A Növénytani Tanszék 1949-ben alakult, alapítója és vezetője dr. Hortobágyi Tibor. Egyike azon tanszékeknek, amely szinte az alapítástól kezdve működnek a főiskolán. A tanszék az elmúlt ötven évben igen jelentős fejlődésen ment át, mely megmutatkozik a hallgatói létszámfejlődésben, oktatói háttér minőségi megváltozásaiban, és infrastrukturális téren. A létszámok növekedésére jellemző adat, hogy tíz évvel ezelőtt 38 fő volt a végzett biológia szakos hallgató az utóbbi években a 100 főt meghaladta, s ez azt jelenti, hogy a hallgatói létszám elérte a négy évfolyamon 400-450 főt nappali tagozaton. A dinamikus hallgatói létszámnövekedéssel a tanszék oktatói létszáma is növekedett, az első években kettő, majd sokáig 6 főállású oktatóval működő tanszék az utóbbi időben 12 főállású oktatóval, mellékfoglalkozású oktatókkal és az oktatást segítő személyezettel elérte a húsz főt, mely nagy főiskolai tanszékké sorolt minket, elértük, hogy a a legjobb tudományos minősítéssel rendelkező tanszék lettünk: 1997-ben 1 akadémikus, 2 akadémiai doktor, 2 kandidátus, 4 egyetemi doktor, 3 PhD hallgató tanársegéd dolgozott tanszékünkön.
1997. november 1-től a biológia szak fejlesztési koncepcióját is figyelembe véve tanszékünkből kiválik 4 oktatóval és 2 laboránssal a Növényélettani Tanszék.
Infrastrukturális tekintetben a 70-es évek elején a laboratóriumokat korszerűsítették, és ugyancsak ebben az időben létesült a botanikus kert és az üvegház. Újabb minőségi változást hozott 1987-ben a kutatólaboratórium és módszertani terem kialakítása. A legnagyobb infrastrukturális fejlesztést viszont a tanszék 1993-as új épületbe való költözése jelentette, amikor új oktatást szolgáló laboratóriumok, kutatólabort, műszerlabor, mikrobiológiai laboratórium, mikroszkópszoba, herbárium került a tanszék birtokába. Meg kell említeni, hogy dr. Pócs Tamás főiskolánkra kerülése óta (1961) fáradozik azon, hogy intézményünkben nemzetközileg is elismert briológiai gyűjteménye legyen. Jelenleg a herbárium a kétszáztízezer példányával a világ 18. legnagyobb mohaherbáriuma.
A Többit ld. a Zárvatemők fajista címszó alatt!
A tanuláshoz segítséget adnak még a következő linkek:
http://orseg.biologus.hu/orseg.html
http://www.mendelu.cz/arboretum/traviny.html
Család | Nemzetség | Faj | Magyar név | élőhely (származás) | ||||||
Berberidaceae | Berberis | Berberis vulgaris | Sóskaborbolya | molyhos tölgyes bokorerdők | ||||||
Mahonia | Mahonia aquifolium | Mahónia | É-Am. | |||||||
Platanaceae | Platanus | Platanus × hybrida | Juharlevelű v. közönséges platán | mesterséges hibrid | ||||||
Loranthaceae | Loranthus | Loranthus europaeus | Sárgafagyöngy v. fakín | száraz erdők | ||||||
Viscaeae | Viscum | Viscum album | Fagyöngy | száraz és üde erdők | ||||||
Grossulariaceae | Ribes | Ribes uva-crispa | Köszméte v. egres | szurdokerdők, törmeléklejtő erdők | ||||||
Vitaceae | Vitis | Vitis vinifera | Szőlő (termesztett) | termesztik | ||||||
Parthenocissus | Partenociccus quinquefolia | Vadszőlő | ültetik | |||||||
ROSID | ||||||||||
Staphyleaceae | Staphylea | Staphylea pinnata | Hólyagfa | üde lomberdők | ||||||
EUROSID I. | ||||||||||
Celastraceae | Euonymus | Euonymus europaeus | Csíkos kecskerágó | száraz erdők, ligeterdők | ||||||
Euonymus verrucosus | Bibircses kecskerágó | hegyvidéki sziklás száraz erdők | ||||||||
SALICACEAE | Populus | Populus tremula | Rezgő nyár(fa) | mészkerülő üde erdők | ||||||
Populus alba | Fehér nyár(fa) | ligeterdők, alföldi tölgyesek, nyáras-borókások | ||||||||
Populus × canescens | Szürke nyár(fa) | ligeterdők, alföldi tölgyesek, nyáras-borókások | ||||||||
Populus nigra | Fekete nyár(fa) | puhafa ligeterdők | ||||||||
Salix | Salix alba | Fehér fűz(fa) | puhafa ligeterdők | |||||||
Salix repens | Cinege- v. serevényfűz(fa) | láprétek, buckaközi mocsarak | ||||||||
Salix capraea | Kecskefűz | üde lomberdők, ligeterdők, nedves erdőszegélyek | ||||||||
Salix cinerea | Hamvas fűz(fa) | lápok, mocsarak, láperdők | ||||||||
Salix purpurea | Csigolyafűz | bokorfüzes | ||||||||
FABACEAE (korábban Cesalpiniaceae) | Cercis | Cercis siliquastrum | Júdásfa | Európa-mediterrán r. | ||||||
Gleditsia | Gleditsia triacanthos | Lepényfa | É-Am. | |||||||
FABACEAE | Laburnum | Laburnum anagyroides | Aranyeső | molyhos tölgyes bokorerdők | ||||||
Colutea | Colutea arborescens | Dudafürt | molyhos tölgyes bokorerdők | |||||||
Sophora | Sophora japonica | Szofóra v. japánakác | K-Ázsia | |||||||
Robinia | Robinia pseudo-acacia | Akác | É-Am. | |||||||
Amorpha | Amorpha fruticosa | Gyalogakác | É-Am. | |||||||
ROSACEAE | Rosa | Rosa canina agg. | Gyepű rózsa | Száraz erdők, erdőszegélyek, gyepek | ||||||
Rubus | Rubus idaeus | Málna | üde lomberdők, vágásnövényzet | |||||||
Rubus fruticosus agg. | Vad szeder v. földi szeder alakkör | vágásnövényzet | ||||||||
Rubus caesius | Hamvas szeder | ártéri ligeterdők | ||||||||
Spiraea | Spiraea media | Sziklai gyöngyvessző | sziklai cserjések | |||||||
Cotoneaster | Cotoneaster integerrimus | Piros madárbirs | sziklai cserjések | |||||||
Cydonia | Cydonia oblonga | Birs | Ázsia | |||||||
Mespilus | Mespilus germanica | Naspolya | DK-Európa |
A Nyitvatermő beszámolóra felismerendõ nemzetségek és fajok
Gymnospematophyta
Ephedraceae
Ephedra distachya közönséges csikófark Európa, Ázsia száraz gyepek
Ginkgoaceae
Ginkgo biloba páfrányfenyő, ginkgó K-Ázsia parkok
Cupressaceae
Juniperoideae
Juniperus communis közönséges boróka Európa, É-Ázsia, É-Amerika legelők, erdőirtások
Juniperus sabina nehézszagú boróka Balkán-fsz. hegyvidékei parkok, kertek
Cupressoideae
Cupressus sempervirens európai ciprus Mediterráneum, kelet parkok, kertek
Chamaecyparis lawsoniana oregoni álciprus É-Amerika, nyugat parkok, kertek
Thujoideae
Thuja occidentalis nyugati tuja É-Amerika, kelet parkok, kertek
Biota orientalis keleti életfa K-Ázsia parkok, kertek
Araucariaceae
Araucaria excelsa szobafenyő D-Csendes-óceán szobanövény
Taxodiaceae
Taxodium distichum közönséges mocsárciprus É-Amerika, délkelet arborétumok
Metasequioa glyptostroboides szecsuáni mamutfenyő K-Ázsia arborétumok
Sequioa sempervirens tengerparti mamutfenyő É-Amerika, nyugat arborétumok
Sequoiadendron giganteum hegyi mamutfenyő É-Amerika, nyugat arborétumok
Cryptomeria japonica japánciprus K-Ázsia arborétumok
Abietaceae (Pinaceae)
Pinoideae
Pinus sylvestris erdei fenyő Európa, É-Ázsia üde erdők, telepített állományok
Pinus mugo törpefenyő Közép-Európa hegyvidékei parkok, kertek
Pinus nigra feketefenyő Mediterráneum, Krím telepített állományok
Pinus pinea mandulafenyő Ny-Mediterráneum nem fordul elő
Pinus ponderosa sárgafenyő É-Amerika, nyugat parkok
Pinus cembra cirbolyafenyő Közép-Európa hegyvidékei arborétumok
Pinus wallichiana himalájai selyemfenyő Himalája arborétumok, parkok
Pinus strobus simafenyő É-Amerika parkok, kertek
Laricoideae
Larix decidua (európai) vörösfenyő Közép-Európa hegyvidékei telepített állományok
Cedrus atlantica Atlasz cédrus É-Afrika parkok, arborétumok
Cedrus libani libanoni cédrus Mediterráneum, kelet parkok, arborétumok
Abietoideae
Picea abies közönséges luc É- és Közép-Európa üde erdők, telepített állományok
Picea pungens ezüstfenyő É-Amerika, nyugat parkok, kertek
Abies alba közönséges jegenyefenyő Közép-Európa hegyvidékei üde erdők, parkok, kertek
Abies pinsapo andalúziai jegenyefenyő Spanyolország, dél arborétumok, parkok, kertek
Abies concolor kolorádói jegenyefenyő É-Amerika, nyugat parkok, kertek
Pseudotsuga menziesii duglászfenyő É-Amerika, nyugat parkok, telepített állományok
Tsuga canadensis keleti hemlokfenyő É-Amerika, kelet parkok, telepített állományok
Taxaceae
Taxus baccata közönséges tiszafa Európa (nyugat) parkok
A tanszék oktatóinak kutatási tevékenységükben számos kiemelkedő teljesítény kapcsolható, így például a tanszék oktatói 25 kutató expedícióban vettek részt Afrika, Ázsia éa Amerika trópusi vidékein. A kutatóutak során több mint százezer mohapéldányt, több ezer páfrány és virágos növénypéldányt gyűjtöttek. A tanszék oktatóinak tollából az elmúlt 50 évben közel 500 publikáció látott napvilágot. A tanszék vezető oktatói számos hazai és nemzetközi tudományos szervezet munkájában vesznek részt, többen vezető funkciót is betöltve – pl. Pócs Tamás IAB alelnök, Orbán Sándor IAB regionális titkár. Több nagy kutatási megbízást is kapott tanszékünk, melyek közül kiemelkedő a Bryologia Africana sorozat szerkesztői megbízatása (Pócs Tamás), melyből 1-1 kötet megírását kutatási eredmények publikálásaként – Kis Gabriella, Pócs Tamás, Orbán Sándor Szabó András vállalta. Másik nagy megbízatás a Bükk hegység szigorúan védett területeinek növényzeti feldolgozása, melyre Vojtkó András kapott megbízatást. Mindezek mellett tanszéki oktatóink folyamatosan nyertek OTKA, MKM, K+F, AMFK, Soros, OMFB, National Geographic Society pályázatokon. A tanszék oktatói állományában 1997-ben három egyetemi tanár tevékenykedett, akik korábban Akadémiai Díjat, Szentgyörgyi Albert díjat, Apáczai Csere János kitüntetést nyertek. 1996-tól két tanszéki oktatónk kapott megbízást PhD kurzusok tartására hazai és külföldi egyetemeken.
HARASZTOK TÖRZSE
PTERIDOPHYTA
OSZTÁLY Rend v. Alosztály | Nemzetség | Faj | Magyar név | Élőhely (származás) | |||||||
LYCOPSIDA | KORPAFŰFÉLÉK | ||||||||||
Lycopodiales | Huperzia | Huperzia selago | részeg korpafű | magashegységi lucosok, alhavasi régió, |
| ||||||
Lycopodium (Diphasium) | Lycopodium complanatum (Diphasium complantum) | közönséges lapos korpafű | mészkerülő erdeifenyvesek |
| |||||||
Lycopodium | Lycopodium clavatum | kapcsos korpafű | mészkerülő erdeifenyvesek, fenyérek, mészkerülő hegyvidéki gyepek |
| |||||||
Lycopodium annotinum | kígyózó korpafű | magashegységi lucosok |
| ||||||||
Selaginellales | Selaginella helvetica | svájci csipkeharaszt | alhavasi rétek, gyepek, cserjések |
| |||||||
SPHENOPSIDA | ZSURLÓK | ||||||||||
Equisetum | Equisetum arvense | mezei zsurló | vetési gomnövényzet, rétek |
| |||||||
Equisetum telmateia | óriás zsurló | patakparti magaskórós |
| ||||||||
Equisetum sylvaticum | erdei zsurló | mészkerülő hegyvidéki üde erdők, szurdokerdők, égerligetek |
| ||||||||
Equisetum palustre | mocsári zsurló | mocsarak, lápok, rétek |
| ||||||||
Equisetum ramosissimum | hosszú zsurló | száraz homoki gyepek |
| ||||||||
PTEROPSIDA | PÁFRÁNYOK | ||||||||||
Ophioglossidae | kígyónyelvfélék | ||||||||||
Ophioglossum | Ophioglossum vulgatum | kígyónyelvpáfrány | láp és mocsárrétek, ligeterdők |
| |||||||
Botrychium | Botrychium lunaria | kis holdruta | hegyi rétek, homoki gyepek |
| |||||||
Osmundidae | királyharasztfélék | ||||||||||
Osmunda | Osmunda regalis | királyharaszt | mészkerülő nedves erdők |
| |||||||
Polypodiidae | valódi páfrányfélék | ||||||||||
Notholaena (Cheilanthes) | Notholaena maranthae (Cheilanthes marantae) | cselling | nyílt szilikát sziklagyepek | ||||||||
Pteridium | Pteridium aquilinum | saspáfrány | mészkerülő üde erdők, fenyérek |
| |||||||
Oreopteris | Oreopteris limbosperma | hegyipáfrány | mészkerülő üde erdők, hegyvidéki liget és láperdők | ||||||||
Thelypteris | Thelypteris palustris | mocsári páfrány | lápok |
| |||||||
Phegopteris | Phegopteris connectilis | buglyos páfrány | mészkerülő üde erdők |
| |||||||
Asplenium | Asplenium septentrionale | északi fodorka | nyílt szilikát sziklagepek |
| |||||||
Időpont | Konzultáció helye | KódszámLFT_ | Tantárgy | Konz. vez. tanár |
nov. 27. | D-316 | GYO104K1 | Alkalmazott kémia ea. | Rácz László |
okt. 15 | D-114 | GYO105G3 | Alkalmazott kémia gyak. | Oldal Vince |
szept. 25. | D-409 | GYO200K3 | Ökológia |
Pénzesné Kónya Erika |
GYO201G2 | Ökológia gyak. | Pénzesné Kónya Erika | ||
C-105 | GYO108K2 | Inf. és számtech. I. ea. | Király Roland | |
C-105 | GYO109G2 | Inf. és számtech. I. gyak | Király Roland | |
okt. 02. | D-408 | GYO102K1 | Alkalmazott biológia ea. | Légrády György |
okt. 08. | D-403 | GYO103G2 | Alkalmazott biológia gyak | Légrády György |
okt. 01. | C-124 | GYO100K3 | Alkalmazott matek. ea. | Juhász Tibor |
okt. 22. | C-124 | GYO101G2 | Alkalmazott matek gyak. | Juhász Tibor |
nov. 05. | D-226/B | GYO106K1 | Alkalmazott fizika ea. | Vanyó József |
nov. 19. | D-226/B | GYO107G3 | Alkalmazott fizika gyak. | Vanyó József |
Időpont |
Konzultáció helye | KódszámLFT_ | Tantárgy | Konz. vez. tanár |
nov. 27. | D-316 | GYO104K1 | Alkalmazott kémia ea. | Rácz László |
okt. 15. | D- | GYO105G3 | Alkalmazott kémia gyak. | Oldal Vince |
szept. 25. | GYO110K1 | Kommunikációs tech. ea. |
Dobiné Bálint K. |
|
GYO110K1 | Kommunikációs tech.gyak |
Dobiné Bálint K. |
||
okt. 09.9h | C-105 | GYO116K1 | Inf. és számtech. II. ea. | Király Roland |
nov.20. 8h | C-105 | GYO117G2 | Inf. és számtech. II. gyak | Király Roland |
dec. 04. | D-226/A | GYO203K2 | Műszaki alapismeretek ea. | Misz József |
dec. 11. | D-226/A | GYO204G1 | Műsz. alapismeretek gyak. | Misz József |
nov. 12. | D-409 | GYO205K2 | Növénytani alapism. ea. | Marschall Marianna |
nov. 19. | D-319 | GYO206G3 | Növénytani alapism. gyak. | Marschall Marianna |
nov. 05. | D-117 | GYO207K2 | Növ.élettani alapism. ea. | Dulai Sándor |
nov. 06. | D-408 | GYO208G3 | Növ.élettani alapism. ea. | Dulai Sándor |
GYO209K2 | Növényterm. alapism. ea. | |||
GYO210G1 | Növényterm. alapism. gyak . | |||
okt. 29. | D-409 | GYO211K3 | Növény- és drogism. ea. | Németh Imre |
nov. 13. | D-409 | GYO212G2 | Növény- és drogism. gyak. | Németh Imre |
1967 Nemzetközi Geobotanikai Sympozion és Ex “Eger-Vácrátót” társrendezője a Növénytani Tanszék
1967 Botanikus kert és üvegház ünnepélyes átadása
1977 Az első magyar Biológus Disputa megszervezése és rendezése
1977 Az MTA Biológiai Osztály Botanikai Bizottságának ünnepélyes fogadása és az ülés lebonyolítása
1978 A Közép-európai Mohakutató Társaság megalapítása és első konferenciájának megszervezése, helyszíne a tanszék volt.
1979 II. magyar Biológus Disputa megrendezése
1981 III. magyar Biológus Disputa megrendezése
1982 március 15. dr. Hortobágyi Tibor a tanszék alapító professzorának 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepség
1985 A Közép-európai Mohakutató Társaság IV. konferenciájának megszervezése, helyszín a tanszék volt
1991 Az IAVS 34. Symposium a “Vegetáció dinamika mechanizmusai” címmel, társzervező a tanszék
1993 Növénytani Tanszék “D” tanszéki épületrész ünnepélyes átvétele, résztvevők a hazai felsőoktatási intézmények növénytani tanszékeinek vezetői
1993 A Közép-európai Mohakutató Társaság IV. konferenciájának megszervezése és lebonyolítása a tanszék részéről
1995 A Nemzetközi Bryológiai és Liechonológiai Társaság világkonferenciája “Levéllakó kriptogámok Sympóziuma” címmel társrendező és házigazda a tanszék volt
1997 MTA Biológiai Osztály ülése a tanszék szervezésében Egerben
2006. Részvétel az európai ECCB (European Committe of Conservation Biology) első kongresszusának szervezésében, azon belül az Európai Bryológusok Természetvédelmi Bizottságának tanácskozásában.
2007 A Magyar Tudomány Ünnepe keretében a Botanika Hete megrendezése
http://www.terra.hu/haznov/htm/lattars.html
http://www.novenyzetiterkep.hu/fototar/
A fajlistában csak lágyszárúak találhatók, külön csoportosításban szerepel a fák, cserjék fajlista.
A kétszikűek 1-2-3. bontás a beszámoló ütemezését segíti.
Egyszikű beszámoló
Család (alcsalád) | Latin név | Magyar név | Élőhely | |
Alismataceae | Alisma plantago-aquatica | vízi hídőr | mocsarak | |
Hydrocharitaceae | Stratiotes aloides | kolokán | mocsarak | |
Colchicaceae | Colchicum autumnale | őszi kikerics | üde rétek | |
Colchicum hungaricum | magyar kikerics | lejtősztyepp | ||
Melanthiaceae | Paris quadrifolia | farkasszőlő | üde lomberdők | |
Veratrum nigrum | fekete zászpa | száraz tölgyesek | ||
Liliaceae | Lilium martagon | turbánliliom | üde lomberdők, tölgyesek | |
Fritillaria meleagris | kockásliliom | mocsárrétek, ligeterdők | ||
Erythronium dens-canis | kakasmandikó | üde lomberdők | ||
Gagea lutea | sárga tyúktaréj | üde lomberdők | ||
Orchidaceae | Neottia nidus-avis | madárfészek | üde lomberdők | |
Cypripedium calceolus | boldogasszony papucsa | száraz tölgyesek | ||
Platanthera bifolia | kétlevelű sarkvirág | üde lomberdők, mészkerülő erdők, hegyi rétek | ||
Ophrys sphegodes | pókbangó | láprétek | ||
Cephalanthera longifolia | kardos madársisak | száraz erdők | ||
Epipactis helleborine | széleslevelű nőszőfű | üde lomberdők | ||
Dactylorhiza incarnata | hússzínű ujjaskosbor | láp és mocsárrétek | ||
Orchis laxiflora subsp. palustris | mocsári kosbor | mocsárrétek, láprétek | ||
Orchis morio | agárkosbor | rétek, zárt száraz gyepek | ||
Orchis purpurea | bíboros kosbor | száraz tölgyesek, erdőszegélyek | ||
Iridaceae | Crocus reticulatus | tarka sáfrány | pusztai tölgyesek | |
Gladiolus imbricatus | réti kardvirág | hegyi rétek | ||
Iris pseudacorus | sárga nőszirom | mocsarak, ligeterdők | ||
Iris pumila | apró nőszirom | száraz gyepek | ||
Iris sibirica | szibériai nőszirom | láprétek, hegyi rétek | ||
Alliaceae | Allium flavum | sárga hagyma | száraz gyepek | |
Allium ursinum | medvehagyma | üde erdők | ||
Amaryllidaceae | Galanthus nivalis | hóvirág | üde lomberdők | |
Leucojum vernum | tavaszi tőzike | üde lomberdők, égerligetek | ||
Sternbergia colchiciflora | vetővirág | lejtősztyepp | ||
Narcissus poeticus | fehér nárcisz | illír hegyi rétek | ||
Hyacinthaceae | Ornithogalum umbellatum | ernyős madártej | mezofil gyepek, zavart erdők, gyomnövényzet | |
Scilla bifolia agg. | tavaszi csillagvirág alakkör | üde erdők, ligeterdők | ||
Muscari comosum | üstökös gyöngyike | száraz gyepek, erdőszegélyek, útszéli gyomnövényzet | ||
Muscari racemosum | fürtös gyöngyike | száraz gyepek | ||
Asparagaceae | Asparagus officinalis | közönséges spárga | száraz gyepek | |
Ruscaceae | Convallaria majalis | gyöngyvirág | üde lomberdők | |
Polygonatum latifolium | széleslevelű salamonpecsét | üde lomberdők | ||
Polygonatum multiflorum | fürtös salamonpecsét | bükkösök | ||
Polygonatum odoratum | soktérdű salamonpecsét | száraz tölgyesek, erdőszegélyek | ||
Maianthemum bifolium | árnyékvirág | mészkerülő bükkösök | ||
Ruscus aculeatus | szúrós csodabogyó | illír üde lomberdők | ||
Ruscus hypoglossum | lónyelvű csodabogyó | illír bükkösök | ||
Typhaceae | Typha latifolia | széleslevelű gyékény | mocsarak, lápok |
|
Sparganiaceae | Sparganium erectum | ágas békabuzogány | mocsarak |
|
Juncaceae | Juncus bufonius | varangyszittyó | iszapnövényzet |
|
Juncus effusus | békaszittyó | mocsarak |
|
|
Juncus gerardi | sziki szittyó | sziki rétek |
|
|
Luzula campestris | mezei perjeszittyó | mészkerülő gyepek, rétek |
|
|
Luzula luzuloides | fehér perjeszittyó | mészkerülő üde erdők |
|
|
Cyperaceae(Cyperoideae) | Cyperus fuscus | barna palka | iszapnövényzet |
|
Eriophorum latifolium | széleslevelű gyapjúsás | lápok, láprétek |
|
|
Schoenoplectus lacustris | tavi káka | mocsarak |
|
|
Holoschoenus romanus | szürkekáka | buckaközi mocsarak |
|
|
Scirpus sylvaticus | erdeikáka | lápok, láperdők, forráslápok |
|
|
Bolboschoenus maritimus | szikikáka | szikes mocsarak |
|
|
Eleocharis palustris | mocsári csetkáka | mocsarak, iszapnövényzet |
|
|
Schoenus nigricans | kormos csáté | mészkedvelő láprétek |
|
|
Cyperaceae(Caricoideae) | Carex distans | réti sás | sziki rétek, mocsárrétek |
|
Carex elata | zsombéksás | zsombékosok |
|
|
Carex hirta | borzas sás | gyomnövényzet |
|
|
Carex humilis | lappangó sás | száraz gyep |
|
|
Carex muricata subsp. lamprocarpa | berzedt sás | üde lomberdők |
|
|
Carex pilosa | bükkös sás | bükkösök |
|
|
Carex stenophylla | keskenylevelű sás | nyílt száraz gyepek |
|
|
Bromus sterilis | meddő rozsnok | gyomnövényzet |
|
|
Poaceae | Festuca pratensis | réti csenkesz | rétek, kaszálók |
|
Festuca vaginata | magyar csenkesz | nyílt homokpusztagyepek |
|
|
Festuca rupicola | pusztai csenkesz | zárt száraz gyepek |
|
|
Brachypodium sylvaticum | erdei szálkaperje | üde lomberdők |
|
|
Puccinellia distans | közönséges mézpázsit | szikfoknövényzet |
|
|
Poa annua | egynyári perje | útszéli gyomnövényzet |
|
|
Poa bulbosa | gumós perje | száraz gyepek |
|
|
Poa nemoralis | ligeti perje | száraz tölgyesek, üde lomberdők |
|
|
Poa pratensis | réti perje | üde kaszálók |
|
|
Briza media | rezgőpázsit |
|
||
Dactylis glomerata | csomós ebír | kaszálók, útszéli gyomnövényzet |
|
|
Melica ciliata | prémes gyöngyperje | nyílt sziklagyepek |
|
|
Melica uniflora | egyvirágú gyöngyperje | üde lomberdők |
|
|
Sesleria hungarica | budai nyúlfarkfű | zárt dolomit sziklagyepek |
|
|
Lolium perenne | angolperje | gyomnövényzet |
|
|
Molinia arundinacea | nádképű kékperje | üde lomberdők |
|
|
Elymus repens | közönséges tarackbúza | gyomnövényzet |
|
|
Secale cereale | közönséges rozs | termesztett növény |
|
|
Triticum aestivum | közönséges búza | termesztett növény |
|
|
Hordeum murinum | egérárpa | útszéli gyomnövényzet |
|
|
Cynodon dactylon | csillagpázsit | gyomnövényzet |
|
|
Phragmites australis | nád | mocsarak, nádasok |
|
|
Nardus stricta | szőrfű | mészkerülő hegyi rétek |
|
|
Arrhenatherum elatius | franciaperje | rétek, kaszálók |
|
|
Avena sativa | abrak zab | termesztett növény |
|
|
Koeleria cristata | karcsú fényperje | száraz gyepek |
|
|
Agrostis capillaris | cérnatippan | mészkerülő erdők és rétek |
|
|
Calamagrostis epigeios | siskanádtippan | vágásnövényzet, száraz gyepek, bolygatásjelző |
|
|
Alopecurus pratensis | réti ecsetpázsit | üde kaszálók |
|
|
Stipa capillata | kunkorgó árvalányhaj | sztyepprétek |
|
|
Stipa pulcherrima | csinos árvalányhaj | sztyepprétek |
|
|
Oryza sativa | rizs | termesztett növény |
|
|
Setaria viridis | zöld muhar | gyomtársulások |
|
|
Chrysopogon gryllus | élesmosófű | száraz gyepek |
|
|
Zea mays | kukorica | termesztett növény |
|
Család (alcsalád) | Latin név | Magyar név | Élőhely |
Berberidaceae | Berberis vulgaris | sóskaborbolya | molyhos tölgyes bokorerdők |
Loranthaceae | Loranthus europaeus | sárgafagyöngy | száraz erdők |
Viscaceae | Viscum album | fehér fakín | száraz és üde erdők |
Grossulariaceae | Ribes uva-crispa | egres | szurdokerdők, törmeléklejtő erdők |
Staphyleaceae | Staphylea pinnata | mogyorós hólyagfa | üde lomberdők |
Vitaceae | Vitis vinifera | termesztett szőlő | termesztik |
Celastraceae | Euonymus europaeus | csíkos kecskerágó | száraz erdők, ligeterdők |
Euonymus verrucosus | bibircses kecskerágó | hegyvidéki sziklás száraz erdők | |
Salicaceae | Populus alba | fehér nyár(fa) | ligeterdők, alföldi tölgyesek, nyáras-borókások |
Populus tremula | rezgő nyár(fa) | mészkerülő üde erdők | |
Salix alba | fehér fűz(fa) | puhafa ligeterdők | |
Salix caprea | kecskefűz(fa) | üde lomberdők, ligeterdők, nedves erdőszegélyek | |
Salix cinerea | hamvas fűz(fa) | lápok, mocsarak, láperdők | |
Fabaceae(Cesalpinoideae) | Gleditsia triacanthos | lepényfa | É-Amerika |
Fabaceae(Faboideae) | Laburnum anagyroides | aranyeső | molyhos tölgyes bokorerdők |
Colutea arborescens | pukkantó dudafürt | molyhos tölgyes bokorerdők | |
Robinia pseudo-acacia | fehér akác | É-Amerika | |
Amorpha fruticosa | gyalogakác | É-Amerika | |
Rosaceae(Spiraeoideae) | Spiraea media | sziklai gyöngyvessző | sziklai cserjések |
Rosaceae(Prunoideae) | Prunus avium | vadcseresznye(fa) | hegyvidéki üde erdők |
Prunus mahaleb | sajmeggy v. török meggy | molyhos tölgyes bokorerdők | |
Prunus padus | májusfa | keményfa ligetek | |
Prunus spinosa | kökény | száraz erdők, ligeterdők, cserjések | |
Prunus tenella | törpe mandula | pusztai cserjések | |
Rosaceae(Maloideae) | Cotoneaster integerrimus | piros madárbirs | sziklai cserjések |
Crataegus monogyna | egybibés galagonya | száraz erdők, ligeterdők, cserjések | |
Pyrus pyraster | vadkörte(fa) | száraz erdők, erdőszegélyek | |
Malus sylvestris | vadalma(fa) | száraz erdők, erdőszegélyek | |
Sorbus aria | lisztes berkenye | molyhos tölgyes bokorerdők, sziklai cserjések | |
Sorbus aucuparia | madárberkenye | hegyvidéki üde erdők | |
Sorbus torminalis | barkóca(fa) | száraz erdők | |
Rosaceae(Rosoideae) | Rosa canina agg. | gyepű rózsa alakkör | száraz erdők, erdőszegélyek, gyepek |
Rubus fruticosus agg. | földi szeder alakkör | vágásnövényzet | |
Rhamnaceae | Rhamnus catharticus | varjútövis | ligeterdők |
Frangula alnus | kutyabenge | liget és láperdők, mészkerülő üde erdők | |
Elaeagnaceae | Elaeagnus angustifolia | keskenylevelű ezüstfa | Ázsia |
Ulmaceae | Ulmus minor | mezei szil(fa) | keményfa ligetek |
Fagaceae | Quercus cerris | cserfa | száraz erdők |
Quercus petraea | kocsánytalan tölgy(fa) | cseres tölgyesek, gyetyános tölgyesek | |
Quercus pubescens | molyhos tölgy(fa) | mészkedvelő és melegkedvelő tölgyesek, molyhos tölgyes bokorerdők | |
Quercus robur | kocsányos tölgy(fa) | alföldi tölgyesek, keményfa ligetek | |
Castanea sativa | szelídgesztenye | mészkerülő üde erdők | |
Fagus sylvatica | közönséges bükk(fa) | hegyvidéki üde lomberdők | |
Betulaceae | Alnus glutinosa | enyves éger(fa) | hegyvidéki égerligetek, égerlápok |
Betula pendula | közönséges nyír(fa) | mészkerülő erdők | |
Carpinus betulus | közönséges gyertyán(fa) | üde lomberdők | |
Corylus avellana | közönséges mogyoró | üde lomberdők, erdőszegélyek | |
Juglandaceae | Juglans regia | közönséges dió(fa) | Balkán-fsz. |
Thymelaeaceae | Daphne laureola | babérboroszlán | hegyvidéki üde lomberdők |
Daphne mezereum | farkasboroszlán | hegyvidéki üde lomberdők | |
Malvaceae | Tilia cordata | kislevelű hárs(fa) | üde lomberdők |
Tilia platyphyllos | nagylevelű hárs(fa) | üde lomberdők, törmeléklejtő erdők, szurdokerdők | |
Tilia tomentosa | ezüst hárs(fa) | zárt száraz erdők | |
Simaroubaceae | Ailanthus altissima | bálványfa | Kína |
Anacardiaceae | Cotinus coggygria | cserszömörce | molyhos tölgyes bokorerdők |
Sapindaceae | Acer campestre | mezei juhar(fa) | száraz erdők, alföldi tölgyesek, keményfa ligetek |
Acer negundo | zöld juhar(fa) | É-Amerika | |
Acer platanoides | korai juhar(fa) | hegyvidéki üde lomberdők | |
Acer pseudoplatanus | hegyi juhar(fa) | hegyvidéki üde lomberdők, szurdokerdők | |
Acer tataricum | tatár juhar(fa) | száraz erdők, lösztölgyesek | |
Cornaceae | Cornus mas | húsos som | hegyvidéki száraz, sziklás erdők |
Cornus sanguinea | veresgyűrű som | száraz erdők, ligeterdők | |
Ericaceae | Calluna vulgaris | csarab | mészkerülő erdők, fenyérek |
Vaccinium myrtillus | fekete áfonya | mészkerülő erdők, fenyérek | |
Oleaceae | Fraxinus excelsior | magas kőris(fa) | hegyvidéki üde erdők |
Fraxinus ornus | virágos kőris(fa) | hegyvidéki száraz erdők, molyhos tölgyes bokorerdők, mész és melegkedvelő tölgyesek | |
Ligustrum vulgare | közönséges fagyal | száraz erdők, keményfa ligeterdők | |
Forsythia suspensa | közönséges aranycserje | K-Ázsia | |
Syringa vulgaris | májusi orgona | K-Balkán | |
Araliaceae | Hedera helix | borostyán | üde lomerdők, ligeterdők |
Adoxaceae | Sambucus nigra | fekete bodza | nitrofita gyomnövényzet, erdők |
Viburnum lantana | ostorménfa | molyhos tölgyes bokorerdők | |
Viburnum opulus | kányabangita | ligeterdők, láperdők | |
Caprifoliaceae | Lonicera xylosteum | ükörke lonc | üde lomberdők |
Család (alcsalád) | Latin név | Magyar név | Élőhely |
Oxalidaceae | Oxalis acetosella | erdei madársóska | üde erdők |
Polygalaceae | Polygala comosa | üstökös pacsirtafű | rétek |
Polygala major | nagy pacsirtafű | sziklagyepek, lejtősztyeppek | |
Fabaceae(Faboideae) | Genista pilosa | selymes rekettye | száraz gyepek, száraz erdők |
Vicia cracca | kaszanyűg-bükköny | üde rétek, kaszálók | |
Lathyrus tuberosus | gumós lednek | gyomtársulások | |
Lathyrus vernus | tavaszi lednek | üde erdők | |
Melilotus officinalis | orvosi somkóró | gyomtársulások | |
Medicago sativa | takarmánylucerna | vetések | |
Trifolium pratense | réti here, lóhere | rétek, üde gyomtársulások | |
Trifolium repens | fehér here | rétek, kaszálók | |
Lotus corniculatus | szarvas kerep | rétek, kaszálók | |
Cytisus nigricans | fürtös zanót | mészkerülő tölgyesek, erdőszegélyek | |
Ononis spinosa | tövises iglice | rétek, legelők | |
Anthyllis vulneraria | nyúlszapuka | száraz gyepek | |
Astragalus glycyphyllos | édeslevelű csüdfű | tölgyesek | |
Astragalus onobrychis | zászlós csüdfű | száraz gyepek | |
Securigera varia | tarka koronafürt | zárt száraz gyepek, kaszálók | |
Rosaceae(Rosoideae) | Waldsteinia geoides | Waldstein-pimpó | száraz erdők |
Fragaria vesca | erdei szamóca | üde lomberdők | |
Potentilla anserina | libapimpó | zavart gyepek | |
Potentilla arenaria | homoki pimpó | száraz gyepek | |
Geum urbanum | erdei gyömbérgyökér | üde lomberdők, tölgyesek | |
Agrimonia eupatoria | közönséges párlófű | zavart gyepek | |
Filipendula vulgaris | koloncos legyezőfű | rétek, kaszálók, zárt száraz gyepek | |
Sanguisorba minor | csabaíre | száraz gyepek | |
Cannabaceae | Humulus lupulus | felfutó komló | ártéri ligeterdők, mocsarak |
Urticaceae | Urtica dioica | nagy csalán | puhafaligetek, nitrofita gyomnövényzet |
Cucurbitaceae | Echinocystis lobata | süntök | puhafaligetek adventív faja |
Brassicaceae | Cardaria draba | útszéli zsázsa | útszéli gyomnövényzet |
Thlaspi perfoliatum | tarsóka | száraz gyepek, útszéli gyomnövényzet | |
Capsella bursa-pastoris | pásztortáska | útszéli gyomnövényzet | |
Lunaria rediviva | erdei holdviola | szurdokerdők | |
Alyssum tortuosum | homoki ternye | nyílt sziklagyepek, nyílt homokpusztagyepek | |
Draba lasiocarpa | kövér daravirág | nyílt meszes sziklagyepek | |
Erophila verna | tavaszi ködvirág | száraz gyepek | |
Cardamine bulbifera | hagymás fogasír | üde lomberdők | |
Cardamine enneaphyllos | bókoló fogasír | üde lomberdők, Dunántúl | |
Alliaria petiolata | hagymaszagú kányazsombor | nitrofita gyomnövényzet, üde erdők | |
Cistaceae | Helianthemum ovatum | közönséges napvirág | erdőszegélyek, lejtősztyeppek |
Malvaceae | Althaea officinalis | orvosi zilíz | ártéri gyomnövényzet |
Malva neglecta | papsajtmályva | útszéli gyomnövényzet | |
Lavatera thuringiaca | parlagi madármályva | vetési , útszéli gyomnövényzet | |
Rutaceae | Dictamnus albus | nagyezerjófű | száraz erdők, erdőszélek |
Myrsinaceae | Lysimachia nummularia | pénzlevelű lizinka | mocsarak, rétek |
Lysimachia vulgaris | közönséges lizinka | mocsarak, rétek | |
Anagallis arvensis | mezei tikszem | szántóföldi gyomnövényzet | |
Cyclamen purpurascens | ciklámen | üde lomberdők | |
Primulaceae | Primula veris | tavaszi kankalin | száraz tölgyesek, erdőszegélyek |
Primula vulgaris | szártalan kankalin | üde lomberdők, hegyi rétek | |
Hottonia palustris | békaliliom | égerlápok, lápok, mocsarak | |
Ericaceae | Pyrola rotundifolia | kereklevelű körtike | erdeifenyvesek, mészkerülő bükkösök |
Rubiaceae | Galium odoratum | szagos müge | üde lomberdők |
Galium verum | tejoltó galaj | üde és száraz gyepek | |
Gentianaceae | Centaurium erythraea | kis ezerjófű | rétek |
Gentiana cruciata | Szent László-tárnics | rétek | |
Gentiana pneumonanthe | kornistárnics | láprétek | |
Apocynaceae | Vinca herbacea | pusztai meténg | száraz gyepek |
Vinca minor | kis télizöld | gyertyános-tölgyesek | |
Asclepias syriaca | selyemkóró | homokon invaziós gyom (É-Am.) | |
Vincetoxicum officinale | közönséges méreggyilok | száraz gyepek, száraz tölgyesek, erdőszegélyek | |
Boraginaceae | Echium vulgare | terjőkekígyószisz | útszéli gyomnövényzet |
Symphytum officinale | fekete nadálytő | mocsarak, mocsárrétek | |
Symphytum tuberosum | gumós nadálytő | üde lomberdők | |
Myosotis palustris | mocsári nefelejcs | mocsarak, lápok | |
Buglossoides purpureo-coerulea | erdei gyöngyköles | száraz tölgyesek | |
Anchusa officinalis | orvosi atracél | gyomtársulások | |
Pulmonaria officinalis | orvosi tüdőfű | üde lomberdők |
Írjon nekünk... | Programozta: Kriska Ádám (0.0405 s letöltési idő) |
Család (alcsalád) | Latin név | Magyar név | Élőhely |
Plantaginaceae | Plantago lanceolata | lándzsás útifű | útszéli gyomtársulások, zárt gyepek |
Plantago media | réti útifú | üde rétek, kaszálók | |
Globularia punctata | magas gubóvirág | száraz gyepek | |
Veronica chamaedrys | ösztörűs veronika | tölgyesek | |
Pseudolysimachion spicatum | macskafarkú veronika | száraz gyepek | |
Digitalis grandiflora | sárga gyűszűvirág | tölgyesek | |
Linaria vulgaris | közönséges gyújtoványfű | gyomtársulások | |
Scrophulariaceae | Verbascum phlomoides | szöszös ökörfarkkóró | gyomtársulások |
Orobanchaceae | Orobanche alba | gazdaspecifikus élősködő | |
Melampyrum nemorosum | kéküstökű csormolya | üde lomberdők | |
Lathraea squamaria | vicsorgó | üde lomberdők | |
Lentibulariaceae | Utricularia vulgaris | közönséges rence | lebegő hínár |
Lamiaceae | Ajuga reptans | indás ínfű | üde lomberdők |
Teucrium chamaedrys | sarlós gamandor | száraz erdőszegélyek, bokorerdők | |
Glechoma hederacea | kerek repkény | üde lomberdők | |
Prunella vulgaris | közönséges gyíkfű | rétek-legelők, üde lomberdők, üde gyomtársulások | |
Phlomis tuberosa | macskahere | löszgyepek, erdőszegélyek | |
Lamium maculatum | foltos árvacsalán | üde lomberdők | |
Lamium purpureum | piros árvacsalán | gyomnövényzet. | |
Betonica officinalis | bakfű | zárt szárazgyepek, bokorerdők | |
Stachys recta | hasznos tisztesfű | száraz gyepek | |
Salvia nemorosa | ligeti zsálya | száraz gyepek | |
Salvia pratensis | mezei zsálya | sztyeprétek, kaszálórétek | |
Origanum vulgare | szurokfű | tölgyesek, száraz gyepek | |
Thymus praecox | korai kakukkfű | meszes sziklagyepek | |
Mentha longifolia | lómenta | lápok, ártéri magaskórósok | |
Convolvulaceae | Calystegia sepium | sövényszulák | mocsarak, nádasok |
Cuscuta europaea | gazdaspecifikus élősködő | ||
Solanaceae | Atropa bella-donna | nadragulya | bükkösök vágásterületei |
Solanum dulcamara | keserű csucsor | mocsarak, ligeterdők, gyomtársulások | |
Datura stramonium | maszlag | kapás gyomnövényzet | |
Apiaceae | Sanicula europaea | gombernyő | üde erdők |
Eryngium campestre | mezei iringó | száraz gyepek | |
Falcaria vulgaris | sarlófű | útszéli és vetési gyomtársulások | |
Conium maculatum | bürök | útszéli gyomtársulások | |
Daucus carota | murok | rétek, gyomtársulások | |
Heracleum sphondylium | medvetalp | magas kórósok, ligeterdők | |
Angelica sylvestris | erdei angyalgyökér | magaskórósok | |
Seseli leucospermum | magyar gurgolya | nyílt dolomit sziklagyepek | |
Anthriscus cerefolium | zamatos turbolya | akácosok, gyomtársulások | |
Aegopodium podagraria | podagrafű | üde erdők | |
Ferula sadleriana | magyarföldi husáng | karsztbokorerdők | |
Dipsacaceae | Dipsacus laciniatus | héjakút mácsonya | gyomtársulások |
Scabiosa ochroleuca | vajszínű ördögszem | száraz gyepek | |
Valerianaceae | Valeriana officinalis | orvosi macskagyökér | üde és száraz erdők, rétek |
Campanulaceae | Campanula persicifolia | baracklevelű harangvirág | üde lomberdők |
Campanula sibirica | pongyola harangvirág | sziklagyepek | |
Phyteuma orbiculare | gombos varjúköröm | meszes nyílt sziklagyepek | |
Asteraceae(Tubuliflorae) | Solidago gigantea | magas aranyvessző | ártéri és nedves gyomnövényzet, adventív |
Erigeron canadensis | betyárkóró | gyomtársulások | |
Inula hirta | borzas peremizs | sztyepprétek | |
Ambrosia artemisiifolia | ürömlevelű parlagfű | szántóföldi és taposott gyomtársulások | |
Achillea millefolium | közönséges cickafark | rétek, kaszálók | |
Matricaria chamomilla | orvosi székfű | útszéli gyomtársulások, szikes puszták | |
Tanacetum corymbosum | sátoros margitvirág | száraz tölgyesek | |
Tanacetum vulgare | gilisztaűző varádics | magaskórósok, mocsárrétek | |
Artemisia vulgaris | fekete üröm | gyomtársulások | |
Tussilago farfara | martilapu | patakpartokon, töltéseken, üde, törmelékes talajokon pionír | |
Petasites hybridus | vörös acsalapu | patakparti magaskórósok | |
Senecio jacobaea | jakabnapi aggófű | kaszálók, vágásterületek | |
Echinops sphaerocephalus | fehér szamárkenyér | száraz tölgyesek, száraz gyepek | |
Carlina biebersteinii | közönséges bábakalács | zárt gyepek, kaszálók | |
Arctium lappa | közönséges bojtorján | útszéli és ártéri gyomnövényzet | |
Jurinea mollis | kisfészkű hangyabogáncs | száraz gyepek | |
Carduus nutans | bókoló bogáncs | legel?k, parlagok | |
Cirsium arvense | mezei aszat | gyomtársulások | |
Centaurea triumfettii subsp. stricta | tarka imola | száraz gyepek, bokorerdők | |
Asteraceae(Liguliflorae) | Cichorium intybus | mezei katáng | gyomtársulások |
Tragopogon dubius | nagy bakszakáll | vetési és útszéli gyomnövényzet | |
Scorzonera austriaca | osztrák pozdor | meszes sziklagyepek | |
Taraxacum officinale | pongyola pitypang | gyomnövényzet | |
Mycelis muralis | kakicsvirág | száraz és üde erd?k | |
Lactuca serriola | keszegsaláta | gyomnövényzet | |
Hieracium lachenalii | közönséges hölgymál | mészkerülő és üde lomberdők |
Család (alcsalád) | Latin név | Magyar név | Élőhely |
Plantaginaceae | Plantago lanceolata | lándzsás útifű | útszéli gyomtársulások, zárt gyepek |
Plantago media | réti útifú | üde rétek, kaszálók | |
Globularia punctata | magas gubóvirág | száraz gyepek | |
Veronica chamaedrys | ösztörűs veronika | tölgyesek | |
Pseudolysimachion spicatum | macskafarkú veronika | száraz gyepek | |
Digitalis grandiflora | sárga gyűszűvirág | tölgyesek | |
Linaria vulgaris | közönséges gyújtoványfű | gyomtársulások | |
Scrophulariaceae | Verbascum phlomoides | szöszös ökörfarkkóró | gyomtársulások |
Orobanchaceae | Orobanche alba | gazdaspecifikus élősködő | |
Melampyrum nemorosum | kéküstökű csormolya | üde lomberdők | |
Lathraea squamaria | vicsorgó | üde lomberdők | |
Lentibulariaceae | Utricularia vulgaris | közönséges rence | lebegő hínár |
Lamiaceae | Ajuga reptans | indás ínfű | üde lomberdők |
Teucrium chamaedrys | sarlós gamandor | száraz erdőszegélyek, bokorerdők | |
Glechoma hederacea | kerek repkény | üde lomberdők | |
Prunella vulgaris | közönséges gyíkfű | rétek-legelők, üde lomberdők, üde gyomtársulások | |
Phlomis tuberosa | macskahere | löszgyepek, erdőszegélyek | |
Lamium maculatum | foltos árvacsalán | üde lomberdők | |
Lamium purpureum | piros árvacsalán | gyomnövényzet. | |
Betonica officinalis | bakfű | zárt szárazgyepek, bokorerdők | |
Stachys recta | hasznos tisztesfű | száraz gyepek | |
Salvia nemorosa | ligeti zsálya | száraz gyepek | |
Salvia pratensis | mezei zsálya | sztyeprétek, kaszálórétek | |
Origanum vulgare | szurokfű | tölgyesek, száraz gyepek | |
Thymus praecox | korai kakukkfű | meszes sziklagyepek | |
Mentha longifolia | lómenta | lápok, ártéri magaskórósok | |
Convolvulaceae | Calystegia sepium | sövényszulák | mocsarak, nádasok |
Cuscuta europaea | gazdaspecifikus élősködő | ||
Solanaceae | Atropa bella-donna | nadragulya | bükkösök vágásterületei |
Solanum dulcamara | keserű csucsor | mocsarak, ligeterdők, gyomtársulások | |
Datura stramonium | maszlag | kapás gyomnövényzet | |
Apiaceae | Sanicula europaea | gombernyő | üde erdők |
Eryngium campestre | mezei iringó | száraz gyepek | |
Falcaria vulgaris | sarlófű | útszéli és vetési gyomtársulások | |
Conium maculatum | bürök | útszéli gyomtársulások | |
Daucus carota | murok | rétek, gyomtársulások | |
Heracleum sphondylium | medvetalp | magas kórósok, ligeterdők | |
Angelica sylvestris | erdei angyalgyökér | magaskórósok | |
Seseli leucospermum | magyar gurgolya | nyílt dolomit sziklagyepek | |
Anthriscus cerefolium | zamatos turbolya | akácosok, gyomtársulások | |
Aegopodium podagraria | podagrafű | üde erdők | |
Ferula sadleriana | magyarföldi husáng | karsztbokorerdők | |
Dipsacaceae | Dipsacus laciniatus | héjakút mácsonya | gyomtársulások |
Scabiosa ochroleuca | vajszínű ördögszem | száraz gyepek | |
Valerianaceae | Valeriana officinalis | orvosi macskagyökér | üde és száraz erdők, rétek |
Campanulaceae | Campanula persicifolia | baracklevelű harangvirág | üde lomberdők |
Campanula sibirica | pongyola harangvirág | sziklagyepek | |
Phyteuma orbiculare | gombos varjúköröm | meszes nyílt sziklagyepek | |
Asteraceae(Tubuliflorae) | Solidago gigantea | magas aranyvessző | ártéri és nedves gyomnövényzet, adventív |
Erigeron canadensis | betyárkóró | gyomtársulások | |
Inula hirta | borzas peremizs | sztyepprétek | |
Ambrosia artemisiifolia | ürömlevelű parlagfű | szántóföldi és taposott gyomtársulások | |
Achillea millefolium | közönséges cickafark | rétek, kaszálók | |
Matricaria chamomilla | orvosi székfű | útszéli gyomtársulások, szikes puszták | |
Tanacetum corymbosum | sátoros margitvirág | száraz tölgyesek | |
Tanacetum vulgare | gilisztaűző varádics | magaskórósok, mocsárrétek | |
Artemisia vulgaris | fekete üröm | gyomtársulások | |
Tussilago farfara | martilapu | patakpartokon, töltéseken, üde, törmelékes talajokon pionír | |
Petasites hybridus | vörös acsalapu | patakparti magaskórósok | |
Senecio jacobaea | jakabnapi aggófű | kaszálók, vágásterületek | |
Echinops sphaerocephalus | fehér szamárkenyér | száraz tölgyesek, száraz gyepek | |
Carlina biebersteinii | közönséges bábakalács | zárt gyepek, kaszálók | |
Arctium lappa | közönséges bojtorján | útszéli és ártéri gyomnövényzet | |
Jurinea mollis | kisfészkű hangyabogáncs | száraz gyepek | |
Carduus nutans | bókoló bogáncs | legel?k, parlagok | |
Cirsium arvense | mezei aszat | gyomtársulások | |
Centaurea triumfettii subsp. stricta | tarka imola | száraz gyepek, bokorerdők | |
Asteraceae(Liguliflorae) | Cichorium intybus | mezei katáng | gyomtársulások |
Tragopogon dubius | nagy bakszakáll | vetési és útszéli gyomnövényzet | |
Scorzonera austriaca | osztrák pozdor | meszes sziklagyepek | |
Taraxacum officinale | pongyola pitypang | gyomnövényzet | |
Mycelis muralis | kakicsvirág | száraz és üde erd?k | |
Lactuca serriola | keszegsaláta | gyomnövényzet | |
Hieracium lachenalii | közönséges hölgymál | mészkerülő és üde lomberdők |
Család (alcsalád) |
Latin név | Magyar név | Élőhely |
Nymphaeaceae | Nymphaea alba | fehér tündérrózsa | rögzült hínár |
Aristolochiaceae | Asarum europaeum | kapotnyak | üde lomberdők |
Ranunculaceae | Consolida regalis | mezei szarkaláb | vetési gyomnövényzet |
Eranthis hyemalis | téltemető | üde lomberdők | |
Caltha palustris | mocsári gólyahír | láprétek, láperdők, mocsárrétek, ligeterdők | |
Aconitum moldavicum | moldvai sisakvirág | üde lomberdők, szurdokerdők | |
Helleborus dumetorum | kisvirágú hunyor | üde lomberdők | |
Helleborus odorus | illatos hunyor | üde lomberdők | |
Helleborus purpurascens | pirosló hunyor | üde lomberdők | |
Pulsatilla grandis | leánykökörcsin | lejtősztyeppek | |
Anemone nemorosa | berki szellőrózsa | üde lomberdők, égerligetek | |
Anemone ranunculoides | bogláros szellőrózsa | üde lomberdők | |
Clematis vitalba | erdei iszalag | száraz és üde erdők, erdőszegélyek | |
Hepatica nobilis | májvirág | üde lomberdők | |
Ranunculus acris | réti boglárka | láp és mocsárrétek | |
Ranunculus ficaria | salátaboglárka | üde lomberdők | |
Ranunculus illyricus | selymes boglárka | lejtősztyeppek | |
Ranunculus repens | kúszó boglárka | ligeterdők, mocsárrétek, mocsarak | |
Adonis vernalis | tavaszi hérics | zárt száraz gyepek | |
Thalictrum minus | közönséges borkóró | száraz erdők, száraz gyepek | |
Papaveraceae | Papaver rhoeas | pipacs | vetési gyomnövényzet |
Chelidonium majus | vérehulló fecskefű | nitrofita gyomnövényzet | |
Fumariaceae | Corydalis cava | odvas keltike | üde lomberdők |
Droseraceae | Drosera rotundifolia | kereklevelű harmatfű | tőzegmohás lápok |
Polygonaceae | Rumex acetosa | mezei sóska | mocsárrétek, hegyi rétek |
Polygonum aviculare | madárkeserűfű | útszéli gyomnövényzet | |
Caryophyllaceae | Silene latifolia subsp. alba | fehér mécsvirág | üde útszéli gyomtársulások |
Silene vulgaris | hólyagos habszegfű | száraz tölgyesek, erdős-sztyepp | |
Lychnis flos-cuculi | réti kakukkszegfű | rétek, kaszálók | |
Lychnis viscaria subsp. viscaria | szurokszegfű | mészkerülő tölgyesek, erdőszegélyek | |
Dianthus pontederae | magyar szegfű | zárt száraz gyepek | |
Saponaria officinalis | szappanfű | szegélytársulások adventív gyomnövénye | |
Stellaria holostea | olocsáncsillaghúr | üde lomberdők | |
Stellaria media | tyúkhúr | gyomtársulások | |
Minuartia verna | tavaszi kőhúr | nyílt száraz gyepek | |
Paronychia cephalotes | ezüstvirág | nyílt meszes sziklagyepek | |
Amaranthaceae | Amaranthus retroflexus | szőrös disznóparéj | adventív gyomnövény |
Atriplex tatarica | tatár laboda | útszéli gyomnövényzet | |
Chenopodium album | fehér libatop | útszéli és vetési gyomnövényzet | |
Camphorosma annua | bárányparéj | szikfoknövényzet | |
Paeoniaceae | Paeonia officinalis subsp. banatica | bánáti bazsarózsa | erdőszegélyek |
Crassulaceae | Sedum acre | borsos varjúháj | száraz gyepek |
Sempervivum marmoreum | rózsás kövirózsa | sziklagyepek | |
Saxifragaceae | Saxifraga tridactylites | apró kőtörőfű | száraz gyepek |
Chrysosplenium alternifolium | veselke | üde lomberdők, ligeterdők | |
Geraniaceae | Geranium robertianum | nehézszagú gólyaorr | üde erdők |
Geranium sanguineum | piros gólyaorr | száraz erdőszegélyek | |
Erodium cicutarium | bürökgémorr | száraz gyepek | |
Lythraceae | Lythrum salicaria | réti füzény | mocsárrétek, szikesek |
Trapa natans | sulyom | hínár | |
Myrtaceae | Epilobium hirsutum | borzas füzike | mocsarak, magaskórósok |
Euphorbiaceae | Mercurialis perennis | erdei szélfű | üde erdők |
Euphorbia amygdaloides | erdei kutyatej | üde erdők | |
Euphorbia cyparissias | farkaskutyatej | száraz gyepek | |
Euphorbia pulcherrima | mikulásvirág | szobanövény | |
Linaceae | Linum dolomiticum | dolomitlen | dolomit sziklagyepek |
Violaceae | Viola arvensis | mezei árvácska | vetési , útszéli gyomnövényzet |
Viola reichenbachiana | erdei ibolya | üde lomberdők | |
Hypericaceae | Hypericum perforatum | közönséges orbáncfű | zárt száraz gyepek |