ezért került fel a hazai védett fajok listájára. A víztározó kialakítása
lehetőséget biztosít igen nagyszabású, hosszú távú ökológiai megfigyelő és
kutatóprogramokhoz is.
2. A terepgyakorlati vizsgálati helyek
kiválasztása
A terepgyakorlatok lebonyolítására az Eszterházy
Károly Főiskola tiszafüredi oktatási, sport és üdülőközpontjában ill. annak
környékén kerül sor. A bázishely környékének adottságait szemlélteti a 2. ábra.
A bázishely 500 m-es körzetében a térségre jellemző valamennyi biotóp előfordul
és jól tanulmányozható. A terepgyakorlatok az alábbi vizsgálati
feladatcsoportokat ölelik fel:
1.
növényzet vizsgálata
2.
állatvilág vizsgálata
3.
mikroklíma és levegőszennyezettség vizsgálata
4.
talajvizsgálatok
5.
vízvizsgálatok
6.
település vizsgálata
Az egyes feladatokhoz gyakorlatilag szabadon
választhatók meg a vizsgálati terephelyszínek. A tapasztalatok alapján a 2.
ábrán vázolt elrendezésben célszerű azokat kijelölni. Így a növényzet és
állattani vizsgálatok adatokat biztosítanak a nyílt víztől a töltésen kívüli
ligeterdőig előforduló társulások sorozatának jellemzéséhez és
összehasonlításához. A mikroklíma állomások egy-egy zárt és nyílt növényzetű
terület, a talajvizsgálatok pedig egy homok és egy vályogtalaj összevetését
teszik lehetővé.
A település vizsgálata ugyancsak sokrétű lehet.
A gyakorlat során egyetlen fél nap áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy a város
természetvédelmi és kultúrtörténeti értékeivel megismerkedjünk.
2. ábra: A tiszafüredi
bázishely térségének élőhelyei a javasolt vizsgálati helyszínekkel
3. A terepgyakorlat munkarendje
A környezettan szak
résztvevői 5 napos (40 óra) terepi programot valósítanak meg. A csoport
létszámától függően a vizsgálatok többségét kiscsoportos (4-6 fő) munkaformában
végzik. Így egy-egy 4 órás foglalkozás jut egy-egy részterületre. Az alábbi
táblázat 20-30 fős kurzus létszám esetére mutatja be a csoportszámot és a
munkabeosztást:
...............................................................................................................................
1. nap 800 -1000 Terepeszközök helyszínre szállítása
1000-1200 Táborfoglalás, munkahelyek kiválasztása.
1200-1300 Ebéd.
1300-1700 Terepeszközök bemutatása, talajszelvény
elkészítése,
mikroklíma
állomások felállítása.
Csoportmunka
megszervezése.
2.-4. napok 800-1700 -ig Folyamatos
teremunka
csoportonként
az alábbi beosztás szerint.
|
Nap |
2. nap |
3. nap |
4. nap |
|||
|
Csop. |
délelőtt |
délután |
délelőtt |
délután |
délelőtt |
délután |
|
I. csop. |
Vegetáció vizsgálatok |
Állatani vizsgálatok |
Mikroklíma és |
Mikroklíma és levegőálla-pot |
Talaj-vizsgálatok |
Víz-vizsgálatok |
|
II. csop. |
Állattani vizsgálatok |
Vegetáció vizsgálatok |
Talaj-vizsgálatok |
Víz-vizsgálatok |
Mikroklíma és |
Mikroklíma és |
|
III.csop. |
Talaj-vizsgálatok |
Víz-vizsgálatok |
Mikroklíma és |
Mikroklíma és levegőálla-pot |
Állattani vizsgálatok |
Vegetáció vizsgálatok |
|
IV. csop. |
Víz-vizsgálatok |
Talaj-vizsgálatok |
Vegetáció vizsgálatok |
Állattani vizsgálatok |
Mikroklíma és |
Mikroklíma és |
|
V. csop. |
Mikroklíma és |
Mikroklíma és levegőálla-pot |
Víz-vizsgálatok |
Talaj-vizsgálatok |
Vegetáció vizsgálatok |
Állattani vizsgálatok |
5. nap.
800-1200 Tanulmányút
Tiszafüreden - természetvédelmi és
kultúrtörténeti
értékek.
Terepgyakorlati
jegyzőkönyvek bemutatása.
1200-1330 Ünnepélyes záróebéd, a terepgyakorlat
értékelése.
1330-1500 Terepeszközök előkészítése
szállításra, táborbontás.
1500-1700 Eszközök visszaszállítása az
intézménybe.
...............................................................................................................................
A
csoport és feladat beosztást célszerű a bázishelyen mindenki által jól látható
helyen már az első napon kifüggeszteni. Sajnos a kihelyezett eszközök és műszerek
őrzésére is gondolni kell. Ezért a mindenkori mikroklíma méréseket végző
csoport(ok) a felelősek.
IV. A TEREPGYAKORLATOK ESZKÖZEI
A terepgyakorlatok során olyan eszközöket használunk,
amelyek könnyen kezelhetők és elfogadható szintű mérési eredményeket
biztosítanak. A megfigyelésekhez egyszerű eszközök, a kvantitatív víz, talaj
és légszennyezés vizsgálatokhoz azonban különböző műszerek szükségesek. E
fejezetben e műszereket tekintjük át. A terepgyakorlatok során mindenki
konkrét mérések elvégzésével a gyakorlatban ismerkedik meg használatukkal.
A makroszkópikus és mikroszkópikus élővilág
tanulmányozásához az alábbi felszerelés szükséges:
|
Eszközök:
|
Vegyszerek:
|
Az abiotikus környezeti tényezők állapotáról a terület talajának,
vízviszonyainak és mikroklimatikus viszonyainak vizsgálatával nyerhetünk
adatokat. E vizsgálatokhoz a hagyományos eszközökön kívül ma már több, a
legszükségesebb eszközöket és anyagokat könnyen és biztonságosan szállítható
formában tartalmazó, terepen alkalmazható un. környezetvizsgáló táska (koffer)
áll rendelkezésre. Vannak olyanok, amelyek csak egy-egy részterület (pl. víz,
talaj) vizsgálatára alkalmasak, de létezik olyan is, amely általánosabban
használható. Ilyen pl. a Leybold környezetvizsgáló táska.
A terepgyakorlatok során
közülük több környezetvizsgáló eszközt ismerünk meg, nevezetesen a
következőket:
-
Környezetvizsgáló
táska (Leybold 666320)
-
Talaj
és víz mintavevő készlet (Leybold 666325)
-
Mintavevő
készlet vízi szervezetekhez (Leybold 666327)
-
Környezet
analizáló készlet (Leybold 666329)
-
Visocolor
talajvizsgáló készlet
Fenti
eszköztár már több generációval rendelkezik. A gyakorlatok során régebbi és
újabb típusaival egyaránt dolgozunk.
A
környezetvizsgáló készlet tartalmát és kiemelten a benne található eszközöket a
3. ábra mutatja: Öt digitális kijelzésű elemmel működő mérőeszközt (vezető-képesség-
mérő, pH-mérő, fényerősség-mérő, fotométer és hőmérő) és ezek üzemeltetéséhez
szükséges vegyszereket és eszközöket tartalmaz. A fotométer alkalmas vízben
oldott ammónium, vas, nitrát, nitrit, foszfát és szulfid kimutatásra ill.
mennyiségi becslésére. Talajok vizes oldatának vizsgálatát is lehetővé teszi.
Sajnos az alapkészlethez nem tartozik. de kiegészítő eszközként vásárolható
hozzá oldott oxigéntartalom-mérő is. Minden eszköz 9 V-os elemmel működik. A
készletben található mérőeszközök kezelése nagyon egyszerű, a tanú-lók is
perceken belül elsajátítják a használatukhoz szükséges ismereteket.
3. ábra: A
környezetvizsgáló táska és műszereinek kapcsolási módja a demonstrációs
kiíróhoz
A táska mintegy 100 víz- vagy talajminta
vizsgálatához szükséges, gyors elemzést lehetővé tevő anyagot tartalmaz.
Alkalmas halogén elemek (klór, bróm
és jód) kimutatására, különböző olajok,
ólom, vas továbbá szulfát, ammónia és nitrit kimutatására és mennységének becslésére. A meghatározások
általában színreakciókon alapulnak.
VISOCOLOR talajvizsgáló készlet
A
VISOCOLOR készlet - különösen ha a víz és talaj mintavevő táskával is rendelkezünk
- a talaj valamennyi lényeges ökológiai tulajdonságának vizsgálatára alkalmas.
Alkalmazási útmutatója segítségével talajnedvesség, talajsűrűség, talajminőség,
szemcsemegoszlás, pH-érték, és tápanyag-tartalom (nitrát, nitrit, ammónium,
foszfor, kálium) határozható meg.
A készlet tartalmát a 4.
ábráról tekinthetjük. át. A vele történő talajvizsgálat menetét pedig a 18.
ábrán követhetjük nyomon. A továbbiakban csupán a részletesebb útmutatást
igénylő részleteire térek ki.
Talajvizsgálat
Mikroklíma mérés és levegő vizsgálat
eszközei
A
mikroklíma méréshez többségében a mindennapi életben is használatos eszközöket
használunk (pl. hőmérők, barométer stb.).
Speciális eszközök a következők:
-
Six
rendszerű minimum-maximum hőmérő
-
Talajhőmérők
-
Assmann-féle
psichométer
-
Kanalas
szélsebességmérő
Kiegészítő levegőállapot mérésre szolgálnak:
-
Geiger-Müller
sugárzásmérő
-
Kézi
zajszintmérő
Fenti eszközöket részletesebben a 2.3.
fejezetben mutatom be.
V. KÖRNYEZETELEMZÉSI MÓDSZEREK
Az életközösségekben mindig sok populáció él együtt.
Mikroszkópikus nagyságú alacsonyabb rendűek, közismert és kevésbé ismert
gombák, növények és állatok szinte megszámlálhatatlan egyede alkot minden egyes
életközösséget (biocönózist). A vizsgálódásnál általában külön kezelik a
növényeket (ezt a részét hívják növénytársulásnak = fitocönózis) és az
állatokat (állattársulás = zoo-cönózis), sőt az utóbbi időben a gombákat is
(gombatársulás = mikocönózis). Könnyű belátni, hogy közöttük milliónyi
kapcsolat lehet. Közülük egyesek könnyen, szinte ránézéssel érzékelhetőek (pl.
a populációk szintekbe rendeződése, árnyékolás), mások kitartóbb szemlélődést
igényelnek (pl. táplálkozási, együttélési kapcsolatok, a populációk időrendi
megjelenése) és a legtöbb huzamos ideig tartó munkával, gyakran bonyolult
műszerek, számítógépek segítségével határozható csak meg. A terepgyakorlatokon
ez utóbbiakra nincs mód, elégedjünk meg az egyszerűbb vizsgálódással!
A biocönózisok sokféle
szerkezettel rendelkeznek. A legszembetűnőbb az ún. fiziognómiai szerkezet. A fiziognómia egy tudományos módszer, amely
egy élőlénycsoport (tágabb értelemben egy vidék, egy táj) küllemi jegyeit,
illetve "összküllemét" (habitusát) vizsgálja és ezekből von le
következtetéseket az élőlénycsoport (pl. biocönózis) belső, működési
folyamataira vonatkozóan. Amikor például egy erdő élőlényeinek függőleges
(szintezettség) vagy vízszintes (mintázat) elrendeződését, továbbá a fajgazdagságát
(diverzitás) vagy a populációk időben megjelenésének egymásutániságát
(aszpektusok) tanulmányozzuk, akkor a fiziognómiai szerkezetet kutatjuk. Más
megközelítésben fentiek az életközösség térszerkezetét,
ill. időszerkezetét (tér- és
időstruktúra) jelentik, hiszen, mint minden, a biocönózis is térben és időben
létezik és változik. Működésére többek között a táplálkozási kapcsolatok szerkezetéből (trófikus struktúra) következtethetünk.
Valamennyi felsorolt
szerkezet minden biocönózisban (és természetesen más egyedfeletti szerveződési
szinten, mint pl. a biomban és bioszférában) egyidejű-leg létezik. Tőlünk függ,
hogy milyen mértékben tudjuk észlelni. Minél pontosabban ismerjük a természet
ABC-jét (azaz magukat az élőlényeket), annál többet elárul nekünk magáról.
Ezért a terepgyakorlat előtt fel kell frissítenünk a fajismeretünket. Munkánk
során ugyanis a különböző élőlényfajok segítenek felismerni a
környezetszennyezési problémákat és „tanácsokat adnak" azok kedvezőtlen
hatásainak kivédésére.
A növénytársulás
(fitocönózis = asszociáció) törvényszerűen ismétlődő, fiziognómiailag állandó
megjelenésű, lényegében állandó faji összetételű és meghatározott igényű egysége
a vegetációnak. Elnevezése általában az uralkodó vagy jellemző faj (fajok) nevének
felhasználásával történik (pl. fűz-nyár liget =Salicetum albae-fragilis, nádas = Scirpo-Phragmitetum). A
társulások területileg külön elhelyezkedő (egymással nem érintkező) foltjai a
társulás állomá-nyai.
ESZKÖZÖK,
ANYAGOK
A növényzet vizsgálatához határozókönyvek, nagyító (lupe),
mérőszalag, max. 100 m zsineg, 10 kisméretű karó vagy nagyobb szög,
milliméterpapír és íróeszközök szükségesek.
MÓDSZEREK
1.1.1. A növénytársulások analitikus és szintetikus bélyegei
A növénytársulások
leírásánál és jellemzésénél a terepen készített felvételezéskor becsült analitikus és a felvételi táblázatok
feldolgozásánál nyert szintetikus
bélyegeket használjuk fel. Az analitikus bélyegek: egyedszám, borítás,
társulásképesség és életképesség. A legfontosabb szintetikus bélyegek az
állandóság és a hűség.
Egyedszám (abundancia, jele: A). Valamely populáció
egyedszámának aránya a többi populáció (faj) egyedszámához viszonyítva. Pontos
értékekhez az egyedek felvételi négyzetben történő megszámolásával juthatunk. A
leggyakrabban becsléssel állapítjuk meg és 1-től 5-ig terjedő osztályokba
soroljuk (1 = igen ritka, 2 = ritka, 3 = közepes számú, 4 = nagy számú, 5 = sok).
Borítás (dominancia, jele: D). A felvételi négyzetben az a
felületszázalék, amelyet valamely populáció egyedei felülnézetből nézve
lefednek. Közép-Európában egy egyszerűsített 6-os skálával írják le értékeit, a
következők szerint:
|
A faj egyedei által a |
|
|
felvételi négyzet %-ában lefedett terület |
D-érték |
|
< 1 |
+ |
|
1 - 5 % |
1 |
|
5 -25 % |
2 |
|
25 -50 % |
3 |
|
50 -75 % |
4 |
|
75 -100% |
5 |
A gyakorlatban az egyedszám és borítás értéket
(A-D érték) összevonva becsüljük. Így az A-D érték két értékű is lehet,
ugyanis a kis termetű, de sok egyeddel képviselt növény borítás-értékét felfelé
(pl. mezei veronika=Veronica arvensis,
+-1), a kevés egyedszámú, de nagytermetű (s emiatt nagy borítás-értékű) növényét
lefelé becsülve adjuk meg (pl. gilisztaűző varádics=Chrysanthemum vulgare, 1-2). A terepmunka során a Simon-féle
módosított skálát alkalmazzuk (5. ábra), tekintettel arra, hogy az általános és
középiskolákban használatos „Kis
növényhatározó" ill. az újabb kiadású változata „Növényismeret" c. könyv is ezt tartalmazza.
5. ábra: Az A-D-érték
becslésének skálája (Simon T.
szerint)
Társulásképesség (szociábilitás, jele: S). Azt fejezi ki, hogy a
faj a társuláson belül szálanként (1-es érték), kis csoportokban (2-es érték),
foltokban (3), nagy összefüggő telepekben (4), vagy összefüggő zárt tömegben
(5) fordul elő. Jelölése: pl. +-1.1,
(az A-D érték utáni szám jelöli a szociabilitás értékét). A gyakorlatban ritkán
adják meg.
Életképesség (vitalitás, jele: különböző mértékben
satírozott kör): A társulást alkotó fajok fontos informatív bélyege, amely
megmutatja, hogy a fajok adott élőhelyen milyen mértékben képesek
egyedfejlődési ciklusukat végig élni. Számban kifejezve 1-4 közötti érték, a
következők szerint:
 |
Állandóság (konstancia, jele: K): Azt fejezi ki, hogy a
populáció a társulás több állományában készített felvételek hány százalékában
van jelen. A frekvencia (jele: Fr)
ugyanezt fejezi ki egy állományban történt felvételezések alapján. Az
állandóságot ötös római számmal jelölt skálával fejezzük ki a következők
szerint:
|
Felvételezett |
K (Fr) értéke |
A populáció |
|
< 20% |
I |
Akcidens (véletlen) - |
|
20,1 - 40% |
II |
akcesszórikus (nem gyakori) |
|
40,1- 60% |
III |
gyakori |
|
60,1- 80% |
IV |
Szubkonstans (rendszerint megtalálható) |
|
80,1-100% |
V |
Konstans (állandó - mindig van) |
Hűség (fidelitás): Valamely populációnak a társulás által
megjelenített környezeti-feltételekhez való ragaszkodását fejezi ki. A fajok
(populációk) egy részének csupán az adott társulás biztosít kielégítő
életfeltételeket, ezek csak itt fordulnak elő és fejlődnek normálisan. Ezeket
nevezzük a társulás jellemző (karakter)
fajainak, általuk az adott társulás
egyértelműen elválasztható más társulásoktól. A sok társulásban előforduló
fajokat társulásközömbösnek nevezzük.
A karakterfajok cönológiai affinitása nagy a társulásközömbösöké kicsi. A
nagyezerjófű (Dictamnus albus) pl. a
melegkedvelő tölgyesek jellemző faja, mind azt a 6. ábráról leolvashatjuk.
A növénytársulások
szintetikus bélyegeinek tekinthetők még a fajok flóraelem és életforma
összetételében jelentkező ismétlődő törvény-szerűségek, a társulások
bizonyos struktúrális jegyei (preferencia, diszpergáltság, asszociáltság, diverzitás),
az aszpektusváltozások, a szukcesszióban elfoglalt helyzetük és ökológiai
jellemzőik (T, W, R, S értékek).
6. ábra: A nagyezerjófű (Dictamnus albus), tarka koronafürt
(Coronilla varia) és a
piros
gólyaorr (Geranium sanguineum) relatív gyakorisága (balról-jobbra) száraz gyepekben (1-2), melegkedvelő tölgyesekben (3-6) és mezofil
erdőkben (7-8) (JAKUCS P.1972. nyomán)
1.1.2. A növénytársulás felvételezése
A fajok listájának elkészítéséhez
területbejárást végzünk. Ekkor általában mennyiségi megfigyeléseket nem
végzünk, csak a fajok nevét rögzítjük.
Az életközösségek
megismerése általában a terepen készített növénytársulástani felvétellel
kezdődik. A felvételezés célja az, hogy a terepen minél több információt
nyerjünk a tanulmányozandó társulásról. A cönológiai felvételezés menete:
1. A terepjegyzőkönyvbe
rögzítjük a következő adatokat: dátum,
földrajzi hely, felvételt készítő neve, társulás neve, tszf. magasság, a lejtőszögre, az égtáji kitettségre, az alapkőzetre
és a talajra vonatkozó adatok.
2. Körülhatároljuk (pl.
zsineggel) a felvételezendő próbaterületet, ami négyzet, vagy szalag alakú is
lehet. Követelmény azonban, hogy nagyobb legyen, mint a társulás minimiarealja, azaz annál a legkisebb
területnél, amelyben már a társulás összes fontos és jellemző faja
megtalálható. Ennek mérete általában - a mi munkánknál is - a következő:
Erdőben: 20 x 20 m-es
Cserjésben: 10 x 10 m-es
Gyepekben: 1x1 vagy 2 x 2 m-es négyzet
Szalag alakú
társulásban: 5 x 20 m-es sáv.
3. A felvételezési
területen (próbanégyzetben) megbecsüljük a különböző vertikális szintek
összborítási értékét százalékban, a szintet alkotó növényzet magasságát, a fák
korát vagy mellmagassági törzsvastagságát és megszámoljuk a faegyedeket.
4. Elkészítjük a teljes fajlistát és megbecsüljük
fajonként az A-D (abundancia-dominancia) értéket. Az A-D értékek becslésénél +
- 5-ig terjedő skálát alkalmazunk, amelynél a jelölés az 5. ábrán látható %-os
értékeknek felel meg.
5. A felvételezést minél
több (esetünkben csoportonként 2-3) négyzetben elvé-gezzük.
6. Irodalomból
meghatározzuk a fajok areatipusát, életformáját, cönológiai csoportját és
kiszámítjuk az összesített A-D értékeket, valamint a konstanciát (K). Valamennyi
szükséges adat megtalálható Simon T.
(1992): A magyarországi edényes flóra határozója. Harasztok virágos növények című
munkájában. További irodalmi
forrásmunkaként használható Soó R. -
Jávorka S.: A magyar növényvilág kézkönyve (Tankönyvkiadó 1968), és Soó R. : A magyar flóra és vegetáció
rendszertani-növényföldrajzi kézi-könyve I-VI. (Akadémiai Kiadó 1964-83.).
7. Csoportrészesedést
számolunk cönológiai fajcsoport, életforma és areatípus szerint és elkészítjük
a csoportrészesedést mutató diagrammokat az 7-8-9. ábrák szerint.
8. A cönológiai tabella
elkészítéséhez mintaként használható a Feladatok fejezetben látható táblázat.
7. ábra: Cönológiai
fajcsoport részesedés diagramja
(Bükk-hg, Őserdő)
|
8. ábra: Életforma diagram (Bükk-hg. Őserdő) |
9. ábra: Flóraelem diagram (Bükk-hg, Őserdő) |
1.1.3. A felvételezett terület természetvédelmi értékelése
A természetvédelemben állandó igény a különböző
cönózisok értékelése. Az értékelés egyrészt a cönózis adott időpontbani
állapotát (mennyire természetes, természetközeli vagy leromlott), másrészt
annak eszmei illetve valóságos értékét fejezi ki. Előbbi a szükséges védelmi
intézkedésekhez nyújt alapot, utóbbi pedig a döntéshozó szervek számára ad
lényeges információt a terület (termő-hely) eszmei, tudományos és financiális
értékéről. Ilyen tipusú értékeléshez dolgozott ki módszert Simon Tibor (1984)
és Borhidi Attila (1993).
A Simon-féle értékelés
lényege, hogy a fajokat tíz
természetvédelmi-érték csoportba sorolta.
A felmérés eredményeként kapott fajlista alapján meghatá-rozzuk az egyes
érték-csoportok részesedését adott terület flórájában. A természetvédelmi-érték
fajcsoportok a következők:
|
Természetvédelmi-érték fajcsoport |
Jele |
Jellemzői |
Példa |
|
1/ Unikális (ritka) fajok |
U |
endemikus, szubendemikus és reliktum |
Salix Calamagrostis Caldesia |
|
2/ Fokozottan védett fajok |
KV |
előzőekhez hasonló jellegűek, de a |
Colchicum Cypripedium |
|
3/ Védett fajok |
V |
amelyek az előző két csoport fajaival |
Dictamnus Iris |
|
4/ Edifikátor fajok |
E |
a társulásokban domináns természetes |
Quercus Festuca Glyceria |
|
5/ Kísérő fajok |
K |
természetes kísérő fajok |
Ficaria Crataegus |
|
6/ Természetes pionir fajok |
TP |
gyakori, általában a szukcesszió első stádiumban |
Cerastium Arabis |
|
7/ Zavarástűrő természetes fajok |
TZ |
elterjedt, főleg a kaszálórétek és erdei |
Rubus Bromus Vicia Veronica |
|
8/ Adventiv fajok |
A |
behurcolt vagy betelepített fajok |
Echinocystis lobata Brassica |
|
9/ Gazdasági növények |
G |
rendszeres termesztés eredményeként váltak |
Robinia Populus Amorpha |
|
10/ Gyomok |
GY |
Szegetális és ruderális fajok |
Vicia Reseda Euphorbia |
Az 1-3. csoportok fajainak
financiális (pénzben kifejezett) eszmei értéke meghatározott, a 4-5-6.
csoportba tartozó fajoknál 1000.-Ft/tő értékkel szokás számolni.
A hazai edényes flóra természetvédelmi
spektruma, amelynél összesen 2276 fajt vettek figyelembe a következő (Simon
1968):
|
|
U |
KV |
V |
E |
K |
TP |
TZ |
GY |
G |
A |
ÖSSZESEN |
|
Fajszám % |
60 2,6 |
33 1,4 |
23 1,0 |
75 3,3 |
960 42,3 |
116 5,1 |
234 10,3 |
367 16,1 |
338 14,8 |
70 3,1 |
2276 100
|
|
összesen: |
1267 (55,7 %) természetes ill. természetközeli |
1009 (44,3 %) zavarást, leromlást jelzők |
|||||||||
Fenti táblázat azt
tükrözi, hogy a hazai flóra florisztikai degradációja jelentős. A természetes
növényi génállomány fennmaradásához a környezeti feltételek javítására, azaz
jelentős természetvédelmi tevékenységre van szükség.
Adott terület állapotára
következtethetnek a felvett adatokból készített diagramból. A 10. ábra az
Ipoly-völgy természetvédelmi- érték diagramját mutatja.
10. ábra: Az Ipoly-völgy természetvédelmi-érték diagramja:
1- Simon-féle, 2-Borhidi-féle számítással.
Borhidi A. (1993) a
magyar flóra fajait un. szociális
magatartás típusokba (SzMT) sorolta és természetességi értékszámnak nevezett
értéket rendelt hozzájuk. Az SzMT a növényfajoknak a társulásokban betöltött
szerepére utal. Kifejezi a faj termőhelyhez való kapcsolódásának módját, a
kapcsolódás információtartalmát és természetességét. A társulásban előforduló
típusok arányából következtethetünk a társulás ökológiai információkban való
gazdagságára, stabilitására, a társulás regenerációs készségére és képességére
valamint természetességi állapotára (zavartság mértékére).
A természetességi értékszám (jele Borhidi táblázatában: Val) a SzMT
alapér-tékszámából és a faj ritkasági pótértékszámából addicionálisan
kialakított szám, amelynek értéke -3-tól +10-ig terjedhet. A szociális
magatartás típusokat és értékszámaikat az alábbi táblázat mutatja:
|
|
SzMT |
Jele |
Értéke |
Példa |
|
Természetes termőhelyek fajainak SzMT-i |
Specialisták |
S |
+6 |
Colchicum arenarium Vicia sparsiflora |
|
Kompetitor fajok |
C |
+5 |
Quercus robur Festuca rupicola |
|
|
Generalisták |
G |
+4 |
Grataegus monogyna Dianthus pontederae |
|
|
Természetes pionír fajok |
NP |
+3 |
Calamintha acinas Cardaminopsis arenosa |
|
|
Bolygatott másodlagos és mesterséges termőhelyek fajainak SzMT-i |
Zavarástűrő természetes fajok |
Dt |
+2 |
Urtica dioica Salvia nemorosa |
|
Természetes gyomfajok |
W |
+1 |
Papaver rhoeas Lamium amplexicaule |
|
|
Meghonosodott idegen fajok |
I |
-1 |
Pinus nigra Portulaca grandiflora |
|
|
Adventív (jövevény) fajok |
A |
-1 |
Xanthium spinosum Ecballium elaterium |
|
|
Ruderális kompetitorok |
RC |
-2 |
Chenopodium album Convolvulus arvensis |
|
|
Agresszív tájidegen inváziós fajok |
AC |
-3 |
Amorpha fruticosa Echinocystis lobata |
|
|
Ritkasági értékszámmal súlyozott gyakoribb SzMT kombinációk |
Unikális specialisták |
Su |
+10 |
Linum dolomiticum Primula farinosa |
|
Unikális kompetítor fajok |
Cu |
+9 |
Calamagrostis stricta Festuca wagneri |
|
|
Unikális generalisták |
Gu |
+8 |
Lilium bulbiferum Ophrys apifera |
|
|
Ritka specialisták |
Sr |
+8 |
Leucojum vernum Lathyrus pisiformis |
|
|
Ritka kompetítorok |
Cr |
+7 |
Sesleria varia Sphagnum palustre |
|
|
Ritka generalisták |
Gr |
+6 |
Chaerophyllum hirsutum Eranthis hiemalis |
Az állatok a biocönózisokban szétszóródva,
elrejtőzve, az ember számára nem minden esetben észrevehető formában vannak
jelen. Ezért az állattársulások
(zoocönózisok) vizsgálatánál és elkülönítésénél kénytelenek vagyunk valamilyen
vizuális keretet alapul venni. Erre önként kínálkozik a vegetáció. Egyrészt
mivel tájképi elemet is alkot - jól körülhatárolható - másrészt az egyes biocönózisokban
élő állatfajok táplálkozás, szaporodás, élőhely szempontjából igen szoros
kapcsolatban vannak az adott társulást alkotó növényekkel. A biocönózisok
elkülönítésére külső megjelenésük alapján a növénytársulások nyújtanak alapot. „Az állattársulások (zoocönózisok) a növénytársulás
által nyújtott energiaforrás kihasználása céljából társuló, egymással táplálkozási
láncokat vagy élelmi hálózatokat alkotó állatpopulációk összessége"(Gallé
1973.).
A zoocönózisok a bennük élő állatfajokkal (faji
összetétel) és azok egyedeinek mennyiségével (egyedszám, egyedsűrűség)
jellemezhetők. A zoocönológiai vizsgálatok (állományfelvétel) során meg kell
állapítanunk tehát, hogy az adott állatközösségben milyen állatfajok élnek,
továbbá azt, hogy az egyes fajok milyen
egyedszámmal vannak jelen az általunk
vizsgált cönózisban. Az így nyert adatokkal számszerűen tudjuk elemezni
a zoocönózisok tömegviszonyait (karakterisztikák) és ezáltal lehetőségünk
nyílik egyes zoocönózisok összehasonlítására is. Az életközösségek
zoocönológiai vizsgálatához a megfigyelés (gerin-ces fauna), ill. a gyűjtési
módszerekkel (gerinctelen fauna) nyert adatok szolgáltatnak alapot. Az állatközösségek
valamennyi egyedét begyűjteni (megfigyelni) nem lehet, ezért olyan gyűjtési
eljárásokat kell alkalmaznunk, amelyekkel hozzávetőleges pontossággal megadhatjuk
az ott uralkodó tömegviszonyokat.
ESZKÖZÖK, ANYAGOK
Állathatározó könyvek, hajlított nyelű
rovarernyő, fűháló, zsineg, karó, gyűjtő-üvegek, lupé, mérőszalag, ecetéter,
borítóhenger, talajcsapda, rovarszippantó, csipesz, fehér vászonlap v.
papírlap, fűnyíró olló.
MÓDSZEREK
A zoocönózist alkotó populációk - a
növénytársulás térstruktúráját követve - több szintre tagolódnak. Az egyes
szinteket más-más fajok lakják, amelyeknek életmódjuk, viselkedésük, mozgásuk
eltérő. Természetes tehát, hogy a gyűjtési lehetőségek és módszerek is
különbözőek. Más módszerrel és eszközzel lehet állományfelvételt végezni a
lombkorona-, a fatörzs-, a cserje-, a gyep-, a moha- és a talajszintben.
Emellett meghatározza a gyűjtési módszert az is, hogy relatív vagy abszolut
karakterisztikákat kívánunk-e vizsgálni. Az sem közömbös a gyűjtési módszerek
kiválasztásánál, hogy milyen rendszertani kategóriába tarto-zó állatfajok
begyűjtésére és feldolgozására kerül
sor.
1.2.1. Mintavétel
Az
állományfelvétel sikerének alapfeltétele a gyűjtési területek helyes megválasztása.
Egy nagy kiterjedésű zoocönózist teljes részletességgel feldolgozni nem lehet,
ezért mintát kell venni belőle. Olyan kisebb mintavételi területeket kell
kijelölni, amelynek állatfajai és azok egyedszámai valószínűsíthetően
jellemzőek a vizsgált zoocönózis egészére vonatkoztatva is. A mintavétellel kapcsolatban
a következő kritériumokat vegyük figyelembe: A mintavétel véletlenszerű
legyen, azaz az állomány minden egyedének azonos esélye legyen arra, hogy
bekerüljön a mintába. Ezért a mintavételi területek kijelölésénél az egész
vizsgált területet kell alapul venni. A kijelölt mintavételi egységek számát
befolyásolja az is, hogy milyen tévedési valószínűséggel kívánjuk a felmérési
eredményeket feldolgozni. (Ha pl. két zoocönózis között az azonosságot akarjuk
kimutatni, akkor alapvető kitétel, hogy a tévedési valószínűség nem lehet kisebb
5 %-nál.)
1.2.2. Gyűjtési
módszerek
A
különböző célú és eltérő társulásokban végzett állományfeltárás során más-más
gyűjtőeszközt és gyűjtési módszert alkalmazunk. Ezek nagyrészt megegyeznek a
faunisztikai vizsgálatoknál is alkalmazott eszközökkel és módszerekkel.
1.2.2.1. Lombkorona
szintben alkalmazott módszer
A lombkorona és cserjeszintben végzett
gyűjtéseknél használatos eszközök közül legismertebb a rovarernyő vagy
kopogtatóernyő (11. ábra). A gyűjtési módszer lényege, hogy egy hosszú bottal
határozott, de óvatos ütésekkel megkopogtatjuk a fák, cserjék ágait. Az ütések
okozta kis rezzenések következtében a
gallyakról az ernyőbe hullanak az állatok. A kopogtatást mindig a legfelső ágaknál
kezdjük és fokozatosan haladunk lefelé. Hogy a rovarernyőbe hullott állatok
menekülését megakadályozzuk, az ernyőt rázogatni kell, így az abba belehullott
állatok az ernyő csúcsa felé jutnak le. (Amennyiben a rovarernyő gyújtőüveggel
is el van látva, abba hullanak bele.) A gyűjtés befejezte után a nagyobb testű
fajokat csipesszel, a kisebb méretűeket szippantóval szedjük össze és
lehetőleg azonnal azonosítjuk a fajokat. Ennek akadályoztatása esetén
gyűjtőedénybe tesszük őket a feldolgozásig.
1.2.2.2. Gyepszintben alkalmazott módszerek.
A
gyepszint állatvilága igen gazdag, főleg rovarok alkotják, de más rendszertani
kategóriákba tartozó állatfajok (pókok, csigák, stb.) is gyakran nagy számban
fordulnak itt elő. A gyepszint-ben alkalmazott módszerek különböznek aszerint,
hogy relatív vagy abszolút tömegviszonyokat tükröző karakterisztikákat
kívánunk-e vizsgálni a felvételezés kiértékelése során.
A relatív gyűjtési módszereknél leggyakrabban alkalmazott eszköz a fűháló. Ez egy 30-40 cm átmérőjű
drótkeretből és egy alul lekerekített vászonzsákból áll, amelynek mélysége 60
cm.
A
drótkeret 120-140 cm hosszú nyélre van felerősítve. A fűhálózás során erőtel-jes
mozdulatokkal húzzuk végig a fűhálót a növényzeten. A csapásokat úgy végezzük,
hogy a háló keretének síkja kb. 20 fokos szöget zárjon be a talajjal. Ha a
gyepszint magas, a fűháló nem fogja át az egész gyepréteget, ilyen esetben
ajánlatos két rétegben hálózni. Először a gyep növényzetének tetejét, majd a
közvetlenül a talaj felett elhelyezkedő szintjét fűhálózzuk le. Kb. 8-10 csapás
után a zsákot a keret alatt összefogjuk, az összefogott helyen kis nyílást engedünk
és gyűjtőüveget tartunk a nyílás elé. Így a mozgékonyabb rovarok a fény felé
igyekezve a gyűjtőüvegbe kerülnek. Amikor ezeket már így befogtuk a vászonzsákon
fokozatosan nagyobb nyílást nyitunk, és a zsák falán felfelé igyekvő rovarokat
csipesszel ill. szippantóval gyűjtjük össze. (Ügyeljünk arra, hogy lehetőleg
egy sem menekülhessen el!) Mivel a fűhálózás során a vászonzsákba került
növényi törmelék között még mindig akadhat
valamilyen állat, utolsó mozzanatként a zsák tartalmát fehér vászonlapra
ürítjük és egyeléssel válogatjuk ki. A begyűjtött anyag szétválogatását úgy is
végezhetjük, hogy a hálózás befejezését követően a fűhálót műanyagzsákba helyezzük,
majd abba a rovarok elkábítására alkalmas szerrel (pl. ecetéter) átitatott
vattacsomót dobunk és a mű-anyag zsákot elkötjük. A szétválogatást az
összegyűjtött állatok elkábulása után kezdjük el. A fűhálózás módszere több
hibalehetőséget rejt magában (pl. a repülni tudó állatok egy része elszökhet,
mások a földre pottyanva nem kerülnek a hálóba, stb.), mindezek ellenére a
gyepszintben végzett felmérések során jól használható. A fűhálózással nyert
adatok elsősorban a gyepszintben élő fajok egymáshoz viszonyított előfordulási
gyakoriságáról, megoszlásáról stb. adnak tájékoztatást. Ezeket abszolút
értékként elfogadni, területegységre vonatkoztatni nem lehet. A fűhálózással
csak relatív tömegviszonyokat tudunk megállapítani
A zoocönózisokat azonban nem csak a fajok
egymáshoz való viszonya jellemzi, hanem azok térbeli eloszlása is. Ehhez olyan
gyűjtési módszerekre van szükségünk, amelyekkel az ismert nagyságú területen
élő állategyedeket tudunk begyűjteni. Az így kapott számszerű adatokból
(fajszám, egyedszám, tömeg, stb.) már egyszerű számítással kimutathatjuk egy
faj (fajcsoport) egységnyi területre pl. m2, cm2, stb.
eső mennyiségét is. Az adatokból az egész terület összegyed-számára is következtetni
tudunk.
A gyepszint abszolút
tömegviszonyainak megállapítására a következő eljárásokat alkalmazhatjuk:
a)
A területegység
fűhálózása.
Ennek kivitelezése során
ismert nagyságú területegységeket (kvadrátot) jelölünk ki, amely lehet négyzet
vagy négyzetsáv és ezeket fűhálózzuk le.
b)
Sávmódszeres felvétel
gyepszintben.
A módszer alkalmazása
során hosszú téglalap alakú területet kutatunk át. A kijelölendő sáv szélessége
a vizsgált faj nagyságához, mozgásához, valamint a növényzethez igazodik.
(Kisebb fajok esetén 10-15 cm, közepes fajok vizsgálata esetén 1 m, nagyobb
testű fajok esetén akár 5 m-es is lehet a vizsgált sáv szélessége, a sávok
hossza 10-30 m között váltakozhat.) Alacsony gyep és kisebb, lassú mozgású
fajok vizsgálatakor a sávfelvételt mérőszalaggal is elvégezhetjük. A
mérőszalag tokjára a sáv szélességének megfelelő hosszú pálcát erősítünk. A
mérőszalag egyik végét rögzítjük, majd a gyep fölött lassan kihúzzuk azt.
Ezáltal a tokra szerelt pálca kijelöli a feldolgozásra kerülő sávot. A vizsgált
fajok) család, esetleg rend taxonba eső valamennyi egyedét számbavesszük és
azokat a jegyzőkönyvben előre elkészített alaprajzon regisztráljuk. (A
mérőszalag cm-es beosztásáról az állat /egyed/ helyét is mérni tudjuk a
sávban.)
Gyepszint állomány
felvételénél zoocönológiai vizsgálatok során alkalmazott módszer lehet még az
ún. négyzetsávos felvételezés.
Színes spárgával előre elkészítünk egy 10 m2-es négyzetsávot,
amelyet a kijelölt területen talajba szúrt cövekek segítségével kifeszítünk. A
felvételezés adatainak rögzítésekor az előzőekben ismertetett módon járunk el.
A négyzetsávos felvételezés az abszolút karakterisztikák számításához szükséges
adatok mellett az egyedek térbeli elhelyezkedéséről, eloszlásáról is tájékoztatást
nyújt.
Ha nem csupán
csoportkarakterisztikákat kívánunk számolni, akkor fűhálóval kiegészített
tömeggyűjtést kell végezni, és a begyújtott taxonómiai csoport egyedeit meg
kell határozni.
Mind a kvadrát, mind a
sávmódszer több hibaforrást rejt magában, ezek egy része objektív jellegű, de
egy jelentős részük szubjektiv hibaforrás is lehet. Az eredmények így a legjobb
esetben, a leggondosabb vizsgálat esetén is kisebb-nagyobb hibaszázalékot
tartalmaznak. Ezt a kiértékelésnél nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
c)
Leborításos módszer
Eszköze a borítóhenger,
amely legalább 50 cm magas, 1/10 m2 alapterületű bádoghenger (12.
ábra). A felső vége zárt, fedőlapján egy kisebb lezárható fedőnyílás található.
A henger alsó részéhez egy bádoggyűrű csatlakozik, amelyet csavarok rögzítenek
a hengerhez. A hengert nyelénél fogva fel-emeljük és a kijelölt területen a
talajra csapjuk. A henger köré kevés földet kaparunk, majd felső nyílását
megnyitva etilacetátos vattát dobunk bele. A hengerbe került állatok elkábulása
után lecsavarjuk a henger felső részét, így csak a bádoggyűrű marad a földön. A
növényeket ollóval levágjuk és fehér papírlap felett lerázzuk róla az elkábult
rovarokat. Ezt követően a ta-lajról a
fűcsomók töve közül is egyelve begyűjtünk minden állatot. Ahhoz, hogy
értékelhetők legyenek a vizsgálati eredmények 10-15 leborítást kell végezni.
A zoocönológiai
vizsgálatok során egyéb gyűjtési módszereket is alkalmaz-hatunk, ezek közül
ismertebbek a különböző csapdázási és csalétkezési eljárások.
d) Talajcsapdázás
A talajcsapdázás során széles szájú üvegeket,
vagy műanyagpoharakat ásunk a talajba olyan mélyen, hogy a szájuk a talajszinttel
legyen egyvonalban. (A gyakorlatban nagyon jól beváltak a 2 dl-es műanyag
tejfölös poharak. Könnyen kezelhetők, egymásba tolva egyszerre sok szállítható
a helyszínre, stb.) Csalétkül húst, belsőséget, édes szagú, erjedő szirupos folyadékot,
vagy ezeket pótló vegyszereket, pl. etilénglikolt használhatunk. Az
etilénglikol előnye, hogy nem illékony, szinte minden gerinctelen állat-csoportra
hatással van, sajnos a belehullott állatokat megöli és konzerválja. Vigyáznunk
kell a vele való munka során, mert az emberre is veszélyes méreg!
A csapdákat elhelyezésük után kő- vagy
fadarabbal fedjük le így megóvhatjuk az esőtől. A letett csapdák helyéről
mindig készítsünk pontos rajzot, hogy később megtaláljuk őket. Ha befejeztük a
gyűjtést a csapdákat feltétlenül szedjük fel!
1.2.2.3 Gerinces állatok
megfigyelése
A gerinces állatok megfigyelését folyamatosan
végezzük. A leggyakrabban szinte véletlenszerűen veszzük őket észre. Célszerű
egyéni módon, csendben, távcsővel a kézben mozogni vagy figyelőállást foglalni.
A halakról a horgászoknál is érdeklődhetünk!
A
talaj a szilárd földkéreg legfelső mállott, termékeny rétege. A különböző talajok
vertikálisan elkülöníthető szintekre (genetikai szintek) tagolódnak. A szintek
vastagságáról, számáról a talajszelvény nyújt felvilágosítást. A talajtani
vizsgálatok leggyakrabban alkalmazott eljárásai módszerei:
ESZKÖZÖK, ANYAGOK
A
talajszelvény kiásáshoz kerti szerszámok (ásó, kapa, lapát, csákány), talajfú-rók.
Talajvizsgálatokhoz:
Talaj és víz mintavevő készlet (Leybold 666325) Viso-color talajvizsgáló
készlet.
Egyéb: 10 %-os sósav, Petri-csésze,
szűrőpapír, főzőpohár, üvegbot, 5%-os káliumdikromát, cc. kénsav, desztillált
víz, glükóz oldat, universál indikátorpa-pír, nátrium-acetát oldat, kémcsövek,
szilárd ammónium-klorid, ecetsav, ammónium-oxalát oldat, talajszita készlet,
bárium-szulfát, óraüveg, Erlenme-yer-lombik, sztereo-mikroszkóp.
MÓDSZEREK
A talajvizsgálatok a fent leírt mintavevő és
talajvizsgáló készlet hiányában saját összeállítású eszközökkel és
vegyszerekkel is elvégezhetők. Az alábbiakban ezért az általánosan használt
módszereket ismertetem. A terepgyakorlaton a feladatok határozzák meg, hogy
mikor milyen eszközöket használunk.
2.1.1. A talajszelvény
készítése és vizsgálata
Igen
kis területen belül is gazdag variációi lehetnek a talajképző tényezők érvényesülésének,
amelyre vonatkozólag jó felvilágosítást ad a vizsgált talajszelvény. A 13.
ábra egy idealizált talajszelvény felépítését, tagolódását, valamint a
természetes táj és a talajtakaró összefüggését mutatja be. A terepen
találhatunk természetes feltárásokat (pl. útbevágások, gödrök, vízmosások
stb.), melyeken tanulmányozhatók a különböző rétegek, de ezek nem biztos, hogy
megegyeznek az általunk vizsgált terület rétegviszonyaival. Ezért meg kell
ismernünk a talajszelvény feltárásának lehetséges módjait is.
A talaj felszínétől a talajképző kőzetig ásott
függőleges keresztmetszetet talajszelvénynek nevezzük. A talajszelvényt
feltárhatjuk megfelelő gödör ásásával és fúrással. Az első esetben a vizsgált
területen kb. 70 cm széles, 1,5 m hosszú, 1 m mély árkot ásunk. Csak a
vizsgálni kívánt szakaszon (az egyik keskeny oldal) kell kb. 1 m-ig leásni, addig
az árok alját lejtősen vagy lépcsőzetesen képezhetjük ki (14. ábra). A
talajszelvény feltárása történhet fúrással is. A feltáráshoz ebben az esetben
megfelelő egy könnyű kézifúró (15. ábra), mert a mintavételkor nagyobb
mélységekbe nem hatolunk be. A talajszelvény vizsgálata során a fúróval vett
mintát kb. 10 cm-enként kivesszük, és a felszínen illesztjük őket össze.
A
talajszelvény rétegeinek elkülönítésére általában betűket használunk, A,B,C-vel jelöljük. Az A és B
szintet index számokkal tovább is tagolhatjuk (lásd 13.ábra). A humuszosnak is
nevezett A szint a talaj felső
rétege, ahol a felszínre jutó növényi és állati maradványok az anyakőzet
mállott anyagával keverednek. A C
szint a talaj folyamatoktól nem érintett kőzetet jelenti. (Száraz klímában A, C,
nedves klimában A,B,C szintezettségű
talajok alakulnak ki.) A B szint az
ún. felhalmozódási szint, amelyben a felülről lefelé szivárgó talajvíz a felső
A szintből kilúgozott sókat felhalmozza. A különböző szintek színben is
eltérnek egymástól.
Talajszelvény
vizsgálata talajfúróval
A talaj
színének megállapítása számos információt nyújt annak kémiai összetételéről és a
benne zajló folyamatokról. A magas szervesanyag tartalomra barna vagy fekete
szín, a vastartalomra vörös szín utal. A vörös szín emellett jelzi azt is, hogy
a talaj jól szellőzött, mivel a vas Fe3+-ionok formájában van jelen.
A meszes, szilikátos kiválásokat a fehér szín jelzi. A zöldes, kékes-szürkés elszíneződés
anaerob viszonyokra enged következtetni. A talajszelvény egyes rétegeinek
színét tapasztalati úton állapíthatjuk meg. A talajszelvény fő falára fehér
papírlapot helyezünk és emellett különítjük el az egyes szintek színét. A
szintek egymásba való átmenete lehet:
- éles: ha a két szint jellemző részei közt a
távolság 1-2 cm,
- határozott: ha ez a távolság 2-5 cm,
- fokozatos: ha a távolság több mint 5 cm,
- elmosódott: ha nehezen állapítható meg.
Egyes
szintekben gyakran kiválások, konkréciók figyelhetők meg, melyek összetételének
megállapítására vonatkozóan az alábbi táblázat ad áttekinthető képet:
A
talajszelvény a szintezettség megállapítása mellett jó lehetőséget biztosít a
talaj ökológiai tulajdonságainak vizsgálatára, amelyeket a talajszelvényen
rétegenként is vizsgálhatunk. A talaj nem egy környezeti tényező, hanem több
ökológiai tényező hordozója. Ezek egy része fizikai, más része kémiai
tulajdonságaival függ össze. Ahhoz, hogy a talaj ezen ökológiai sajátságait
értelmezhessük meg kell ismerkednünk a gyakorlati munka során is azokkal a
módszerekkel, amelyek segítségével összetételének és tulajdonságainak
legjellemzőbb bélyegeit feltárhatjuk.
2.1.2. A
talaj fizikai tulajdonságainak vizsgálati módszerei
A
talajok fizikai tulajdonságai a talaj szövetének és szerkezetének sajátságaiból
adódnak. A talaj szövete (textura) alatt szilárd részeinek szemcsenagyság szerinti
megoszlását, a részecskék alakját, egymáshoz való illeszkedésük módját, a
közöttük lévő üregek nagyságát értjük. A talaj fizikai tényezői közül legfontosabb
a szemcseösszetétel, valamint a szerkezet. A kettő szoros összefüggésben van
egymással, és együttesen határozzák meg a talaj legfontosabb vízgazdálkodási
tulajdonságait. A szemcseösszetétel igen egyszerűen és gyorsan meghatározható
a 17. ábrán bemutatott tapasztalati módszerrel. Pontosabb információt a
szemcse-összetételre vonatkozóan a különböző méretű talajrészecskék szitálással
vagy ülepítéssel való szétválasztása útján nyerhetünk.
A
vizsgálat kivitelezése a következők szerint történik:
-
Mérjünk
ki mérőhengerbe 100 ml talajt, majd 1 cm-es vastag rétegben terítsük ki és
szárítsuk meg. (Napfényre téve meggyorsíthatjuk a folyamatot!)
-
A
megszáradt talajt enyhe dörzsöléssel porítsuk.
-
Az
így előkészített talajt vigyük át egy olyan szitasoron, amely 20; 2,0; 0,2;
0,02; és 0,002 mm-es lyukméretű tagokból áll. Mérjük le az egyes szitákon
visszamaradt talajrészeket (az egyes frakciókat külön-külön a mérőhengerbe
visszatöltve számítsuk ki százalékos arányukat). A kiértékeléshez az alábbi
táblázat adatait használjuk:
|
Részecskék megnevezése |
Részecskék átmérője |
|
Kavics |
10,0 - 2,0 mm |
|
Durva |
2,0 - 0,2 |
|
Finom |
0,2 - 0,02 mm |
|
Iszap |
0,02 - 0,002 mm |
|
Agyag |
kisebb, mint 0,002 mm |
A talaj szövete és a fizikai talajféleségek
elkülönítése homokos és agyagos elemeinek, vagyis szemcseeloszlásának
arányaitól függ.
A 16. ábra segítségével a talajféleség
egyszerűen megállapítható:
Talajféleség: %-os
homoktartalom:
laza
homok 95--100
homok 90-- 95
kötött
homok 80-- 90
homokos
vályog 70-- 80
vályog 60-- 70
agyagos
vályog 50-- 60
agyag 50
% alatt
16. ábra:
A talajféleség megállapítására szolgáló
háromszög
(Major
1987 nyomán)
17. ábra:
A talaj szemcseösszetételét meghatározó gyors módszer
(Major
1987)
A
talajban az elemi részecskék általában nem különülnek el egymástól, hanem
összetapadnak. Tömörebb vagy lazább szemcsehalmazokat (aggregátumokat)
alkotnak.
A
talajszerkezet (struktúra) a talajnak azt a tulajdonságát fejezi ki, hogy az enyhe
nyomásra, feszítésre a reá jellemző szerkezeti elemekre esik szét. A szerkezeti
sajátságokból - egyéb adatokkal együtt - következtethetünk a talaj típusára. A
talajszerkezet megállapításához Petri-csészébe fehér szűrőpapírra helyezünk
egy keveset a vizsgálandó talajból, majd szabad szemmel vagy kézi nagyító
segítségével megállapítjuk a szerkezeti elemek nagyságát, térbeli elrendeződését.
A tapasztaltakat az alábbi szerkezeti formákat elkülönítő táblázattal vetjük
össze:
-
Morzsás: 2,5 mm-es,
legömbölyített, levegős, lazán összefüggő részekből áll.
-
Rögös: az előzőhöz hasonló,
csak a részecskék mérete 10-100 mm.
-
Szemcsés: 2,5 mm-es hegyes
felületek által határolt, lazán
összefüggő részekből áll.
-
Diós: diónyi, lapokkal
határolt talajrészekből tevődik össze.
-
Oszlopos: a talajrészek
függőleges, oszlopszerű elhelyezkedést mutatnak.
-
Lemezes: vízszintes lemezekre
tagoltak.
-
Szerkezet nélküli: önálló szerkezeti
elemek nem találhatók benne.
2.1.3. A talaj kémiai
tulajdonságainak vizsgálati módszerei
A talaj kémiai tulajdonságai közül
legjellemzőbbek: a kémhatás, a szerves- ill. szervetlen tápanyagtartalom.
2.1.3.1.
Kémhatás meghatározás
Kémhatáson
valamely
oldat, vagy szuszpenzió lúgos, vagy savas voltát értjük. A kémhatást a
talajoldatokban lévő hidrogén- (H+) és hidroxil-ion (OH- )
aránya szabja meg. A talaj pH-értékét meghatározhatjuk: komplex I, és komplex
II in-dikátor segítségével, univerzál-indikátorral, elektromos pH-mérővel és
univerzál indikátor-papírral is. Tájékozódó jellegű, terepen végzett
vizsgálathoz - mivel a legegyszerűbben kivitelezhető - univerzál indikátor-papírral
végezzük a vizsgálatot a következőképpen:
-
Egy
kémcsőbe 5 g talajt helyezünk, majd kis mennyiségű (vegyszeres kanál-nyi) bárium
szulfátot adunk hozzá.
-
Ezután
12,5 ml desztillált vizet rétegezünk rá.
-
Az
így előkészített mintát összerázzuk, majd ülepedni hagyjuk (a mintához adott
bárium-szulfát az ülepedés folyamatát gyorsítja meg).
-
Néhány
másodperc eltelte után 1-2 cm vastagságú tiszta folyadékréteg válik el a
szuszpenziótól. A szuszpenziót szűrőpapíron átszűrjük, majd a tiszta
szüredékből néhány ml-t kémcsőbe mérünk,
-
pH-értékét
univerzál indikátor-papírral határozzuk meg. A kialakult színt összevetjük az
indikátor- papírhoz tartozó színskálával és megállapítjuk a vizsgált talaj
pH-ját.
A kémhatás alapján a talajok a következők
szerint csoportosíthatók (a határérték vizes pH-ra vonatkozik):
- 4,5 pH alatt erősen savanyú talajok,
- 4,5--5,5 pH savanyú talajok,
- 5,5--6,5 pH gyengén savanyú talajok
- 6,5--7,5 pH semleges talajok
- 7,5--8,2 pH gyengén lúgos talajok
- 8,2--9,0 pH lúgos talajok
- 9,0-- pH felett erősen lúgos talajok
2.1.3.2. A talaj
humusztartalmának meghatározása
A
talaj szervesanyagait összefoglaló néven humusznak nevezzük. A humusz-anyagok
előnyösen befolyásolják a talajok szerkezetét, és lassú lebomlásuk által
biztosítják az egyenletes tápanyagellátást a növények számára. A talaj humusz-tartalmának
meghatározása szervesanyagainak oxidálószerekkel való eloxidálásán alapszik. A
humusz mennyiségi meghatározása az alábbi kísérlet alapján végezhető:
-
A
talajmintából 1 g-ot 100 ml-es főzőpohárba helyezünk,
-
10
ml 5%-os K2Cr207 (kálium-dikromát) oldatot
öntünk rá.
-
Ezután
üvegbottal való állandó keverés közben 10 ml cc. kénsavat juttatunk hozzá, és
tovább keverjük a forrásban lévő oldatot. (A kénsav hígítási hője és a
keletkező polikrómsavak képződési hője biztosítják a humusz roncsolásához
szükséges hőenergiát.)
-
Kb.
10 perc múlva 50 ml desztillált vizet öntünk az oldatba, és újabb 10 percig
állni hagyjuk. A talaj szerves anyagainak oxidálása során a narancs színű
polikromsavból zöld színű króm-szulfát keletkezik. A két szín keveréke barna,
és minél több szerves anyag oxidálódik a folyamatban a keletkezett barna szín
annál intenzívebb.
-
A
vizsgált talaj humusztartalmát úgy állapíthatjuk meg, hogy a kísérlet során
keletkezett oldat színét mérőoldatsorral vetjük össze. Összehasonlító mérő-oldatnak
glükóz oldatot használunk. Ennek koncentrációját kísérletileg úgy határozzuk
meg, hogy a mérőoldatsor 1 ml-e 0,01 g, vagyis 1%-nyi mennyi-ségű humuszt jelentsen.
Az összehasonlító mérőoldatsorból meghatározott térfogatokat pl. 0,25 ml 0,50
ml, 0,75 ml, l,00 ml veszünk ki. Mivel a mérő-oldat ml-enként 0,01 g humuszt
jelent, így közvetlenül a humusz százalék-értékét jelenti pl. 0,25 %, stb.
A talaj szervetlen
anyagtartalmának meghatározása
A talajban végbemenő jelenségek irányításában a
szervetlen alkotóknak is jelen-tős szerepe van. A talajok tápelemtartalmának
mennyisége és minősége változó. Az ásványi anyagok mennyisége azonban mindig
lényegesen nagyobb a szervesanyagokénál. Számos növényfajról ismert, hogy
bizonyos tápelem meghatá-rozott mennyiségéhez kötötten fordulnak elő, így
jelzik, indikálják azok jelenlétét. A továbbiakban a talaj tápelemeinek
kimutatási módszerei közül tekintünk át néhányat a teljesség igénye nélkül.
2.1.3.3. A talaj
mésztartalmának meghatározása
A
talajban végbemenő jelenségek irányításában a szervetlen alkotó részek közül a
kalcium-karbonátnak mélyreható és sokirányú szerepe van. Így a szénsavas
mésztartalom a talaj termőképességének lényeges tényezője, mennyisége már kis
százalékban is hatékony. A terepen a következő egyszerű és gyors eljárással
állapíthatjuk meg a talaj (vagy talajrétegek) szénsavas mésztartalmát. A
vizsgált talajból (vagy talajrétegből) kisebb mennyiséget kiemelünk (kb.
diónyit), óra-üvegre helyezzük és 10 %-os HCl-t cseppentünk rá. A talaj
mésztartalmára következtetni tudunk a megfigyelhető pezsgés intenzitásából (a
sav hatására szén-dioxid szabadul fel). A kiértékelésnél a következő fokozati
skálát használhatjuk:
Pezsgés Mésztartalom %-ban
- nincs
1%-nál kisebb
- gyenge 1--3 %
- erőteljes rövid 3--5
%
- tartós
5 %-nál nagyobb
Néha
a %-os értékben való kifejezéstől eltekintve csupán becsüljük a szénsavas mésztartalmat.
Ha semmiféle változást, pezsgést nem észlelünk, a minta szabad szemmel láthatóan
nem pezseg, de a fülünkhöz tartva sercegést hallunk, akkor nagyon kevés szénsavas
mész van a talajban. Jelzése: 0,+. Ha a pezsgés szemmel látható, de gyenge,
úgy a szénsavas mésztartalom kevés. Jelzése: +. Erősebb pezsgésnél a szénsavas
mésztartalmat közepes mennyiségűnek becsüljük. Jelzése: ++. Igen erős pezsgés,
felhabzás esetén a talaj szénsavas mésztartalma sok. Jelzése: +++.
A talaj szénsavas mésztartalmának számítását
laboratóriumi körülmények között Scheibler-féle kalciméterrel végezhetjük. Ha
a terepen mért adatokat pontosítani akarjuk, a begyűjtött talajmintából
laboratóriumi körülmények között is megismételhetjük az említett készülékkel.
2.1.3.4. A talaj
kalciumtartalmának meghatározása
A
kalciumnak leggyakrabban karbonátjai vannak jelen a talajban. Mennyiségé-nek meghatározásához
a vizsgált talajból először talajkivonatot készítünk. Ezt a következőképpen
végezzük: 10 ml elporított talajt állványra erősített üvegtölcsérbe helyezett
szűrőpapírra rakunk, majd apránként 100 ml nátrium-acetátot (kivonószert)
adagolunk hozzá. (A nátrium-acetátos kivonószer a talaj jellemző kémiai
viszonyait nem változtatja meg.). A kapott szűrletet Erlenmeyer-lombik-ban
fogjuk fel. Az így nyert talajkivonatból 5 ml-t kémcsőbe pipettázunk, majd
kevés szilárd ammónium-kloridot adunk az oldathoz. Az ammónium-klorid tel-jes
feloldódása után 10 csepp cc. ecetsavat cseppentünk a kémcsőbe és összerázzuk.
Néhány másodperc eltelte után 0,5 ml telített ammónium-oxalát-oldatot mérünk a
kémcsőbe, s azt újólag összerázzuk. Az ammónium-oxalát kálcium-sók oldatában
ecetsav jelenlétében fehér porszerű. csapadékot (kálcium-oxalát) választ ki. Az
értékelést ez alapján végezzük, a kalcium mennyiségére az oldat zavarossága
alapján következtetünk az alábbiakat figyelembe véve:
-
gyenge
opálosság 12
alatti mg Ca2+/100 g talaj
-
kevés
csapadéktól a felrázáskor zavaros 12-18
mg Ca2+ /100 g talaj
-
erősen
zavaros 24-32
mg Ca2+ /100 g talaj
-
a
keletkezett nagymennyiségű csapadék
hamar ülepszik 32-40
mg Ca2+ /100 g talaj
-
sok
apró szemcsés azonnal leülepedő
csapadék 40
mg feletti Ca2+ /l00 g talaj
2.1.4. Talajélőlények megfigyelése
A
talajélőlények megfigyelése sztereo- ill. fénymikroszkóppal történhet. A nagyobb
testű állatok (földigiliszta, cserebogár pajor, százlábú stb.) a talajszelvény
feltárásakor megfigyelhetők. A kisebb és mikroszkópikus mérető állatok
megfigyeléséhez 1-3 vegyszeres kanálnyi mennyiségű talajt óraüvegre vagy
Petri-csészébe teszünk, szükség esetén néhány csepp vizet cseppentünk rá és
sztereomikroszkóp alatt vizsgáljuk. A megfigyelt élőlények határozása nagy
gyakorlatot igényel, azért megelégedhetünk, ha család szinten besoroljuk őket.
Készíthetünk talajoldatot, abból egy cseppet
tárgylemezre cseppentve fénymikroszkóp alatt is megvizsgálhatjuk az esetleges
talajélőlényeket. A gyakoribb talajélőlények azonosítását határozókönyvek
segítségével végezhetjük.
Talajvizsgálat VISOCOLOR
készlettel
A
taljok vizsgálatát különböző e célra készült eszközkészlettel is végezhetjük. A
VISOCOLOR készlettel történő vizsgálódás menetét a 18. ábrán követhetjük
nyomon.
18. ábra:
A talajvizsgálat menetének vázlata VISOCOLOR készlettel
ESZKÖZÖK, ANYAGOK
A
vízvizsgálatokat részben a IV. pont alatt ismertetett környezetvizsgáló táska
eszközeivel, részben pedig a környezet analizáló készlettel végezzük. A mintavételhez
a talaj- és vízmintavevő készletet (Leybold 666325) és a vízi szervezetek
mintavevő készletet (Leybold 666327) használjuk. Az élőlények vizsgálatához
sztereo- és fénymikroszkóp szükséges.
MÓDSZEREK
A vizsgálatok döntő többségét a környezet
analizáló készlettel végezzük. A készlet nemcsak vizek, hanem talajoldatok
vizsgálatára is alkalmas. Ebben a fe-jezetben a készlet alkalmazásának
módszereit ismertetem. Néhány további egy-szerű vizsgálat (víz színe, szaga,
zavarossága) módszerét a feladatok ismertetésekor adom meg.
2.2.1. Vizsgálatok
tesztpapírokkal
A táska mintegy 100 víz- vagy talajminta
vizsgálatához szükséges, gyors elemzést lehetővé tevő anyagot tartalmaz.
Alkalmas halogén elemek (klór, bróm
és jód) kimutatására, különböző olajok,
ólom, vas továbbá szulfát, ammónia és nitrit kimutatására és mennyiségének becslésére. A meghatározások
általában színreakciókon alapulnak. A készletben található tesztpapirok és
alkalmazásuk a következő:
2.2.1.1. Olajteszt papír
Alkalmas különböző
olajok gyors kimutatására vízben és talajban.
Színreakció: a világoskék tesztpapír szénhidrogének
jelenlétében (pl. gázolaj, fűtőolaj) sötétkék színűre változik.
Kivitelezés: Vízminta esetén cseppentsen egy cseppet
a mintából a tesztpapírra. Olaj jelenléte esetén kék elszíneződés látható. A
szín intenzitásból következtethetünk az olaj mennységére, így különböző vízminták
relatív olajszennyezettségét meghatározhatjuk.
Talajminta esetén a
papírcsíkot nyomja néhányszor a talajmintára, majd merítse tiszta vízbe.
Olajtartalom esetén a tesztpapíron kék foltok jelennek meg
Kimutatás érzékenysége:
Petróleum 250
mg/l-től ---- 400 mg/l-ig
gázolaj (v. más magas oktánszámú)10 mg/l-től ---- 25 mg/l-ig
fűtőolaj 5
mg/l-től ---- 10 mg/l-ig
2.2.1.2.
Klórteszt papír
Alkalmas
szabad klór, bróm és jód jelenlétének kimutatására
Színreakció: Halogének jelenlétében a sárga
alapszínen kék elszíneződés látható.
Kivitelezés: Cseppentsen egy-két cseppet a
vizsgálandó oldatból a tesztpapír-csíkra. Klór jelenlétében kék pont látható.
Kis mennyiségű klór esetén halványabb kék gyűrű jelenik meg. Nagy koncentráció
esetén a kék színanyag roncsolódása miatt a kék folt néhány másodperc múlva
eltűnik. A tesztpapírral már 1 mg/l mennyiségű klór kimutatható.
2.2.1.3. Ólomteszt papír
Alkalmas
motorok kipufogógázában továbbá oldatokban és felszínen az ólom és ólomsók
jelenlétének jelzésére.
Színreakció: A tesztpapír színe
vöröses vagy sötét rózsaszínre változik.
Kivitelezés: Kipufogógáz
vizsgálatakor a motort leállítjuk, majd a 2 csepp desztillált vízzel
benedvesített tesztpapírt a kipufogócső belső felszínéhez nyomjuk és kb. egy
percig ott tartjuk (A kezünk megégetését elkerülendő, e műveletet kesztyűben v.
törlőronggyal végezzük) A kivett tesztpapír ólom jelenlétében rózsaszín
elszíneződést mutat.
Ha a kipufogócső belső
felszínéről szennyeződés került a papírra, acetonnal lemosható, a színreakciót
nem zavarja. Oldatokban a tesztpapír
néhány másodpercig történő bemártásakor, felszíni
ólomvizsgálatkor (pl. talaj, útburkolat, növények levele) pedig a desztillált
vízzel megnedvesített tesztpapírnak felszín-hez dörzsölésekor láthatjuk a
színreakciót.
2.2.1.4.
Vas meghatározás
A meghatározáshoz az alumínium tesztpapírt
használjuk.
Eszközök: Alumínium tartalmú tesztcsíkok; Vas-1
reagens; Mérőedény 5 ml-es jelzéssel; Kis mérőkanál.
Kivitelezés:
1.
Öblítse
ki a csövet a vízmintával és töltse a jelig (pH 1-7);
2.
Adjon
egy kiskanállal hozzá a vas-1 reagensből és rázza alaposan össze;
3.
Azonnal
olvassa le (Ne érintse meg a skála beosztást!);
4.
Hasonlítsa
össze a tesztcsíkot a mellékelt színes skálával, amely vas jelenlétében kékre
színeződik.
Vas-II. meghatározáshoz (vas-III. nélkül)
merítse bele a tesztcsíkot egyenesen a savas oldatba (mintába), vas-I reagens
hozzáadása nélkül.
2.2.1.5.
Szulfát meghatározás tesztpapírral
Alkalmas olyan vizek elemzésére, amelyek 300
mg/l, vagy annál több szulfátot tartalmaznak.
Színreakció: Az eredetileg vörös színű thorin-bárium
komplexet tartalmazó tesztpapírcsík
szulfát ionok jelenlétében sárga színűre változik.
Kivitelezés: Merítsük a tesztcsíkot a vizsgálandó
oldatba majd 2 perc elteltével figyeljük meg a változást. A papírcsík zónái
szerint az alábbiak alapján értékelhetjük a szulfát mennyiséget:
4 zóna világos piros: <200
mg/l szulfát
3 zóna világos piros, 1 zóna sárga: >400 mg/l szulfát
2 zóna világos piros, 2 zóna sárga: >800 mg/l szulfát
1 zóna világos piros, 3 zóna sárga: >1200 mg/l szulfát
4 zóna sárga >1600
mg/l szulfát
2.2.1.6.
Ammónium meghatározás
A vizsgálathoz használandó Ammónia 1. reagens 28
%-os nátrium-hidroxidot (NaOH), a tesztcsík pedig 3,5 mg higany-káliumjodidot
tartalmaz Mindegyik vegyület mérgező, ezért különösen vigyázzunk, hogy a
bőrünkkel ne érintkezzen. A tesztcsíkot csak csipesszel fogjuk meg!
Színreakció: Ammónium jelenlétében a
tesztcsík barnára színeződik.
Kivitelezés:
1.
Öblítés után töltse jelig a csövet;
2. Adjon 10 csepp Ammónium 1. oldatot hozzá és
rázza össze;
3.
Vegye ki a papírcsíkot;
4.
Merítse bele a mintába 5 mg-ig;
5.
Hasonlítsa össze a készletben található színskálával!
A tesztpapír hosszabb tárolás esetén sárgára
színeződik, de még ekkor is használható.
2.2.1.7. Nitrit teszt
Alkalmas
a nitrit (NO2) és nitrát (NO3) meghatározására is.
Színreakció: Nitrát jelenlétében a
tesztcsík vörös elszíneződést mutat.
Kivitelezés: 1. A nitrit tesztcsíkot
(pH 1-9) kb. 1 másodpercig mártsa bele a
mintába, majd vegye ki;
2. kb. 1 percnyi várakozás után hasonlítsa össze
a színskálával;
A nitrit koncentráció a tesztcsík második
zónájában olvasható le.
3. Ha a
nitrit zavarja a leolvasást, tegyen egy kiskanál amidoszul-fonsavat az oldathoz
és rázza össze. Két perc múlva leolvasható a nitrátkoncentráció.
Koncentráció
meghatározások fotométerrel
A fotométer
a készletben található vegyszerekkel vizek, szennyvizek és más folyadékok
vas, ammónium-, foszfát-, nitrit-, nitrát-, és szulfid-ion koncentrácijának
meghatározását teszi lehetővé. A mérések 1% Transzmisszió pontossággal 550,
590 vagy 670 nm-en végezhetők.
A fotometrikus mérések
elvei
* Színes vegyületet (oldatot)
képezünk, amelyben a színintenzitás arányos a koncentrációval.
*
A színes vegyület mérésével párhuzamosan vakpróbát végzünk ( A mért értéket itt
mindig 100-ra állítjuk).
*
A fotométerrel transzmissziót (T %) mérünk.
*
A fotométer működési elve: nagyobb koncentráció -
-
intenzívebb szín - kevesebb fotocellára jutó fény-
alacsonyabb transzmisszió.
*
A mért transzmissziót minden anyagnál más-más mérőgörbe segítségével
átszámítjuk koncentrációra.
A
transzmisszió definiciója:
I
T% = --- .100
Io
Io= a vakpróbával
mért fényintenzitás
I
= a mintával mért fényintenzitás
A fotométer használata
1. A készüléket a főkapcsolóval bekapcsoljuk.
2. A kívánt hullámhosszúságot a felső
forgatógombbal beállítjuk.
3. A vakpróbát a reagenscsőbe öntjük és a
készülék küvettatartályába helyezzük (kalibrálás).
4. A küvettát fekete fedéllel leborítjuk.
5. A fényerőt az alsó gombbal úgy
szabályozzuk, hogy a mért érték 100 legyen.
6. A vakpróbát a küvettatartóból kivesszük és
a vizsgálandó oldatot behelyezzük.
7. A küvettát ismételten lefedjük fekete
fedéllel.
8. A digitális kijelzőn látható értéket
leolvassuk.
9. A küvettát a küvettatartóból eltávolítjuk.
10. A készüléket
kikapcsoljuk.
11. A mérési értéket a
táblázat segítségével átszámítjuk.
a./ Vas-meghatározás
Hullámhosszúság:
550 nm
Kalibrálás:100%
T kezeletlen oldattal.
Munkamódszer
1.
A
vizsgálandó oldatból 10 ml-t egy üvegcsébe töltünk.
2.
Az
Rl jelű reagensből 1 cseppet
hozzáadunk és elkeverjük.
3.
Az
R2 jelű reagensből néhány
kristályt hozzáadunk és elkeverjük.
4.
5
csepp R3 jelű reagenst bozzáadunk és elkeverjük.
5.
5
csepp R4 jelű reagenst hozzáadunk és elkeverjük.
6.
5
perc múlva egy tiszta küvettát 2/3 részig töltünk e színes oldattal.
7.
A
küvettát a fotométer küvettatárolójába helyezzük és az értéket leolvassuk.
8.
Meghatározzuk
a vas koncentrációját az alábbi görbével (19. ábra).
19. ábra: A vas (II)
koncentráció leolvasási görbéje
b./
Ammónium-meghatározás
Hullámhosszúság:
670 nm
Kalibrálás:
100 % T kezeletlen oldattal
Munkamódszer:
1.
A
vizsgálandó oldatból l0 ml-t egy üvegcsőbe töltünk.
2.
Az
R1 jelű reagensből 10 cseppet hozzáadunk és elkeverjük.
3.
Egy
késhegynyi R2 jelű reagenst hozzáadunk és feloldjuk.
4.
l0
perc múlva egy tiszta küvettát 2/3 részben a színes oldattal feltöltünk.
5.
A
küvettát a fotométer küvettafogadójába behelyezzük és az értéket leolvassuk.
6.
Meghatározzuk
az ammónium koncentrációt az alábbi görbével (20. ábra):
20. ábra: Az ammónium
koncentráció leolvasási görbéje.
c./ Szulfid-meghatározás
Hullámhosszúság:
670 nm
Kalibrálás:
100 % T kezeletlen oldattal
Munkamódszer
1.
A
vizsgálandó oldatból 10 ml-t egy üvegcsőbe töltünk.
2.
Néhány
szemet a k1 jelű reagensből hozzáadunk és összerázzuk.
3.
10
cseppet az R2 jelű reagensből hozzáadunk keverés nélkül.
4.
Az
R3 jelű reagensből hozzáadunk 2 cseppet és most keverjük.
5.
10
perc múlva egy tiszta küvettát 2/3-ig töltünk a megszínezett oldattal.
6.
A
küvettát a fotométer küvettafogadójába helyezzük és az értéket leolvassuk.
7.
Meghatározzuk
a szulfid koncentrációt az alábbi görbén
(21. ábra):
21. ábra: A szulfid koncentráció leolvasási görbéje
d./ Nitrit-meghatározás
Hullámhosszúság:
550 nm
Kalibrálás:
100 % T kezeletlen oldattal.
Munkamódszer
1.
A
vizsgálandó oldatból 8 ml-t üvegcsőbe töltünk.
2.
Az
R1 jelű reagensből 15 cseppet hozzáadunk és elkeverjük.
3.
Az
R2 jelű reagensből 15 cseppet hozzáadunk és elkeverjük.
4.
5
perc múlva egy tiszta küvettát a megszínezett oldattal 2/3 részig töltjük.
5.
A
küvettát a fotométer küvettafogadójába helyezzük és az értéket leolvassuk.
6.
Meghatározzuk a nitrit koncentrációt az alábbi görbével (22. ábra)
22. ábra: A nitrit
koncentráció leolvasási görbéje
e./ Nitrát meghatározás:
Hullámhosszúság:
550 nm
Kalibrálás:
100% T kezeletlen oldattal
Munkamódszer
1.
A
vizsgálandó oldatból 10 ml-t egy üvegcsőbe töltünk.
2.
Az
R1 jelű reagensből 10 cseppet hozzáadunk és elkeverjük.
3.
Egy
késhegynyi R2 jelű reagenst hozzáadunk, gumidugóval az üvegcsővet
lezárjuk és kb. 20 mp-ig rázzuk.
4.
10
perc múlva egy tiszta küvettát 2/3 részig töltünk aszínes oldattal.
5.
A
küvettát a fotométer küvettatárolójába helyezzük és az értéket leolvassuk.
6.
Meghatározzuk
a nitrát koncentrációt az alábbi
görbével (23. ábra):
23. ábra: A nitrát
koncentráció leolvasási görbéje
f./ Foszfát meghatározás
Hullámhosszúság:
670 nm
Kalibrálás:
100 % T kezeletlen oldattal.
Munkamódszer:
1.
A
vizsgálandó oldatból 10 ml-t egy üvegcsőbe töltünk.
2.
Egy
púpozott kiskéshegynyi mennyiséget az R1 jelű reagensből hozzáadunk
és elkeverjük.
3.
Az
R2 jelű reagensből 10 cseppet hozzáadunk és elkeverjük.
4.
5
perc elteltével egy tiszta küvettába 2/3 részig töltjük a színes oldatot.
5.
A
küvettát a fotométer küvettafogadójába helyezzük és az értéket leolvassuk.
6.
Meghatározzuk
a foszfát koncentrációt az alábbi görbével (24. ábra):
24. ábra: A foszfát
koncentráció leolvasási görbéje
2.3. Mikroklíma és levegőállapot mérések
2.3.1. Mikroklíma
vizsgálat
A
terepmunka során leggyakrabban mikroklíma méréseket végzünk. A mikroklíma
(talajmenti klíma) a talaj és a rajta élő növényzet feletti légréteg (kb. 1,5
m) éghajlata. Kialakításában a talajnak és a növényzetnek van elsődleges szerepe,
ezért nagymértékben helyi jellegű, lényegesen különbözhet az adott területen
érvényesülő makroklímától.
Elemei: a hőmérséklet, a páratartalom, a
szélerősség és a napfény erőssége. A mikroklíma mérésekhez célszerű
mérőállomást felállítani, ahol elhelyezhetők a mérőeszközök. A továbbiakban
ismerkedjünk meg a mikroklíma mérések során alkalmazott eszközökkel.
2.3.1.1. A
hőmérséklet mérésére szolgáló eszközök.
Az ökológiai vizsgálatok során leggyakrabban
alkalmazott eszköz a meteorológusok által is használt un. állomási hőmérő (25./c ábra) a pillanatnyi hőmérsékleti érték regisztrálására
szolgál.
25. ábra:
Hőmérő típusok
Ma már sokféle típusa kapható, pontos mérésekhez
a higanyos vagy alkoholos típusai alkalmasak. A mikroklíma vizsgálatoknál
azonban nem egyszer a napi hőingadozások szélső értékeinek ismeretére is
szükség van. Ennek vizsgálatára használatos eszköz a Six-rendszerű minimum-maximum
hőmérő (25./d ábra). A mikroklíma vizsgálatok során igen eredményesen
használható.
Automatikusan mutatja a vizsgált időszakban
uralkodó legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékleti értékeket, emellett a
pillanatnyi hőérték is leolvasható róla. A Six-rendszerű hőmérő lényeges
alkotórésze egy U-alakú, egyik végén kiszélesedő, a másik végén lehajló zárt
üvegcső. A csőben alul higany, felette mindkét szárban borszesz található. A
lehajló baloldali csőrészt a borszesz teljesen kitölti, a jobboldaliban a
szesz felett levegő található. A higanyoszlop felett mindkét szárban kiszélesített
végű acélpálca helyezkedik el. A borszesz a pálcikák mellett elfolyik, de a
hőmérséklet emelkedésekor a higanyoszlop a pálcát maga előtt tolja. Amennyiben
a hőmérséklet emelkedik a baloldali szárban, a borszesz kitágul, eltolja a
higanyt és ebben a szárban süllyed, a jobboldaliban pedig emelkedik a higany
felszíne. A baloldali szárban a pálca a helyén marad, a jobboldaliban pedig
ezzel egyidejűleg emelkedik. A hőmérséklet csökkenésekor a borszesz
összehúzódik, a jobboldali csőrész végében elhelyezkedő gáz nyomása a
folyadékot visszanyomja, a higany a jobb szárban lesüllyed, de az acélpálca a
legmagasabb hőmérséklet értéknél marad. A jobboldali acélpálca alsó vége
mutatja az adott időintervallumban uralkodó maximális, a baloldali alsó vége
pedig a minimális hőmérsékleti értéket. Észleléskor a tapasztalt értékeket
lejegyezzük, majd a fémpálcákat mágnes segítségével óvatosan rázogatva a
higanyoszlop felszínéig visszahúzzuk. A két számlap számozása a hőmérőn
ellentétes irányú, a meleg fokokat (plusz) fekete számok, a hideg fokokat
(mínusz) piros számok jelzik. Az un. szúrótokos
talajhőmérővel a talaj hőmérsékletét mérhetjük (25./a ábra). A
talajhőmérőt a talajba való elhelyezés előtt szét kell csavarni, majd alsó
részét ütközésig -- illetőleg az előre meghatározott mélységig -- a talajba
kell szúrni. A hőmérőbetét visszahelyezése után a felső részt visszacsavarva
mérhetjük a talaj hőmérsékletét.
A hajlított
talajhőmérő (25./b ábra) is jó, de sokkal könnyebben törik. A szúrótokos
talajhőmérőnél inkább csak keményebb talajnál, a hajlított talajhőmérőnél
viszont minden esetben ültető ásóval vagy más eszközzel kis gödröt kell készíteni.
Abban helyezzük el a hőmérő talajbeli részét a megfelelő mélységben, majd
visszatömörítjük mellé a talajt.
2.3.1.2. Páratartalom
vizsgálatára használatos eszközök
A légkör fizikai állapotának egyik jellemző
sajátsága a levegő páratartalma, amely szoros korrelációban van a
hőmérséklettel. Mennyiségét általában relatív páratartalommal adjuk meg. A
relatív páratartalom, az aktuális páratartalomnak az adott hőmérsékleten
jellemző párateltség (maximális légnedvesség) százalékban való kifejezése. Mérésére
több eszköz áll rendelkezésre pl. higrométer, Auguszt-féle száraz-nedves
hőmérőpár, illetve az Assmann-féle psichométer. Közülük a terepmunka során igen
eredményesen használható Assmann-féle
psichométer működési elvét ismertetjük részletesebben (26. ábra). A
spichrométer közös állványra szerelt hőmérőpárból áll, melynek felső részéhez
rugó meghajtású ventillátor csatlakozik. A ventillátor a levegő mozgását biztosítja
a hőmérők mentén. A levegő páratartalmának mérése psichométerrel a víz
párolgási hőjének jelenségén alapul. A víz párolgása meghatározott hőmérsékleten
a levegőben lévő vízpára mennyiségétől függ. Ha a környező levegő nedvességtartalma
100%-nál kisebb, a víz párolog, és környezetétől hőt von el. A párolgás hőjét
két hőmérő segítségével állapítjuk meg. Közülük az egyik, az un. száraz hőmérő
(piros), a másik nedves hőmérő (kék). A nedves hőmérő higany-tartályát vízzel
nedvesítjük meg. A higanytartályról való vízpárolgás hőelvonással jár, ezért a
nedves hőmérő alacsonyabb hőmérsékleti értéket mutat. Minél magasabb a levegő
páratartalma, annál kisebb a két hőmérő higanyszintje közötti különbség. A
levegő relatív páratartalmát a száraz és a nedves hőmérő adatainak különbsége
alapján táblázatból olvashatjuk le (tábl. a műszerhez mellékelve). A műszer
üzembehelyezése: A mérés megkezdése előtt töltsük fel a próbacsövet vízzel, --
ajánlatos e célra desztillált vizet használni -- a kék színű hőmérő
higanytartályán elhelyezkedő textíliát nedvesítsük meg úgy, hogy a vízzel telt
próbacsövet néhány másodpercre a kék hőmérő alatti burkolat alá dugjuk.
Helyezzük a műszert az előre kijelölt mérőhelyre, majd húzzuk fel a műszer
ventillátor részét. A hőmérők állását először három, majd négy perc eltelte
után olvassuk le. Ha a mért időpontokban a hőmérsékleti értékek nem változnak
(sem a piros vagy száraz, sem a kék vagy nedves hőmérőn) a kapott értékeket
fel lehet használni a relatív páratartalom megállapítására, a műszertáskában
lévő 1. számú táblázat felhasználásával. Amennyiben a mért hőmérsékleti értékek
még változást mutatnak, akkor 30 másodpercenként meg kell ismételni a hőmérők
adatainak leolvasását. Ezt mindaddig végezzük, ameddig a két hőmérő értékei
állandó értékre beállnak. A páratartalom értékeinek ábrázolását a 27. ábra
szerint végezzük.
2.3.1.3. A légnyomás
vizsgálatára szolgáló eszközök
A légnyomás a tengerszint feletti magassággal
csökken. Értékének mérésére szolgáló eszköz a barométer. Terepmunka során a
mindennapi gyakorlatban (lakásokban is) szokásos barométert használjuk a
légnyomás mérésére. Általában hőmérővel egybeépítve kapható. Ügyelnünk kell
arra, hogy a vásárlás után kalibrálni kell a barométert, amit szakember
végezhet el.
2.3.1.4.
Szélsebesség mérése
A légmozgás mérésére szolgáló eszközök közül
legismertebb a kanalas
szélsebes-ségmérő (28. ábra). A műszer felépítését tekintve egy függőleges
tengely körül forgó szélkeresztből áll, amelynek végén fém, vagy műanyag
kanalak helyezkednek el. A kanalakba ütköző szél hozza forgásba a szerkezetet.
A tengely alsó végéhez stopperórával felszerelt fordulatszámlálót szerelnek. A
számlap felett mozgó mutató métereket mutat, a szélsebességét m/sec, vagy
km/órában adjuk meg.
2.3.1.5. A
fényintenzitás mérése
A fény intenzitását ún. luxmérővel regisztráljuk. Működésének lényege, hogy a fényvillamos
érzékelőre (pl. fényelemre) beeső fotonok a megvilágítással arnyos villamos
jelet keltenek.
A
kijelző műszer lehet közvetlen vagy közvetett (mérőerősítőn keresztüli). A
műszeren 3-as skála teszi lehetővé a fényerősség lux-ban való leolvasását.
Ügyeljünk arra, hogy mindig a fényviszonyoknak megfelelő tartományban mérjünk.
A fényintenzitást természtesen más típusú eszközzel is végezhetjük. A
környezetvizsgáló készletben található Lux-mérő pl. a mikroklímaméréseknél is
alkalmazható.
2.3.1.6. A
levegő szennyezettségének meghatározása
A
légszennyező anyagok közül a nitrogén-oxid, a kén-dioxid és az ülepedő por
mennyiségének meghatározása egyszerű módszerekkel a terepen is elvégezhető. A
feladatok elvégzésének részletes menetét az egyes feladatnál ismertetem. Itt
csupán a nitrogén-oxid kimutatásához előre elkészítendő Griess-Ilosvay reagens
elkészítésének módjára, ill. a mintavételre térek ki.
A Griss-Ilosvay-reagens
fényre érzékeny oldat, ezért csak sötét üvegben tárolható. Két lépésben
készítjük el. Először 50 ml cc. ecetsavhoz 100 ml desztillált vizet adunk és
feloldunk benne 0,1 g alfa-naftil-amint. Egy másik sötét üvegben 50 ml cc.
ecetsavhoz 100 ml desztillált vizet adunk és 0,5 g szulfanil-savat oldunk fel
benne. A két oldat 1-1 arányú keveréke a Griess-Ilosvay- rea-gens.
A nitrogén-oxid és kén-dioxid kimutatá-sához
a levegőből mintát kell vennünk. Ennek eszközét a 29. ábra mutatja. Egy
Bunsen-állványhoz az ábrán látható módon egy gázmosó palackot rögzítünk,
amelybe elnyelő folyadékot öntünk és egy membrán szivattyú (pl. akváriumi levegőztető
szivattyú) segítségével meghatározott időtartamig levegőt szívatunk át rajta.
A levegőben levő NOx ill. SO2 gázt a folyadékban megköti.
A további vizsgálatokhoz ezt a folyadékot használjuk.
2.3.1.7. Radioaktív
sugárzás meghatározása
A levegő vizsgálatát a radioaktív sugárzás
intenzitásának és a zajszint értékének mérésével célszerű kiegészíteni. Mindkét
méréshez egyszerűen kezelhető, elemmel működő eszközök állnak ma már
rendelkezésünkre. A radioaktivitás intenzitását az un. Geiger-Müller digitális számlálóval végezzük. Alkalmas a levegő és
a talaj radioaktív sugárzásának mérésére. Három részből áll. A mini monitor
hátoldala a detektor (impulzusszámláló), az elején pedig a leolvasási tartomány
skálája látható. Az un. digi counter a digitális kijelzőt és egy időmérőt
tartalmaz. Az időmérő programozása 1 perces és 10 perces időtartam alatt mért
impulzusszám számlálást tesz lehetővé. A harmadik egység a Geiger-Müller-cső,
amelyet talajtani méréskor a mini monitorhoz csatlakoztatva detektorként
használunk. A mért impulzusszámból a táblázat alapján mikroröntgen/órában
(mR/h) számoljuk ki a sugárzási értéket.
2.3.1.8.
Zajszint mérése
A zajszint mérését a NORIS kézi zajszintmérővel (30. áb-ra)
végezzük. A készülék 40-110 dB intervallumban 0-50oC hőmérséklet és
0-90 % páratar-talom tartományban használható. Zárt térben vagy az emberi
hangerő méréskor a funkció kapcsolót „C" helyzetbe, terepen történő méréskor
pedig „A" helyzetbe kell állítani. A készüléket bekapcsolás után az alacsony
értéktartományba (Low) állítjuk, majd a dB-skálán leolvassuk a mért értéket.
Ha az 10-es értéket mutat, akkor a Low skálán fokozatosan magasabb szintre kapcsolunk
mindaddig, amíg a db mutató 10 alatti értékre vált. 80 dB felett a
szintkapcsolót „High" helyzet-be kell állítani és úgy folytatni a skálázást. Amikor
a dB-mutató beállt, leolvassuk a skálán mutatott értéket és hozzáadjuk a
szintjelzőn látható értékhez. pl. ha 60-as szinten mértünk és a dB-skálán 5-nél
áll a mutató, akkor a mért zajszint 65 dB.
3.1. Tiszafüred és környékének védett
természeti értékei
A terepgyakorlat egyik
színtere maga a város, Tiszafüred. Területbejárással ismerkedünk meg a
településen megfigyelhető környezetvédelmi problémákkal és a pozitív környezeti
megoldásokkal. Így benyomásokat szerezhetünk:
-
a
közúti forgalomszervezésről; -
a
város tisztaságáról; -
a
zöldövezetek és beépített területek arányáról; -
a
város zajforrásainak elhelyezkedéséről; -
a
műemlékek mennyiségéről és állapotáról; -
a
város védett természeti értékeiről; -
hordozható
eszközökkel a kritkusnak ítélt helyeken megmérhetjük a zajszintet, a levegő CO2
tartalmat, a háttérsugárzást; -
a
néphagyományok ápolásáról.
A területbejárást szakaszosan a koraesti órákban
is végezhetjük. A bázishely kerékpárjaival a külterületi városrészek és a
térségben levő természeti értékek is felkereshetők.
A munka segítéseként röviden áttekintjük a város
térségének természetvédelmi területeit.
3.1.1. Országos
jelentőségű védett területek
1.
Hortobágyi Nemzeti Park
Tisza-tó térségi területe
A Tisza-tó (akkor még Kiskörei-tározó) északi
részét 2500 ha-os területet 1972-ben Tiszafüredi
madárrezervátum néven országos jelentőségű természetvédelmi területté
nyilvánították, amelynek kezelését a Hortobágyi Nemzeti Park látta el. A tó
feltöltése után nagyon gyorsan benépesítették a vízimadarak. Rövid időn belül
hazánk - és egyben Közép-Európa - egyik legfontosabb madárélőhelyévé vált.
Mélyebb, nyílt vízfelületei az úszó- és bukómadarak (récék, szárcsa, vöcskök,
kárókatona), sekélyebb vízű szegélyei pedig főleg a kócsagoknak, gémeknek,
ludaknak jelent kedvező élőhelyet. A nádasok és bokros-fás szigetek számos
énekesmadárnak és ragadozónak a fészkelőhelyei. A madarak számára nem jelentett
határt sem a vasút, sem más mesterséges besorolás, így birtokba vették az egész
tavat. Zavartalanságukat biztosítandó 1993-ban a rezervátum területét 3364
hektárra növelték és a nemzeti park törzsterületének nyilvánították. Ekkor már
európai jelentőségű madárélőhelyként illetve un. ramsari területként nemzetközileg
is jelentős értékként tartották nyílván. 1997-ben szükségessé vált a
Poroszló-Tiszafüred úttól DNy-ra eső örvényesi sekélyvízű rész védelme is, így
újabb 3648 hektáros területtel bővült a fokozottan védett tórész. Jelenleg a tó
területének mintegy 56%-a része a Hortobágyi Nemzeti Parknak (lásd még az 1.
ábrát).
Természetesen nemcsak a madárvilág indokolja a
védelmet. A valódi víziparadicsom képéhez tartozik az úszóhínár gazdag
vegetációja. Az Európa-szerte ritka és védett rucaöröm és sulyom itt tömeges.
Virágzáskor helyenként hektárnyi területű sárga szőnyeget von a víz színére a
tündérfátyol, másutt a tündérrózsa fehér „csillagai" ragyognak. A vízparti
nádasok szélén sárga nőszirom, tisza-parti margitvirág, debreceni torma és
megannyi más növényfaj díszitik. A vízi és vízparti társulások teljes skálája
megfigyelhető.
2.
Tiszaigari arborétum
Tiszafüredtől 10 km-nyi
távolságra, Tiszaigaron található a Közép-Tiszavidék legjelentősebb
fagyűjteménye, a 20 hektáros arborétum, amely 1976 óta országos jelentőségű
természetvédelmi terület. Szabadon látogatható. A 34. sz. úttól jobbra
kanyarodva portalanított úton közelíthető meg.
Az arborétum alapjait 1867-ben Széky Péter
teremtette meg, amikor a hajdani Tisza ártéri ligeterdős területen 2 hektáros
pihenőkertet alakított ki. Főleg őshonos fákat telepített bele. Utódai a
későbbiekben fokozatosan bővítették. Saját csemetekertet alapítottak, ahol már
nemcsak a hazai őshonos fa- és cserjefajokat, hanem a világ különböző
vidékeiről származó növénykülönlegességeket is neveltek. Az árusításra szánt
csemetékből a területileg is növekvő kertbe is jutott mindenféle fajból néhány
példány, így 1920 tájékán már mintegy 270-280 féle fás növény díszlett benne.
A második világháború és az azt követő évtized a
hanyatlás időszaka volt. Szerencsére akadtak olyan szakemberek, akik tisztában
voltak a kert dendrológiai értékével és szót emeltek a pusztuló gyűjtemény
érdekében. Ennek eredményeként előbb csak egy 9 hektáros majd 1958-ban az
egész (akkor 20 hektárnyi) területet természetvédelmi
rendeltetésű erdőrészletté nyílvánították. Így a további pusztulás helyett
újabb telepítésekre került sor, majd 1983-ban további 25 hek-tárral bővítették
is az arborétum területét.
Az 1988. évi felméréskor az arborétum állománya
373 féle fát és cserjét tartalmazott, amelyekből több mint száz örökzöld volt.
Közülük sokat 80-120 éves példányok is képviselnek, amelyek tekintélyes
méretűek és különleges formájúak. A dekoratív megjelenésű, különleges fajok
képviselője pl. az amerikai eredetű selyemfenyő (Pinus strobus), a kaukázusi jegenyfenyő (Abies nordmanni-ana), az őshonosan Kínában élő páfrányfenyő (Ginkgo biloba) vagy a Drina-völgy
reliktum fajaként ismert szerb luc (Picca
omorica). Az ugyancsak amerikai származású mocsárciprus (Taxodium distichum) impozáns, 30 m
körüli magasságú egyedeiből itt él a legnagyobb hazai összefüggő állomány. Az
arborétumot átszelő csatorna és a belőle táplálkozó kis tó jó élőhelynek
bizonyult számukra. Itt él hazánk legvastagabb törzsű tiszafa egyede (Taxus baccata), amely egyidős a kerttel.
Különlegesnek számít a kert rendkívül gazdag
tölgygyűjteménye (27 faj és változat) amelyből 15-öt nagyobb példányok
képviselnek. Talán legérdekesebb az őshonos, hatalmas méretű, ikertörzsű
kocsánytalan tölgy (Quercus robur), amelynek törzsátmérője a tőnél
meghaladja a két métert. Különösek a tornyos és gesztenye levelű mocsártölgyek,
a fűzlevelű, a perzsa, a fehér vagy a babérlevelű tölgyek is. A hazánkban
kevés helyen látható ámbrafa (Liquidambar
styraciflua), vasfa (Gymnocladus
dioicus), amerika sárgafa (Cladrastis
lutea), a különösen ősszel festői színekben pompázó tulipánfa (Liliodendron tulipifera) vagy a még
„csecsemőkorban" levő mammutfenyő (Sequoiadendron
giganteum) mind-mind olyan ritkaságok, amelyek miatt érdemes felkeresni az
arborétumot.
Sajnos napjainkban rendkívül zsúfolt a kert és
nem megoldott a gondozása sem. Helyenként dzsungel-sűrűségű a növényzet, a
sétautakat benőtte a fű, nem tud érvényesülni a szín és formagazdagság. Ennek
ellenére a látogató nem csalódik, legfeljebb aggódva szemléli, vajon mi lesz az
ökológiai létfeltételekért kénytelenül versenyző távoli jövevényekkel.
3.1.2. Helyi
jelentőségű védett területek
3.
Tiszafüredi kastélypark
A terepgyakorlati táborhelytől egykilométerre a
Kastély utca kanyarulatában látható Tiszafüred egyetlen beltéri
természetvédelmi értéke, a kastélypark. A 2,7 hektár nagyságú park a Kemény
család egykori kastélyának kertje, amely je-lenleg a Hortobágyi Nemzeti Park
vendégháza. Az épületet Paulik Ágoston gyöngyösi építész tervei alapján
1923-ban építették. Feltehetően ekkor alakították ki a jelenleg bekerített, de
jelentős részén elvadult, sarjeredetű fákból és cserjékből álló parkot is. A
második világháború után az épületet tömegszállásnak használták, a nagyobb
fákat kivágták tüzelőnek. A kert kastély mögötti homokos talajú területén
egykoron gyümölcsös lehetett. Erre utal a néhány öreg fa.
A park jelenlegi növényállománya nem különleges.
Szép a díszes vaskaputól a kastélyig vezető utat szegélyező jegenyenyárok sora (Populus nigra „Italica"). A nagyobb
méretű fák (vadgesztenye, tölgy, juharok, ostorfák) száma kevés. Az örökzöldek
közül a borókák és tuják említhetők.
A kastély épületét szépen felújították.
Bútorzata nagyobb része rusztikus, régi szép darab. A tervek szerint kisebb
létszámú tanácskozásokra alkalmas tárgya-lókat, vendégszobákat és kiállítást
alakítanak ki benne. A park 1984 óta helyi jelentőségű természetvédelmi
terület.
4.
Tiszafüredi kocsányos tölgy
Tiszafüred határában a várostól kb. 15 km-nyire
a 33-as út nagyiváni elágazásá-nál (Kaparó-csárda) az út bal oldalán látható
egy nádas folt szélén egy dekora-tív, hatalmas méretű tölgyfa (Quercus robur). A mintegy 1,5 m-es
törzsátmérőjű fa az egykori pusztai tölgyesek maradványfájának tekinthető,
ezért 1984-ben helyi jelentőségű természeti értékké nyílvánították.
5.
Cserőközi
természetvédelmi terület
Tiszafüredtől (a terepgyakorlat színhelyétől)
kb. 10 km-re Tiszaderzs és Tisza-szőllős között található a Közép-Tisza
egyetlen, a Tisza-tó gátján kívül rekedt holtága, amelyet Cserőközi-Holt-Tisza
néven 1984-ben nyílvánították helyi jelentőségű természetvédelmi területté.
Területe 266 hektár. Legkönnyebben a Ti-sza-tó töltésén közelíthető meg, hiszen
a holtág alsó foka gyakorlatilag a töltés lábáig húzódik. Ez az egyetlen holtág
a térségben, amelyet nem alakítottak át sem halastóvá sem horgásztanyává, így
többé-kevésbé természetközeli állapot-ban van. Bár a védetté nyílvánítás előtt
több helyen kivágták a holtágat kísérő ligeterdőt és többnyire nemesnyárat
ültettek a helyére. Az épen maradt területe-ken azonban ma is szinte teljesen
összeboruló galériaerdő kíséri a keskenyen kanyargó holtág vizét. A sajátos,
páradús mikroklíma számos védett növény és állat élőhelye. A vizi élettér
varázslatos élővilágának különös képviselője a világ legkisebb virágos növénye,
a vizidara (Wolffia arrhiza). A
mindössze 0,5-1 mm nagyságú mákszemnyi növényke itt tömegesen él.
6.
Tiszaigari Mátyás király fa
A tiszaigari arborétum déli szomszédságában
magányosan áll egy kb. 20 m ma-gas 400 éves korúra becsült hatalmas
kocsánytalan tölgy (Quercus robur). A
néphagyomány Mátyás király fájának nevezi, mert olyan öreg, hogy az alatt már
Mátyás király is megpihenhetett. Bár neves királyunk aligha láthatta, mindenképpen
védelmet érdemel. Törzskerülete a tőnél közel 9 m, de még mellmagasságban is
közel öt és fél méter. Az idők viharai nagyon megtépázták és az öregedés minden
jelét is magán viseli. Ágvégei már az 1970-es években szára-dásnak indultak,
törzse jelentős részben korhadt, a farontó gombák sokasága te-lepedett meg
rajta. 1988-ban lépések történtek a megmentésére. Fiatalító nyeséssel,
törzstömítéssel igyekeztek meghosszabbítani életét. Remélhetőleg még sokáig
láthatjuk az elmúlt századok e ritka tanúját, amelyet 1959-ben védetté
nyílvánítottak (Lásd a 31. ábrát).
7.
Tizsaigari kocsányos tölgyek és vadkörtafák
A tizsaigari arborétumtól délnyugatra egy szikes
legelő közelében messziről látható két, három-három kocsányos tölgyből (Quercus robur) álló facsoport. A helyi
néphagyomány szerint régen 12 illetve 13 fából álló fasor volt itt, azoknak a
maradványai az évszázadosnál idősebb, szép formájú fák. A hagyomány sze-rint a
12 fa az apostolok, a 13 pedig az aradi vértanúk emlékét őrizte.
A tölgyektől távolabb 3 méretes vadkörtefa (Pyrus acras) is látható, amelyek minden
bizonnyal az egykori erdőkből megmaradt hagyásfák.
A
facsoportokat 1980-ban helyi jelentőségű természetvédelmi értékké nyílvánították
(Lásd még a 31. ábrát).
Borhidi A. (1993): A
magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai
értékszámai. KTM Természetvédelmi Hivatala és a Janus Pannonius
Tudományegyetem kiadványa, Pécs.
Boros
B.-Wajand J.-Csanádi M. (1994): Tavaink minősége: Tisza-tó.
KTM-Tájkoztató füzet, 94/2.
Botta
P. (1987): 88 színes oldal a vízi- és mocsári növényekről.
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Die
Bestimmung der Bodennahrstoffe mit dem VISOCOLOR -Ana-
lysenkoffer zur Bodenuntersuchung.
Macherey-Nagel, Düren
Engler
R. - Breuer H.-Seithe B. (1991): Ökologie. Versuche mit dem
Umwelt-Messkoffer 666320 „vor Ort". Leybold
Didactic GMBH, Hürth. D. Heinrich-M.Hergt (1994): SH Atlasz. Ökológia.
Springer-Verlag, Budapest, p. 52, 182-183
Gallé L. (1973): Az
állatökológia alapjai. (Egyetemi jegyzet), Szeged.
Horváth Z. (1993) Az
Ipoly-völgy növényzete és természetvédelmi értékelése. Pályamunka Eger, p.
1-56.
Jakucs
P. (1972): Dinamische Verbindung der Walder und Rasen.
Akadémiai Kiadó, Budapest
Karcagi G. (1981):
Kiskörei Vízlépcső. Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, Szolnok
Kárász I. (1992):
Környezetbiológia (Szünbiológiai alapismeretek). Egységes jegyzet, Nemzeti
Tankönyvkiadó, Budapest, pp. 446.
Kárász I. (1992):
Ökológiai és környezetvédelmi terepgyakorlatok. Ember és környezete. Nemzeti Szakképzési Intézet,
Budapest.
Kárász I.-Varga J.
(1990): Szünbiológiai terepgyakorlatok. Főiskolai jegyzet, Eszterházy Károly
Tanárképző Főiskola, Eger p. 244.
Kárász I. (1996):
Ökológia és környezetelemzés. Terepgyakorlati praktikum. Pont Kiadó, Budapest.
Kárász I. (2001): Terepi
környezeti nevelés (Komplex terepgyakorlat). Pedagógus Környezeti Továbbképzés
sorozat 16. kötet, EKF Környezettudományi tanszék, Eger, p. 142.
Major I. (l987):
Mindennapi termőföldünk. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Pacsai N. (1987) A Pélyi
madárrezervátum madárvilágának vizsgálata.
Záródolgozat, Eger, p. 1-29.
Simon
T. (1988): A hazai edényes flóra természetvédelmi értékbesorolása.
Abstracta Botanica,
12:1-23.
Simon T. - Csapody V.
(1984): Kis növényhatározó. Tankönyvkiadó, Budapest
Simon T. (1992): A magyarországi
edényes flóra határozója: Harasztok-virágos növények. Tankönyvkiadó, Budapest.
Southwood T.R.E. (1984):
Ökológiai módszerek - különös tekintettel a rovarpopulációk tanulmányozására.
Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
Szerényi
G. (1988): Biológiai terepgyakorlatok. Tankönyvkiadó, Budapest.
Zelenyánszki
A. (1989) (szerk): Szolnok megye természeti értékei. Szolnok.